,Nagypapa és nagymama összevesztek valamin, s nagymama annyira dühbe gurult, hogy nem szólt többet nagypapához.
Másnap nagypapa már teljesen megfeledkezett a vitáról, de nagymama továbbra sem figyelt rá, és nem is szólt hozzá. Tehetett a nagypapa akármit, nem tudta a párját kihúzni sértődött hallgatásából.
Végül is nagypapa hozzáfogott turkálni a szekrényekben és a fiókokban.
Miután ez így ment egy darabig, nagymama már nem bírta türtőztetni magát:
- Mi az ördögöt keresel?

A jóság eredete.

Néha azt gondoljuk, ahhoz, hogy sikeresek legyünk, keménynek, konoknak és szenvedélymentesnek kell lennünk másokkal. Néhányan egészen odáig elmennek, hogy a jóságot gyengeségnek és sebezhetőségnek tartják. Semmi sem állhat távolabb az igazságtól. A jóság hatalmas belső erőt jelez, amit mások nem csupán értékelnek, de tisztelnek is.Ezopusz írt egy tanmesét arról, hogy a Szél és a Nap azon vitatkoznak, melyikük az erősebb." Látod azt az öregembert odalenn?

Most légy erős

Most légy erős! Ha erőd lankadó is,ne add fel soha legszebb álmodat!Taposs el minden tüskét és szilánkot,amely az úton szúrja talpadat.Indulj csak el. És bármilyen nehéz is,azért is menj, hisz minden pillanat közelebb visz egy boldogabb világhoz,melyben álmaid mélyen alszanak.Ne hidd soha, hogy kevesebb vagy másnál,hisz aki erős, az talpon is marad, hiszen épp attól erős az ember,hogy sűrű ingovány közt is lel utat.Ne csüggedj el! Hisz csípős téli fagyban,jeges hidegtől csak edzettebb maradsz,s úgy olvasztod fel szíved melegévela hideg jégcsapot, hogy nyoma sem marad.Menj csak tovább!

Ki az az ember kinek gondja nincsen?és úgy érzi rossz a földön minden,A szívébe zárja, csak eszét használja, boldogságra vár, de hiába Féltőn őrzi minden titkát,nincs akinek elsírhatná az Ő bánatát,Nem ismeri fel a boldogság titkát,nem tud szeretni, mert megbántották.A szeretet nem mérhető, eladható, vagy megvehető.Ez az élet legszebb kincse, a szívek gyönyörűsége.Sokáig így éreztem mindent,de valami történt velem legbelül, itt bent,Kellemes érzés töltötte be a szívem,megtaláltam Őt, aki megértett engem!Csöndbe ültünk egymással szemben,végtelen nyugalomban lelkünkre lelve,A szemünk behunytuk, a szívünk kitártuk,a szeretet önfeledt örömtáncát jártunk.A szeretet nem mérhető,eladható, vagy megvehető.Ez az élet legszebb kincse, a szívek gyönyörűsége.Köszönöm, hogy kitartottál Te velem,pedig minden problémámat rád tereltem,Meggyógyítottad az én összetört szívem,türelmesen, bölcsen segítettél engem.És Te ezzel együtt még rám mosolyogtál,a fejemre millió kis csillagot szórtál,Elhoztad nekem a szeretet varázsát,mindennap hálásan pillantok Rád!!A szeretet nem mérhető, eladható, vagy megvehető.Ez az élet legszebb kincse, a szívek gyönyörűsége.

Úgy akarok élni, hogy ha majd egyszer eljön az-az utolsó pillanat...Mikor mennem kell... az arcomon egy szép mosollyal távozzak..Úgy akarok élni.. hogy mindent megtettem, amit valaha akartam.Nem megbánni semmit... mert mikor megtettem boldog voltam Hogy egy játék volt az élet.. s sikerült minden akadályon túllépnem Még akkor is.. ha időközben egy újabb seb vésődött a szívemen..Próbáltam minden napomat úgy átélni, mintha az utolsó lenne..Minden percet kihasználni...

