Ha megnyugvásra vágyom

Egyre többször lesz könnyes a szemem,
mikor az elmúlt időt visszapergetem,
és viszontlátom benne mind mindazokat,
kik emberként élni megtanítottak.Egyre többször érzem, hogy ez az új világ a gonoszságot kívül nem értékel mást,
hiszen a jóérzésű embereket mélyen megveti,mert bennük még tiszták a szív érzései.Egyre többször látom, hogy az a régi szép világ,még ma is éppen úgy menedéket ád,ha nem leljük helyünket, s ha túlságosan fájna a jelenbe kapaszkodott sátán gonoszsága.

Tudod, gyermekem, mindegy,hogy hány éves vagyok, vagy leszek,

Szeretlek, és ebből semmit el nem veszek.Míg élek, szívem szeretni fog téged,és mindegy, mit rak rád az élet,És lépted ki tudja, merre téved, és mindegy,milyen voltál, vagy leszel,De akkor is a gyermekem leszel.
Szeretetem veled lesz, míg élek,És utána is megmarad, hisz a szívedben élek..De mindegy, mit ád az élet és mit ád az Úr.Én mindenkor szeretlek téged.És az édesanyád maradok néked.Tudod, gyermekem, szívem ezerrel ég szüntelen,Még ha bőröm megkopott és fénytelen.

 

Szeretettel indult öröm !

 

Barátot keresni, elindult az öröm,úton megbotlott egy nagy - irigység - kövön.Megütötte magát, a teste fájt nagyon,de nem volt senkiben, egy csöppnyi szánalom.Aki látta, inkább messze kerülte őt,hiába várt szegény, szívet felemelőt.Meglátta, megszánta, őket a szeretet,talpra állította, s így tovább mehetett.De már nem egyedül, hanem mint két barát,kart karöltve, együtt mehettek már tovább.Öröm és szeretet, mint ikertestvérek,hova hívták őket, örömmel betértek.Ott megszűnt a harag, az ég is kiderült,bántó és bántott fél, immár együtt örült.Öröm és szeretet, ez a szép ikerpár,békítő szándékkal, még ma is szertejár.Mert még sok családban nincs öröm, szeretet,harag és gyűlölet tölt be ma, sok szívet.Ezt a szép ikerpárt, Isten adta nékünk,boldoggá tehessen, míg e földön élünk.Öröm és szeretet, térjetek be hozzánk viduljon fel szívünk, derüljön fel orcánk.Térjetek be minden magyar szívbe, házba,tűnjön el szívünkből a harag, a lárma.Hol öröm, szeretet, tölt be szívet - házat,onnan - imaszárnyon - hála mennybe szállhat

.Pecznyík Pál.

Nem verseny az élet!

Az élet nem verseny, nem is kell hát nyernünk,nem kell megharcolnunk, nem kell megfelelnünk!Nem kell az élettel folyton szembeszállnunk,nem kell ellenkeznünk, mindig ellenállnunk!Nem kell félned attól, hogy valaha veszíthetsz,jobb, ha az utadra rózsaszirmot hintesz!A rettegés helyett, élvezz minden percet!Játszd az életedet, legyél boldog gyermek!Nincsen ellenfeled, mindenki egy véled,ha ezt elfogadod, s világod így éled,ha képessé válsz a világod csodálni,akkor leszel képes jó emberré válni!Ne harcolj hát többé, hadd legyen már béke!Ébredj rossz álmodból, legyen végre vége!Álmodj meg helyette élhetőbb világot,amely teremtődnek fényétől megáldott!Bocsásd meg a fájót, engedd el a rosszat,vedd el figyelmedet arról, ami bosszant!Irányítsd a szépre, a teremtő jóra,válts egy szebb világot, szebb álmot valóra!A figyelem rezgés, erősít, támogat,mire irányítod, az teremt álmokat.Félelem, düh, harag élteti a rosszat,az energiád hát a jó felé osszad!Ne harcolj, ne győzz le, inkább segíts máson,sose járjon eszed a háborúzáson!Emelj fel másokat, adj reményt és hitet,mert ezt a világot a szeretet menti meg!Gondolatod mindig fókuszáld a jóra,legyen gondod másra, igaz, tiszta szóra!Merülj el békédben, ott, a lelked mélyén,tanulj és változtass önmagad személyén!Válj igazzá, jóvá, alkoss új világot,amire a lelked kisgyermekként vágyott!Nem szenvedni, félni születtél a Földre,állítsd a boldogság lámpáját ma zöldre!Tudd, hogy rajtad múlik, sosem múlhat máson,ezért ne gondolkozz szörnyű elmúláson!Halál nem létezik, nincs hát mitől félned,csak tanulószoba neked ez az élet.Ha időd itt lejár, elmész honnan jöttél,mert leszületéskor, szerződést kötöttél.Tanulás a célja egész életednek,és nem tud figyelni, aki végig retteg!Élvezd ki a létet, változtasd meg sorsod,a teremtés kulcsát a szívedben hordod!Válassz egy szebb utat, élvezd szeretettel,legyél önmagadért, jót teremtő ember!

