Valahol ..egy rendelőben..

.Reggel 8 óra 30 perc...Betegszállítók kopogtatnak...nyolcvanon túli nénit hoznak ..messziről....átadják..átveszem a papírokat....kiültetik a váróba...foghíjas székek. még....félig tele a váró....a szélső székre ül...botját és jobb időket látott kis táskáját maga mellé teszi a székre..öreg,,kék foltos kezeit összekulcsolva vár....Adatfelvétel....kérdezek melléülve kedvesen..halk riadt hangú válaszok...nyugtatom..nem lesz baj....vérvétel és vizsgálat..semmi más...Kérdezem jó lesz-e így ülve..mert ma az a szerencsés nap van hogy adhatok ágyat..pihenni amíg vár...Hálásan mosolyog..megsimítja a kezem...köszöni de jó lesz így....otthagyom..a kolléganőkre bízva...A betegszállítók ígérik délre jönnek érte...Vissza a rendelőbe..visz magával a lendület..sorra váltják egymást a betegek..órára nézek 11 múlt....kész a néni laborja..érte indulok..botjára támaszkodva nehezen áll fel....kéz a kézben lassan tipegünk a rendelőbe..mindenki minket néz...valahogy most nem esnek jól a tekintetek..eszembe jut..vajon megkérdezte-e tőle valaki hogy nem szomjas-e, nem kell e kikísérni a WC-re? Kísérő nélkül érkezett.Dühös vagyok magamra...én nem tettem meg..elfelejtettem...sok a feladat.....gyors vizsgálat...végig mellette állok...néha megfogom a kezét...nem szomorú..már nem riadt...néha mosolyog is ...szép az öreg arc..kék fátyolos szemek....szép lehetett fiatal korában...átsuhan a gondolat.ami nem odaillő...vajon szerették..vajon Ő szeretett???család....gyerekek...unokák....???Nem bírom elengedni a kezét...ő is kapaszkodik....milyen kapocs ez...??Dolgoznom kellene...most nem megy..a doktor beül helyettem, mert arra hivatkozom, hogy csak segítséggel megy neki minden..ez nem igazán igaz..de nem tudom elengedni...Lelet kész..receptek rendben..halkan köszöni meg..már nyugodt...ismét felajánlom a pihenőt..most már elfogadja..elfáradt...bekísérem..elmenne WC-re...Rábízom a kolléganőre..nekem vissza kell mennem..még benézek..ígérem neki.Rendelünk tovább... 2 óra elmúlt..kolléganő szól..még nem vitték el a betegszállítók a nénit...Úristen..villan belém...reggel óta.....nem tudom evett-e?? Megnyugtat..adott neki egy kiflit és egy csokit...megitatta legyek nyugodt...nem tudok az lenni....meg sem kérdeztem reggel hozott-e ennivalót..Kolléganőnek mennie kell..várja máshol a munka...Semmi baj mondom..csak 2 ajtó..majd én figyelek rá...Bepisilt mire kikísérte a WC-ig mondta a kolléganő...hozott neki pelenkát...így biztonságosabb....de majd le kell cserélni..---amúgy elaludt éppen.Nem gond...nem esik le a gyűrű az ujjamról....mondom...Többször benyitok....pihegve..csendben alszik..1 szelet kalács...ennyit tudok adni....Halkan nyitok be...kérdezem elfogadja-e? Talán szemlesütve annyit mondott : köszönöm....pohár víz..melléteszem....nyugtatom...már nem kell sokat várniKimegyek....a rendelőből hívom a betegszállítókat...nem hagyhatom itt ..ha nem jönnek időben..erejükön felül dolgoznak Ők is.....Jelzik 10 perc és itt vannak...Megyek hogy szóljak neki...megdöbbenésemre összekulcsolt kezekkel ül az ágy szélén...takaró összehajtva...cipő a lábán...fáradt...Erején felül rendet rakott..vagy talán így nevelte az élet...Elrakom a kis táskába a papírjait...kopott pénztárca és egy fehér zsebkendő mellé....ennyi csak ami benne van...összeszorul a szívem....mi mennyi felesleges kacatot cipelünk nap mint nap....Hallom a folyosón zörög a betegszállítók kerekes széke..megérkeztek.. mondom...Köszönök mindent..az Isten áldja meg...suttogja.....valamiért a sírás kerülget....Nehezen állunk fel... fiúk beültetik a székbe...Vigyázzon magára......hosszú volt ez a nap...sajnálom hogy ennyit kellett várni- mondom....biztosan aggódnak már otthon.......Semmi baj kedves--mondja...Nem vár senki....már senki sincs...Egymásra néztünk a betegszállítókkal...az egyik valamiért hirtelen puhán megigazította a takarót a néni lábain...talán maga sem vette észre ezt a gyengéd mozdulatot...Elindultak...még visszainteget mint egy kisgyerek..akinek volt egy " boldog napja"..amikor nem volt egyedül....becsukódik a lift ajtaja...még hallom ahogy mondja: viszontlátásra---vajon lesz-e viszontlátás.....Ott maradtam a pillanattal....ami még sohasem fájt ennyire....egy ember..egy sors...egy végigdolgozott élet.....és akkor és ott kijöttek a könnyeim....megnyugtatott..mert az jelenti..nem még nem égtem ki....még tudok érezni....együtt ..másokkal.....és most hogy megoszthattam ezt....végtelenül boldog vagyok..Köszönöm hogy elolvastad.