Az álmok tengere furcsa szerzet ott lélek léleknek üzenhet, s szív vallhat szívnek szerelmet. Ott minden - mi itt nem - lelhető ott vagyunk Isten is - világot teremtő. Az álmok világa furcsa szerzet az álmokban virág vall virágnak szerelmet az álmokban, ki' van, mind angyalok fejükön fénylő tündér-glória ragyog. Az álmokban ritkán van szenvedés s ha fáj is, mit élsz - jön az ébredés. Az álmokban zöld a fű és minden vidám az álmokban mindig süt a nap, mint szép őszi délután, amikor Ő jött feléd, megfogtad szép kezét, s azt hitted, mindez örök...

Elmegyek.....

Ne mondj semmit,majd akkor,ha megjöttél..
Most még ne mondj semmit,csak majd ha döntöttél.....
Még ne mondj semmit addig,míg nem érted,mit tettél...
Ne mondj semmit még,mert nem vagy,nem jöttél..
Most még nem létezünk,csak játszunk,csak játsszuk,hogy élünk....
Mert ez nem az,amit akartunk,mert amit akartunk,attól félünk.....
Most még ne add nekem,mit mástól elvettél.....
Most még ne mond,már akkor,már akkor szerettél.....
Most még ne mondj semmit,majd találunk szavakat....

Embernek lenni....

Mennyire megváltozott minden.....Kifordult sarkából a világ!A régi öregek, ha látnák mivé lett,az egykori nyugalom, összetartás.Az emberek egyre törtetőbbé válnak.A gyűlölet, az önzés lesz az úr....Amíg a másikat a földig tiporja,küzd felfelé gátlástalanul.Nem törődik mással, csak magával.Csak egyedül neki teremjen babér!Nagyon sok ember lett így gazdag, de még több, sokkal több, a szegény.Kihal a kedvesség, a jóság, az egymás iránti tisztelet.Lassan a gyermekek a könyvből tanulják,hogy egykor-régen, átadták az ülőhelyet.Eltűnik, meghal a barátság és fakulni látszik a szeretet.Tudj újra emberként élni!Mutasd meg bátran, a te szíved nem üres!Lehet sok aranyad, gyémántod,vagy akár márványpalotád.....Csak egy igazság létezik a Földön és ott te is olyan vagy, mint bárki más!Hát legyél ember, ha ember tudsz lenni!Tudj mindig emberként élni!S ha kell, majd egykor emberként halni,- hogy örökké éljen a szeretet.

Szeretet...

Szeretet mostanság igen ritka vendég,Bizakodunk, talán nem mentél el még.Te vagy az emberek szívének melengetője,A hűség és a tisztesség összekötője.Szeretet nélkül nincs igazi élet,Nincs ki igazán simogat téged.A gyermek, ki az édesanyját átöleli,Tudjuk, hogy a szeretetét fejezi ki.Sajnos vannak még göröngyös utak,Hol a szeretet nehezen bukdácsolgat.Ott nincs is harmonikus élet,Csak évek múlnak el a reménytelenségbe.Szeretet ez az érzés a jó Isten ajándéka,
Minden ember életének méltó hagyatéka.

 

Ágról-ágra

 

Az ember is olyan, mint a hazátlan madár.Ágról-ágra száll, míg otthont nem talál,s mikor otthonra talál, féltőn óvja fészkét,hisz az adja neki szíve melegségét.De az évek múlnak, s a fészek is kihűl,mert az a forróság, ott a szívben legbelül,már eltemeti magában a nyári virágzást,s nem érez mást, csak őszi hervadást.A vándormadarak úgy költöznek el,hogy örök tavaszt nyitnak emlékeikkel,mert tudják, csak úgy térhetnek vissza,ha erős kitartásuk a szélsodrást is bírja.Az embert is érik erős szélsodrások,melyekbe belevesznek az élni akarások,de ha hűsége töretlen a nyárérzéssel szemben,nincs az a tél, mely virágot temessen.

 

Adj hálát reggel az

 

 

Adj hálát reggel az ébredő világnak,- örökbe kaptál egy újabb szép napot.Engedd az érzést áradni szívedben,szeresd hogy itt vagy, e föld az otthonod.Hallgasd a dalt, mely apró madaraknak hálával teli, reggeli éneke.Engedd a nap tiszta fényét szobádba,s ne kérdezd, ember nélküle élhet-e?Öltözz fel szépen, ünnepi ruhába,a mosoly arcodon, ékszered legyen.Tükrödön csillog szemed ragyogása,hagyd, hogy a látvány boldoggá tegyen!S ha tetszik mindez, mosolyogj magadra,s érezd a lelked, magasabbra emel.Tartsd ezt a mosolyt meg egy egész napra,mert aki rád néz ennyit megérdemel.Hagyd hogy a mosoly átterjedjen másra,- jó érzésed csak fokozódni fog,a szeretet ilyen, apró kis sugára teheti szebbé a hétköznapot.

