Ma 115 éve, 1905. november 15-én született FAZEKAS ANNA író. MA ÚJRA KELL OLVASNI.
ÖREG NÉNE ŐZIKÉJE
Mátraalján, falu szélénlakik az én öreg néném,melegszívű, dolgos, derék,tőle tudom ezt a mesét.
Őzgidácska, sete-suta,rátévedt az országútra,megbotlott egy kidőlt fába,eltörött a gida lába.
Panaszosan sír szegényke,arra ballag öreg néne.Ölbe veszi, megsajnálja,hazaviszi kis házába.
Ápolgatja, dédelgeti,friss szénával megeteti,forrásvízzel megitatja,mintha volna édesanyja.
Cili cica, Bodri kutyamellé búvik a zugolyba,tanultak ők emberséget,nem bántják a kis vendéget.
Gyorsan gyógyul gida lába,elmehetne az őzbálba,vidám táncot ellejthetne,de nincs hozzá való kedve.
Barna szeme bús-szomorúncsüng a távol hegykoszorún.Reggel bíbor napsugarakjátszanak a felhők alatt.
Esti szellő ködöt kerget,dombok, lankák üzengetnek:"Vár a sarjú, gyenge hajtás,gyere haza, gida pajtás!"
Könnybe lábad az őz szeme,hej, nagyon is visszamenne,csak az anyja úgy ne várná,csak a nénét ne sajnálná!
Éjjel-nappal visszavágyik,hol selyem fű, puha pázsit,tarka mező száz virágaőztestvérkét hazavárja.
Ahol mókus ugrabugrál,kopácsol a tarka harkály,vígan szól a kakukk hangja,bábot cipel szorgos hangya.
Várja patak, várja szellő,kék ég alján futó felhő,harmatgyöngyös harangvirág,vadárvácskák, kékek, lilák.
Öreg néne megsiratja,vissza - dehogy - mégse tartja,ki-ki lakjék hazájában,őz erdőben, ember házban.
Kapuig is elkíséri,visszatipeg öreg néni,és integet, amíg látja:"Élj boldogul, őzgidácska!"
Lassan lépdel, csendben ballag,kattan ajtó, zörren ablak,onnan lesi öreg néne,kisgidája visszanéz-e.
Haszontalan állatkája,egyre jobban szaporázza,s olyan gyorsan, mint a villám,fenn terem a mohos sziklán.
De a tetőn, hegygerincenmegfordul, hogy búcsút intsen:"Ég áldjon, rét, kicsi csalit" -s mint a szél, eliramodik.
Nyár elröppen, levél sárgul,lepereg a vén bükkfárul,hó borul már házra, rétre,egyedül él öreg néne.
Újra kihajt fű, fa, virág,nem felejti a kisgidát,fordul a föld egyszer-kétszer,zörgetnek a kerítésen.
Kitekint az ablakrésen:ki kopogtat vajon éjjel?Hold ragyogja be a falut,kitárja a kicsi kaput.
Ölelésre lendül karja:kis gidácska meg az anyjaálldogál ott; beereszti,szíve dobban, megismeri:
őzmama lett a kisgida,az meg ott a gida fia.Eltörött a mellső lába,elhozta hát a kórházba,
hogy szemével kérve kérje:gyógyítsa meg öreg néne,puha gyolcsba bugyolálja,ne szepegjen fiacskája.
S köd előtte, köd utána,belevész az éjszakába.Gida lábát két kezébeveszi lágyan öreg néne.
Meg is gyógyul egykettőre,felbiceg a dombtetőre,s mire tölgyről lehull a makk,a kicsi bak hazaballag.
Mátraalji falu széle,kapuban ül öreg néne,nincs egyedül, mért is volna?Ha fú, ha fagy, sok a dolga.
Körülötte gidák, őzek,látogatni el-eljőnek,télen-nyáron, évről évre,fejük hajtják az ölébe.
Falu népe is szereti,kedves szóval becézgetiöreg nénét, és azótaígy nevezik: Őzanyóka.
Piros pipacs, szegfű, zsályavirít háza ablakába,nagy köcsögben, kis csuporbanszivárványszín száz csokor van.
Egyiket Gál Péter hozta,másikat meg Kovács Julcsa,harmadikat Horváth Erzsi,úttörő lesz valamennyi.
Vadvirágnak dal a párja,énekszótól zeng a háza,oly vidám a gyereknóta,nevet, sír is Őzanyóka.
Mátraalján, falu szélénlakik az én öreg néném,melegszívű, dolgos, derékmese őrzi aranyszívét.
Gidára vár sós kenyérke,kalácscipó aprónépre;egyszer te is légy vendége,itt a vége, fuss el véle!
Kapcsolódó hírek:
Egy öreg kutya panasza
Volt egy ház az utcasarkon
Hiányzik a régi élet
Mintha hozzád tartozna