gy öreg kutya panaszaAz embert szolgáltam egész életemben,de már nem lát hasznot egy megvénült ebben.Romlott a szaglásom, gyengült a látásom,már a kedvenc csontom sem túl mélyre ásom.Fáradtan cipel már a négy öreg lábam,futkosni sincs kedvem, úgy mint hajdanában.Pedig sok szép hőstett fűződik nevemhez,emlékek, amiket szívem sorba rendez.nyugdíjaztak, kitettek a házból,barátságot velem már senki sem ápol.Hisz nagy kutya voltam, ebek közt az első,jellemzett szívósság, nyughatatlan belső!Egész kiskutyaként jöttem ide lakni,itt tanultam meg én rendesen ugatni.Itt lettem az ember leghűebb szolgája,pedig rajtam kívül sok hű eb szolgálja!Összes iskolámat igen jól végeztem,mindent megtanultam, míg dolgozni kezdtem.Találékony voltam, alapos és eszes,erőtől duzzadó, szinte tökéletes.Sosem kerülte el semmi a figyelmem,az embert szolgálni hűen, ez volt elvem.Még az életem is odaadtam volna,és elmentem volna, akár a pokolba…Vadászatra jártunk, felvertem a vadat,megleltem hová bújt – nem könnyű feladat!Közel mentem őzhöz, szarvashoz, vagy nyúlhoz,fácánhoz, rókához, meg a vaddisznóhoz.Felvertem, menekült, a gazdám meglőtte.Nem maradt elbújva egy vad sem előtte.S azt mi lassan múlt ki, nyomát megkerestem,s a gazdámat hozzá mindig elvezettem.Dicséretet kaptam, s néhány jó falatot,ez az élet nálam nagy sikert aratott.Otthon pedig hűen őriztem a házat,volt bennem vitézség, s volt bennem alázat.Hej, gyönyörű évek, mennyi kedves elmék,bárcsak én is újra fiatalabb lennék,de megöregedtem, nem vagyok már régi,lehet új gazdám lesz, de nem földi, égi!Már megöregedtem, másik kutyát vettek,a gazdám házából az udvarra tettek.Néha adnak enni, néha belém rúgnak,visszaadnám lelkem a teremtő úrnak!Öreg kutya vagyok, s tudnék még szeretni,de már nyűg tartásom, hisz meg kell etetni.A szeretet kihűlt, már meg sem becsülnek,öreg szemeimen bánat-könnyek ülnek…Gondolkodj el ember, szeresd a kutyádat,akkor is, ha öreg, s nem fut már utánad!Ott él a szeretet öregen is benne,és ha bírná teste, érted élne, tenne!Te is megöregszel, te is ilyen leszel,elfárad a tested, de akkor is eszel…Mit szólnál, ha téged éppúgy kidobnának,vagy beléd rúgnának fiatalabb lábak?Becsüld az időset, aki egykor szolgált,aki ma is imád, ne láss benne szolgát!Sokkal inkább azt a régi, jó barátot,aki életedből annyi szépet látott!Gondoskodj hát róla, amíg tart az élet,ne dobd el magadtól, hadd szeressen téged!Most rajtad van a sor, megháláld hűségét,szíves szolgálatát, minden segítségét!

 

Mintha hozzád tartozna

 

Neked csak egy öreg, ki ráncaitól vénhedt,kit megviselt a sors, megviselt az élet,s ki megtanulta már egy emberöltőn át,hogy ha erőtlenné válsz, nincs szükség reád.Te csak fáradt arcát látod, karikás szemét,melyben könnyként csillan a kín, a szenvedés,s az a jól elrejtett fájdalom, mit titkolnia kell,hogy emberi mivoltát ne veszítse el.Mert ő is volt egykoron fiatal és erős,ki nem hátrált meg soha az akadályok előtt,hisz mindennap megvívta az életért a harcot,hogy szerettei előtt ne valljon kudarcot.Hát ezért nézz úgy reá, mintha hozzád tartozna,mintha ráncos arca, anyádé, vagy apádé volna,akit bár megviselt a sors, és megviselt az élet,de érted és a jövődért mindenen túllépett.