A mosollyal fizetni lehet. A mosollyal kárpótolni lehet. A mosollyal életet lehet adni. És van mosoly, melyért meghal az ember.A mosoly gazdagít ...Milyen gazdag vagyok, tudok mosolyogni!Egy egész világ fog köröttem forogni!Mert mosolyom szórom, mintha magot vetnék,s mosolyt is aratok, nálam örök vendég!Nem fukarkodhatok, van belőle bőven!Mosolyt fogok vetni egész esztendőben.Szeretet vizével locsolom a lelked,neked is így kéne folyton ünnepelned!Mosolyod gazdagít, feltölt, elvarázsol,Jókedvet szórsz széjjel, szép mosolyt kapsz mástól.Járja át szívedet, hagyd, hogy melegítsen,hagyd, hogy az életet megélni segítsen!Legyen hát mosolyod gyakori vendéged,szíved ragyogása gazdagítson téged!Úgy, mint szabad madár engedd elrepülni,a mosolyod mását más arcára ülni!Aranyosi Ervi

 

Az utolsó út

 

"Taxis vagyok. Egyik éjjel megérkeztem a megadott címre és dudáltam. Néhány perc várakozás után megint megnyomtam a dudát. Ez volt aznapra az utolsó fuvarom, úgyhogy már azon voltam, hogy inkább hazaindulok. De aztán mégis kiszálltam, elsétáltam az ajtóig és becsöngettem.- Egy pillanat! – válaszolt egy törékeny, idős hang odabentről. Kisvártatva kinyílt az ajtó. Kilencvenéves-forma, aprócska asszony állt előttem. Kartonruhát viselt és kis kalapot.

A nyugdíjas élet egy új világ.Mit, ki nem ismer, várva vár.Irigyelnek érte, hogy otthon lehetsz,nem kell sietned, bármit felvehetsz.Nem jó, vagy rossz,ez egész más fogalom…Más, mint aktív korban, azt fogadom!Nem kell már rohanni sehová.Új életforma vár,mehetsz, ha akarsz bárhová…Olvasás, séta, keresztrejtvény fejtés,bármi, mihez kedved van,már nem meghatározó a sietés!Ki kell alakítanod az „új” Életed!Azután már örömmel élvezheted.Nem kell korán kelni, rohanni,jó lesz lassan szépen osonni…Mikor felidézed a meleg szobában,hogy ilyenkor már futottál javában a munkába, s törted az eszed,Mit is kell ma tenned, főtt a fejed.Ez ma már kis lustálkodással telik,Jut idő mindenre?Minden aktív korú embernek ajánlom,Hogy érje el ezt a kort egészségben, kívánom.Élvezze minden percét, mit nyújthat az élet.S akkor a nyugdíjas ideje nagyon szép lesz…

Minden ember különleges.

Mindenkiben ott ragyog a fény. Benned is. Ne hagyd, hogy a sötétség kioltsa a fényed. Ne hagyd, hogy elhitessék Veled, kevesebb vagy, mint mások. A világot is képes vagy megváltoztatni, ha igazán akarod. Erőd kifogyhatatlan, bátorságod végtelen. De csak addig, amíg el nem kezdesz kételkedni magadban. Nem akkor veszítesz, amikor másodikként lépsz át a célvonalon. Nem akkor van vége, amikor elesel. Akkor veszítesz, amikor elhiteted magaddal, hogy vesztettél.

Egykor hajdanán

Engem úgy neveltek egykor hajdanán,mikor még élt nagymamám és nagypapám,hogyha éhes embert látok, jusson eszembe,én is kerülhetek ilyen helyzetbe.Mert az élet és a sors senkit sem kímél,így minden ember zuhanhat fentről lefelé,s ki lezuhan a mélybe, csak úgy éli túl,ha van mellette olyan, ki védőn felé nyúl.Én kinyújtom kezem, s felemelem azt,ki ott alant a mélységben magára marad,mert nem tudhatom, mikor jön el az a pillanat,mikor felém nyújtanak védőkarokat.

