Mikor unokáink hozzánk tipegnek,
Melegséget adva vénülő szívednek.
Gyengéden átölelnek kis kezükkel.
Felnéznek ránk ragyogó, szép szemükkel.

Mikor sütit sütsz, törekedsz a jóra,
Hiszen ez a szerető nagymamák dolga.
Te nem vagy mérges akkor sem, ha rosszak.
Tudod, hamar elmúlik ez a korszak.

Semmi nem lesz tálcán, mi eléd kerülhetne
Nem járhatsz örökké, a fehér fellegekbe
Nem álmodhatsz mindig, színest és édeset
Az élet sokszor mért Rád, keserű éveket

Semmit nem kapsz ingyen, hiába szeretnéd
Kemény harcod vívod, minden filléredért
Oly sokan próbálnak, közben majd megtörni
Szíved megtaposni, vagy végleg eltörölni…

Harcolsz, most is tudom, nap, mint nap szüntelen
Életed hol öröm, hol pedig küzdelem
De ha szíved érzed és mindenkor helyén van
Rájössz, hogy a lecke, csak az emberért van

Harcos vagy, jól tudom, hiába rejtenéd
Sok a fájó emlék, hogy mindet felejtenéd
De ha képes leszel olykor, szívedből szeretni
Akkor már megérte, a világra születni…

Árvai Attila verse

A szeretet piciny magját ültetem a szívedbe,
Mert tudod, arra szüksége van minden embernek,
Így a legnagyobb hatalmat adom a kezedbe,
A többi már rajtad múlik, hogy mit kezdesz vele,
Őrizd meg a fényt a szemedben,
Ez az ártatlan, tiszta lélek sose vesszen el belőled,
Tudnod kell, hogy én mindig itt leszek melletted,

Még egyszer megölellek fényemmel,
Hogy rám, amég csak élsz emlékezz,
Mert így csak én szeretlek téged,
De megmutatom neked,
Mi is a legnagyobb ajándék,
Amit itt a földön adhatsz egy másik embernek,
Szeretetben élj, s adj szeretetet minden léleknek,
A hála, az öröm és hit kísérjen utadon téged!

Zúzmarás levél,
sötét a széle,
zöldjét a fehér
kékre cserélte.

Vacogó szirmok
remegnek halkan,
kertben a bokrok
félnek a fagyban.

Meztelen gallyak
fedetlen fejjel
végtelen harcban
állnak a széllel.

Gyászban a tüskék,
vérzik a rózsa,
gonosz a tündér,
hideg a csókja.

Hullnak a szirmok,
virága hervad,
temeti titkon,
lejárt a tegnap.

Virginás András
Sírnak a tüskék
/ Poet.hu/

A könnyek előtt mindig,
Sértések vannak.
Amit a könnyezők mindig,
Másoktól kapnak.

Rossz időszak után,
Mindig jön a jó.
Többet nem is adhatna,
Mint egy kedves szó.

Mosolyok és könnyek,
Élnek és halnak.
Ezekkel a hozzáértők,
Mesterien csalnak.

A szélhámosok mindig,
Színészként játszanak.
Az életnek színpadán,
Embernek látszanak.

Sokáig éltem én is így,
Valami megmaradt bennem még,
Ha elveszi álmodat tőled a sors,
Belül nem maradsz más, csak jég.

De az élet szép és akar téged,
Bármilyen mély sebbel élsz,
A láthatatlant megláthatod
Ha tiszta szívvel élsz.

Ha életed ajtaja bezárul már,
Nyugodtan mész majd el,
Mert úgy élted az életed
Hogy a rossz nem érhet el.

Akkor se, ha ma még nem érted. 
Üdvözöld örömmel, ki ajtódon belépett. 
S ma még Veled van, de kitudja holnap 
Nem indul-e új utakra. Szép idők a "voltak".

Ragadd meg a pillanatot! Nem hagyni veszni, 
Remélve, reménytelen, de szívvel kell szeretni. 
Nem adni föl, mert aki a fellegbe vágyik, 
Sokat kell küzdjön, míg az valóra válik.

Köszönöm azt, hogy sok bajomban
a Te Igéd vigasztalás,
s hogy ahol ennyi fájdalom van,
tovaröpít egy jó varázs.

Valami mindig talpra állít,
valaki mindig megsegít,
rövid utunk kálváriáit —
járva az átkok berkeit.

Köszönöm azt, hogy vársz a mennyben,
s hívogató szód rám talál
A sugaras, kék végtelenben
köszönöm azt, hogy nincs halál.

Olyan sokan imádkoznak, hogy tegyek csodát,
Menj és derítsd ki ennek az okát.
Tudd, meg mi kell nekik, mi az, mire vágynak,
hogy boldogságot adhassunk az egész világnak.

Az angyal elrepült. Három nap odavolt.
Várták az angyalok, a csillagok, meg a hold.
Harmadnap visszatért, fáradt volt, elgyötört.

Lehet, hogy te is súgtad,
- álmodból szállt felém!
Így lett a leírt versem
közös: tied, s enyém!

A vers a lélek nyelve,
s csak az tud írni jól,
akit szeretet ihlet,
kiből a szíve szól.

Ha egy szív adni képes,
lesz egy, mely elfogad.
éppúgy sajátnak érzi,
mert lelkéből fakad.

Szavaink összekötnek,
a dal körülölel.

Ne érhesse lelkünk, szomorúság , bánat
hiszen itt mindenki barátot találhat
kitől szeretetet, megértést kaphat,
megoszthat vele örömet, fájdalmat,

ki szeret akkor is, ha hibázunk,
nap- nap után a lelki támaszunk
mikor kell a vállán sírhatunk,
örömünkben együtt kacaghatunk

Életünk során lehet sok barátunk,
kiktől később fájdalommal válunk,
évekkel később egymásra találunk,
a régi emlékeken jókat kacarászunk.

A legszebb érzés az, miben nem tud hinni,
Mert a fájdalmától nem tud szabadulni,
Az ilyen embernek tovább kell lépnie
S meg kéne tanulni boldogan élnie.

Fájó a múlt, lassan gyógyuló seb,
felejteném, de emlékképe velem lesz.
Hitem erős, segít és vigaszt nyújt,
hazug szó fájt, lelkembe sebet szúrt.

Könnygyöngyök kínzó fájdalma,
bánat cseppjeit tengerré áztatta.
Ringó víztükör messze sodorta,
Napsugara könnyem felitatta.

Horváth M.

Természetnek ügyes keze,
csodaszépet alkotott.
Kelő nappal, fénykristályként
ragyogtak az ablakok.

Látod, a sok jégvirág most
mily fényárban csillogó?
Szemeidnek ez a látvány,
álomképként megható.

Olyan, mint egy katedrális,
színes ablak-képei.
Ám de mégis, fehér színben,
kristály-gyanánt fényteli.

Legyen benned erő, hogy elfogadd a múltad,
S hogy kihúzd a kést abból, kibe egykor beleszúrtad.
Hogy este, mikor végre lehunyod a szemed,
Érezd, hogy e földön neked is van helyed.

Hinned kell most abban, hogy mi számodra ma teher,
Holnap talán másról minden gondot lever.