A szeretlek valami nagyon különlegeset jelent. Azt jelenti, hogy körbeveszlek. Azzal az érzéssel, amely lehetővé teszi számodra, hogy abban a pillanatban minden legyél, aki valójában vagy. Lehetsz jó vagy rossz, gyöngéd vagy dühös, vagy mindkettő, de Te, Te vagy, és ez a legtöbb, amit valaha elvárhatok, vagy kérhetek tőled. Nem az vagy, amit elvárok vagy akarok, hogy legyél, és nem az, amit érzel, hogy lenned kellene, hanem Önmagad vagy.

A szeretet érzését gyakran tévesztjük össze más érzésekkel. Azt mondjuk, hogy szeretlek, és közben azt akarjuk mondani: sajnállak, aggódom érted, törődöm veled, tisztellek. Csakhogy ez sajnos még mindig nem a szeretet.

A szeretetben a szívünkkel látjuk egymást. Itt a lelkek közötti kapcsolatról van szó. Az összetartozás élménye. Egységtudat. Nincsenek függőségi viszonyok és nincsenek elvárások. Csak a feltétel nélküli szeretet van! A kapcsolat megélése.

Akkor szeretjük igazán társunkat, gyermekünket, barátainkat, ha lehetővé tesszük számukra a „másság” kifejeződését. Ehelyett inkább csak elviseljük őket, megbocsátunk nekik, vagy bármi más módon reagálunk. Egy valódi kapcsolatban tudjuk, hogy mindketten a valós világ részei vagyunk, csak másféleképpen látjuk a világot. Legyünk önmagunk a kapcsolatban, és hagyjuk, hogy a másik is az legyen aki: egyszerre egyedi és egyszerre hétköznapi.

Az alap, ahonnét elindulhatunk, önmagunk szeretete. Az önszeretet a mások iránt érzett szeretet előfeltétele. A szeretet a leglényegibb részünk, csak vissza kell rá emlékeznünk.

Miért nézem magam szorongva a tükörben? Mert nem tudom, megfelelek-e? Mi van, ha nem erre számít a másik? Hogyan tudna kitárulkozni egy nő egy idegen előtt, és odaadni magát feltételek nélkül, mikor magát sem tudja elfogadni? Nem tudja majd, miért történik megint ugyanaz vele.

Bezártuk magunkat, hogy senki se láthasson. Álarc mögött élünk. Félünk, és letagadjuk Önmagunkat. Vastag falakat építettünk magunk köré, és már el is felejtettük, hogy ott vannak. A részünkké váltak. Lelkünk, pedig ott áll a fal mögött, és sír, könyörög, hogy vegyük már észre Őt is.

Legyünk végre Önmagunk. Nyissuk ki a szívünket, és vállaljuk fel azt, akik vagyunk! Akkor is, ha másoknak ez nem fog tetszeni. Mert mi történhet? Talán mások lesznek a barátaink. Aki „Bennünket” szeret, az elfogad úgy is.

A szeretet SZABADSÁG kellene, hogy legyen. Ha szeretek valakit, elfogadom olyannak, amilyen, ha szeretem, vele örülök, ha neki jó valami. Ha szeretem, meghagyom a szabadságát, hogy tudjon szárnyalni, de azonnal mellette vagyok, ha erre szüksége van. Ha szeretek valakit, akkor nincsenek korlátok, amiket be kell tartani, és ezek is állandó változásban vannak. Mindig más és más, ahogy a kapcsolat alakul. Lehet, hogy ma ezt mondom, mert így látom, de lehet, hogy holnap másképp, és nem hazudtam attól még tegnap.

Nem számít, mit mondtak, mit tiltottak. Vegyük le az álarcot, és találjunk vissza önmagunkhoz. Nem biztos, hogy az út könnyű lesz. Lehet, hogy hosszú és fájdalmas. De megéri! Ha minden fal leomlott, ismét szárnyalhatunk, ismét szabadok lehetünk, hiszen ez a természetes állapotunk. Amilyenek voltunk egykor, régen. Az élet csodálatos! Te pedig egyszeri és megismételhetetlen vagy! Nélküled kevesebb lenne a világ, csak ezt soha senki nem mondta még Neked! Hidd el, megváltozik a világod, ha úgy akarod. Ha legközelebb megkérdeznek, mielőtt rávágod a választ, kérdezd meg magadtól: tényleg ezt akarom? Vállald fel, ha mégsem azt akarod. Jogod van megváltoztatni a véleményed. Vedd le az álarcot: és a felhők mögül ismét felbukkan a nap! EZ A VALÓSÁG! Ez az út vezet a teljességhez.

A szeretet kockázattal jár! Talán, néha érdemes kockáztatni!