Te is megígérted

Te is voltál gyermek, s te is hitted azt,hogy a nagymamád meséi mind-mind igazak,hisz a nagymamák, azok kik valóra váltjákvarázslatos meséikben az unokák álmát.Te is boldog voltál, mikor nagymamád keze,lágy selyemként simult hajfürtjeidre,s mikor szelíd szép szavakkal azt súgta neked,drága kis unokám az Isten áldjon meg.Te is megígérted, hogy felnőtt emberként vigyázod majd törékeny, gyönge életét,hisz ő volt az ki benned látta mindazt a szépséget,ami gyermeki szemedben hála tűzként égett.Hát tiszteld őt úgy, ahogy ő tisztelt meg téged,mikor hitte, hogy te leszel a remény és az élet,ha majd ránccal telt szemére könnyes fátylat hint a csendes elmúlás, melyen a halál szele ring.

Naplemente csodája

Nyitott tátongó fájó sebbel élek,csak én érzem, látom lelkemben.A víz tükörképét könnyel nézem,ahogy ring, a napkorong szépen benne.Naplementéket mindig csodáltam,ő maga, az életnek adó szeretet fénye.Mely nélkül nem lennénk mi sem,Isten kegyelméből vagyunk itt lent.Jót kellene mindig tenni egymásért,nem bántani, megbocsájtani mindenért.A nagy bűncselekedetek, törvénynek dolga,mi egymásnak hitet adjunk naponta.Bátorítani, biztatni, még ha alig ég gyertyám,gyengén pislákolgat, testem szüntelen kínoz.Miért kell vinnem ennyi fájdalmat, az okát,tudom, mert az erősekre teszi az Úr, prábára,tesz percről-percre-feladod-e vagy viszed,s ha alig élsz, halál illata lebeg feletted,akkor is hitem tart, és az őszinte szeretet,nem adom fel soha, amíg élek elviselem.És hálával vagyok a kínokért, kevés jóért,tőletek barátaim kapok sok erőt,köszönöm,te aki feladnád, olvasd el versem nem közöny,érted írok, mindig találd meg a szépet, miért,ne kérdezd, válaszom mindenre van felelet,belül keresd magadban, ott lakik erőd,hited, szeretet, remény,légy magad embere,ne negedd hogy más diktáljon soha sem!Feledni kell, minden bánatot, csalódást,nekem az egész létem csak szenvedésből áll,ha elestem mindig felálltam s mentem tovább,nem írok többet, mert egy könyv is kevés már,mert annyi sok mindent elébem tett sorsom,itt vagyok, még élek, s a szeretetem adom.Légy erős, Isten áldása kísérjen, ha gyenge lennél imádkozz, saját szavaiddal.

Ha tudnád...

Ha tudnád, milyen sokan üres hassal kelnek,S otthonukban ételt a hűtőben nem lelnek.Ha tudnád, mennyi ember dolgozna, ha tudna,Mert asztalára étel, még ha kevés is, de jutna.Ha tudnád, minden ember reménytelen sorsát,
Értékelnél, hidd el, minden apró morzsát.
Segítséget kérnél, s áldást mindazokra,
Kik számítanak ennél még sokkal szebb napokra.Ha tudnád, milyen érzés betegségben élni,S a következő naptól rettegni és félni.Ha tudnád, milyen kemény ágyhoz kötve várni,S hinni, hogy míg élünk, megtörténhet bármi.

Nincs több idő

Nap-nap után lassan fogy el életünk,évek tűnnek el, melyeket észre sem veszünk,mégis elég egy perc, hogy néha felébredjünk,de lehet, hogy már késő, nincsen velünkAz, aki fontos, Az, akit szeretünk.Nincs több esélyünk rá, hogy Vele legyünk,hogy elmondhassuk, mennyit jelent nekünk,hogy átöleljük Őt, hogy Hozzá bújjunk,nincs több idő, nincs... ennyit kaptunk.Évek teltek el, s nem tettük meg,nem mondtuk ki, mert nem hittük el,hogy egyszer mindennek vége lehet,itt van velünk, olyan természetes,s most egyetlen percért mindent adnánk,ha arcát, mosolyát újralátnánk,de nem érzünk mást, csak fájó hiányát.