Mintha hozzád tartozna

Neked csak egy öreg, ki ráncaitól vénhedt,
kit megviselt a sors, megviselt az élet,
s ki megtanulta már egy emberöltőn át,
hogy ha erőtlenné válsz, nincs szükség reád.

Te csak fáradt arcát látod, karikás szemét,
melyben könnyként csillan a kín, a szenvedés,
s az a jól elrejtett fájdalom, mit titkolnia kell,
hogy emberi mivoltát ne veszítse el.

Mert ő is volt egykoron fiatal és erős,
ki nem hátrált meg soha az akadályok előtt,
hisz mindennap megvívta az életért a harcot,
hogy szerettei előtt ne valljon kudarcot.

Egy fiatal férfi megszólítja a padon ülő fáradt idős úrat:-Tiszteletem. Emlékszik rám? És az öreg nemet mond neki. Aztán a fiatalember elmondja neki, hogy az ő tanítványa volt. És a professzor megkérdezi tőle: - Ó, igen? És most mit csinálsz?- Tanár vagyok.- Ó, milyen kedves, mint én? - Nos, igen. Valójában azért lettem tanár, mert Ön inspirált erre. Az idősebb kíváncsian megkéri a fiatalembert, mondja el neki, miért. A fiatalember pedig elmeséli neki ezt a történetet: - Egy napon egy barátom, szintén diák, egy gyönyörű új órával érkezett az iskolába és én elloptam.

Társ .Voltam az ígéret,beteljesült álmod,voltam a szerelmed,és hűséges párod Voltam büszke asszony gyümölcsöt érlelő voltam meleg kályha, ágyadban fészkelő.Voltam a nagy úton sorsodban osztozó,voltam zord időkben támasz, vigaszt hozó.Voltam a biztos pont,kihez visszatérhetsz,voltam megbocsátód,amikor eltévedsz.Voltam hű ápolód bajban, betegségben,vagyok sorsod társa élet - őszülésben.Voltam fényes sugár virághozó nyárban,vagyok bágyadt napfény őszi hervadásban.

Nagyanyám sose volt fiatal Nagyanyám sose volt fiatal,öreg volt mindig - azt hiszem -,előttem van, ahogy kivasal,s ahogy a széken megpihen…Vén kezét ölébe ejtve ült,az égre bámult - néma volt,egy percre a mennyel szembesült -csak nézte őt a méla Hold.Nagyapám hiányzott - tudtam én -szomorúsága rám ragadt,szemében megfakult már a fény,bánat lapult az ágy alatt.Ránéztem, nem látott - messze járt -egy csillag mécse épp kigyúlt aranyra festve a láthatárt,míg Isten karja érte nyúlt.H

.Gábor Erzsébet

 

Mosoly az arcodon Szeretném látni a mosolyt az arcodon,Tisztán, szelíden úgy, hogy ragyogjon: Szeretném látni a boldog szemeket,Amelyekből más is erőt meríthet.Szeretném hallani a boldog nevetést,Amely mindig őszinte és békés.Hallani, ahogy a jót dicséri szád,S nem az elégedetlenség nehezedik rád.Szeretném érezni, hogy békés a világod,Hogy hiteddel a rosszat leigázod.Felülkerekedsz a súlyos bánaton,Hisz Isten veled van minden utadon.Szeretném tudni, hogy jó döntést hozol,Ha válaszút előtt botladozol.Mindig tudd pontosan, melyik Isten útja,Tudd, ha rálépsz boldogság vár rajta.Szeretném, hogy vágyaid valóra váljanak,De hinned kell, hogy imáid meghallgattatnak.S ehhez legyen az a hely a templomod,Ahol a válasz már a szívedben visszhangoz.Szeretném, ha aggódó szíved lecsendesülne,Ha minden gondod Isten elé lenne letéve.Ha szíved ezáltal teljesen felszabadulna,A fénysugár lelkedig hatolhatna.Szeretném, ha veled érted imádkozhatnék,A bánatodban is szívesen osztoznék.Ha nyújtod a kezed, Isten elé vezetlek,Hitem szikrájából lángot gyújtok neked.Szeretném, akár a könnyeid árán is,Hogy hinni tudj abban, aki felszabadít.Egy kőhajtásnyira van az igaz szeretet,De a követ neked kell a földről felemelned.