UTOLSÓ TÁNC

Őszi erdőnek szélén megpihen a vén legény,nincs már egyéb vagyona,kezében a vonója.Magas fának aljában padja várja magában,egyedül a végtelenbe,hegedűje két kezében.Lassan húzza a vonót,halkan búg a zeneszó,vágyában oly messze jár,álmában is táncot jár.Táncra kél az őszi avar,párosan szép, felhő kavar,keringő szól keservesen,táncol a pár oly kecsesen.Búcsút int az ősz a nyárnak,búcsút int a pár a mának,ősz embernek mélyen feje,őszi avar végleg helye

.>> E.

Megtanultam, hogy aki nem keres, annak nem hiányzom...De az ember mégis remél.. mert az igazság fáj nagyonMegtanultam, hogy ki elenged, igazán sohasem SzeretettMert akinek igazán számítok! Szorítja mind két kezemet..Megtanultam, hogy akiért küzdenem kell.. kár minden lépésMert ha fontos lennék.. nem kellene! Így minden csak tévedésTanulhattam volna a könnyekből... de az ember míg él...Sohasem képes elengedni az álmait, s örökké csak remél..Nem tudhatod,még mit hoz a holnap,Nem tudhatod, mennyi időd van még hátra.Nem lehet tudni, életed órája mikor jár le,Nem lehet tudni, másik percben már hol leszel.De még élsz, próbálj valami jót tenni,És Isten színe elé, tiszta lelki ismerettel kerülni.Merj nagyokat álmodni,S aztán őket megvalósítani.Merj küzdeni azért,ami a tiéd.Életed alázattal, és erősen végig járni,A szomorúságot mosollyal viselni.Könnyeidet kisírni,mi lelkedet nyomják,Ne félj ,hogy ki nevet az ki meglát.A könny az érző ember jegye,Mit letagadni, s hazudni nem lehet.Mik tisztára mossák szemedet,És még erősebbé tesznek.Minden napot úgy élj meg,Mint ha az utolsó lenne.Mindennap mondd ki amit érzel,Kiket szeretsz mondd el nekik,Mindennap legalább egyszer.Mert nem lehet tudni mondhatod e még holnap.Nem lehet tudni életbe melyikőtök marad.Ha valakit szeretsz mondd el neki,Mert ha nem teszed,akkor örökre megbánhatod ezt.Mert az élet kereke forog,S nem áll meg,a kedvedért cserébe.Az életben bizony ha lekésed a vonatot,Örökre elszáguld,s a lehetőség nem tér vissza talán már sohasem.Ezért soha se halaszd el a lehetőséget,ha ott lebeg előtted.forrás: Saját Verseimnek Csokra

NE AKARJ KERESZTEDEN KÖNNYÍTENI.

Vándor roskad le az útszél kövére.Bot a kezében. Bárcsak célhoz érne!De nem megy tovább! Hogyan érje el,ha olyan nehéz terheket cipel?Amikor indult, erős volt és boldog.Azóta annyi minden összeomlott.Magára maradt. Szép napoknak vége.Keserves, árva lesz az öregsége.Szívében ott a kérdés szüntelen:Mért lett ilyen az út, én Istenem?!Ahogy így töpreng, kicsordul könnye,és leperdül az útszéli göröngyre.Aztán elcsendesedik.