Csillagok

Fentről, a felhőtlen tiszta égről ezer csillag ragyog rám,Felém sugározza sok ezer év nyugalmát.Kezdem megérteni mi az a "végtelen",S ráébredek, milyen porszem-töredék az életem.Évezredek, és emberek milliói közt egy semmi vagyok én,Ki álproblémákkal, és gondokkal rontja el életét.Évezredek során a mulandó emberek folyton változtak,De a csillagok, és az emberi lélek, érzések maradtak.Talán két ezer évvel ezelőtt egy ugyanilyen porszem, mint én,Ugyanígy gyönyörködött a csillagok csodás fényén.Neki már nyoma sincs, emlék sincsen róla semmi,Pedig ő is élt, mint én, s szeretett, ma pedig már senki.Az idő és a tér végtelenségében néhány percet élünk,Hát ne rontsuk el azzal, hogy a jövőtől félünk!ITT és MOST, élvezd a jelen pillanatot,S válassz magadnak egy ragyogó csillagot!S ha felnézel az égre, a csillagok ezrei között,Keresd meg a tied, melytől szívedbe nyugalom költözött.És a csillagod azt mondja: " Oly rövid a léted,Keresd meg, találd meg, és használd ki, mi szépet nyújt az élet.

Szeretet

Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje mélyéről előhúzott egy lekváros üveget. Kiöntötte a padlóra az üvegben lévő érméket és gondosan számolni kezdte. Háromszor is megszámolta, mert a végösszegnek nagyon pontosnak kellett lennie. Nem hibázhatott. Ezután óvatosan visszatöltötte a pénzérméket az üvegbe, rázárta a tetejét, és kisurrant a hátsó ajtón.A hat háztömbnyire lévő patikába ment, amelynek ajtaja fölött a nagy vörös Indián Törzsfőnök képe volt látható.

Barátság

De jó érzés, hogy vagy nekem,hogy megszépíted életem,hogy sok-sok boldog pillanat vár ránk, amíg időnk szalad.De jó tudni, hogy van szíved,hogy amit mondok elhiszed,hogy veled legyek így, hagyod,hogy bánatom meghallgatod.S tudom, megőrzöd titkaim,szebbé teszed az álmaim,szebbé teszed a nappalom,mert engem szeretsz, jaj, nagyon.Téged szeretlek persze én,nincs is talán a Földtekén,ki nálad fontosabb nekem,kivel együtt száll énekem.Mert van egy közös énekünk,egymásba forró életünk,mert fontos az, hogy vagy nekem,hogy megszépíted életem!

Az én hazám

Csodás hazába születtem én,szegényes évek hideg telén,vihar dúlt - mesélte jó anyám,hallgattam regéjét óraszám.Kis házunk majdnem, hogy összedűlt,- a jómód bennünket elkerült nem adnám melegét senkinek,s ízét a kemencés vekninek.Amíg én faltam a reggelit,morzsolta Anyám a tengerit,mindent mi éghető tűzre tett,s szent hitet szívével ültetett.Csak néztem, s hallgattam szép szavát,láttam, hogy szemében ég a vágy, éreztem, hogy néha elrepül,s a lelke az éggel egyesül.Apám a favágók „mestere”,s mint, kinek fejsze a hangszere,amikor fát vágott gyúlt, dalolt,Anyám az egyetlen Múzsa volt.Magyar vért forralt a délidő,Anyámra azt mondta „égi nő”,pedig a Rónaság lánya volt,a szépség dús kegye ráhajolt.Emlékek ezre most átölel,őseim hangján a szél felel,szívemet simítja szép daluk,nekik is ez volt az otthonuk.Hegyeit, folyóit, ismerem,nekem az öröm csak itt terem,itt értik meg csak a nyelvemet,idegen vagyok, ha elmegyek.Bár, lábam nagy ritkán útra kel,innét még sohasem vágytam el,nem tudnám feledni - visszavárt -mézízű akácok illatát;gyermekkor tejszagú álmait,Tiszának kanyargós partjait,kis házunk zöldkapus udvarát,s a hajlott, göcsörtös szilvafát.Selymező emlékek garmada,úgy tart, mint almát az almafa,ha „leesek” nem fáj, jól vagyok,gyökerim’ földjére pottyanok.Áldd meg a hazámat, Istenem,nékem a világban nincs helyem,egyedül itt van csak hű honom,ahol a sorsomat hurcolom.Érted szól szép hazám most a dal,szeretlek, s érzésem róla vall,hangjai tiszták és ékesek,egyedül te vagy ki értheted,kit ide teremtett Istene,s magyar szót dobog a szív heve.Féltelek hazám ó, annyira -ne érjen soha sors vad nyila!Istenem áldd meg a népemet,bocsásd meg néki, ha vétkezett,s ha megtévedt hitből útra lel,ringasd az öledben újra el.Adj nékünk erőt és józan észt,nyelvünket tanító jó „zenészt”,reménylő holnapot, szép jövőt,didergő időkre jégtörőt.Éltető esőt és friss vetést,aranyat érlelő napsütést,dús fejű búzát és jó kedélyt,citerapengető víg zenét!Engem is segíts meg Istenem,Magyar föld legyen a sírhelyem,hol bölcsőm ringatta Jó anyám -az legyen mindig az én Hazám!

Szegény anyókák

Én mindig szánva nézem őketszegény meghajlott öreg nőket.
Amint tipegve mennek, mennek,szinte irgalmat esdekelnek.
Anyámat látom bennük, mintha Ő suhanna múltból vissza,
Ő is ilyen volt, ilyen félve várt az útszélén az átkelésre.
Mert sok a vén a forgatagban hol annyi nép zsong szakadatlan,
És mennyi autó, de szörnyű Jaj átjutni köztünk nem oly könnyű.
Mily feladat, mily óriási a villamosra le-fölszállni s ha állni kell, anyóka szédül.

Vajon miért is jó temetőbe járni?

Vajon miért is jó temetőbe járni,
elporlott testek közt, csendben sírdogálni?
Mint kiszáradt kúthoz, jár oda az ember,
melyben nincsen élet, honnan vizet sem mer.Minden évben egyszer ünnepelsz egy napot,
mintha a szeretted, aznap lenne csak ott.
Pedig talán sejted, nem hal meg a lélek,
elment kedveseink, másik síkon élnek.Reájuk gondolni, bármelyik nap lehet,
sorra felidézni kedves emlékeket.
Gyertyákat gyújtani, a lángjukba nézni,
a szeretett arcot újra felidézni.Nem kell hát megölni annyi szép virágot,
feldíszíteni egy megkövült világot,
ami kong a csendtől, lélektelen, rideg,
mely a lét súlyától az élőt sem menti meg.Vagy Te másért jársz ki, – bocsánatot kérni?

Lásd meg a fényt!Mit adhatnék, amid ma még ne volna?Mi az, mi hiányozhat teneked?A szeretet, ami csak rólad szólna,a mindent adó, őszinte szeretet?Olyan kincs ez, mit szórhatsz két kezeddel,és boldog fénye reád visszaszáll,s örömöt élsz meg dobbanó szíveddel,s kinyílik, mint egy élő rózsaszál.Szíved tüzéből, úgy mint forrás árad,ne fojtsd hát el, örülj, hogy adhatod!A szív szeretni el sohasem fárad,s fénylővé teszi minden új napod.Mi legyen hát tüzednek tűzi fája,mely fénybe vonja mások szép szívét?Az életért, a jóért érzett hála,mely megbocsát egyszerre mindenért!Szeretnék fényt vinni az életedbe,szívedben boldog lángot gyújtani!Tanítani őszintén és szeretve,s ha kell segítő kart is nyújtani!Elmondom én, hogyan kellene élned,ez nem szabály, csupán útmutatás,a holnapodtól nem kellene félned,lelkedben él még az ősi tudás.Keresd a kincset mélyen, önmagadban,s ha megleled, legyél hát boldogabb Istenben élsz te minden pillanatban,ne tagadd meg isten-mivoltodat.Teremts itt lent egy boldogabb világot,uralja fény, hála és szeretet.Lásd meg a fényt, s higgy benne, hogyha látod!Hisz látni kaptad fénylő szemedet.