Támaszom.

Légy majd a támaszom, ha egyszer megöregszem Ha nehéz lesz a járás, s ráncos lesz két kezem Légy akkor is támasz, ha egyszer nem emlékszem Hogy reggel, vagy épp este, néked mit meséltem. Légy majd a támaszom, ha egy nap öreg leszek Légy akkor is velem, mert nélküled elveszek Légy az igaz barát, még ha vén is leszekKérlek, fogd a kezem, hisz akkor is szeretlek. Légy majd a támaszom, ha hajam őszre fordul Akkor is légy majd az, ha könnyem is kicsordul Az idő lassan eljár, sajnos felettem isDe támaszom, csak Te légy, e borús időben is.

 

ISTENEM!

 

 

Csak egy érintő kezet kérek! Rohan az élet, s én nagyon félek. Félek, hogy mit hoz majd a holnap, Megmaradok-e tisztának, jónak? Félek, hogy marad-e még könnyem, S hitem, hogy mindezt szavakba öntsem? Kulcsolhatom-e kezeim imára, Lesz-e még erőm a napi munkára? Könyörgök hozzád Istenem, Segíts át a nehéz éveken!És így szól az én Uram hozzám: - Látod a fényt, ott a hegyek ormán? Amott már kiderült az ég, Szivárványszínekben káprázik és kék.

A falusi bácsi és a boldogság...

Egy csendes kis faluban élt egy ember, aki mindig boldog volt, kiegyensúlyozott, és kedvesen bánt ismerőseivel. Állandóan mosolygott, és mindenkihez volt egy kedves, biztató szava. Aki találkozott vele, sokkal vidámabb és reménytelibb lett.A faluból az egyik szomszédja kíváncsi volt, hogy mi lehet a titka, hogy ebben az embertelen világban ő mindig ilyen mosolygós és jókedvű. Azon gondolkozott, hogy miért nincsenek haragosai a boldog embernek.

Társnélkül..

Mikor az ember magára marad,könnyezve telik el minden pillanat,mert szeme előtt állandóan feldereng a múltja,ahol még ketten álltak, egymás kezét fogva.Mikor magányosság marcangolja szívünk,úgy érezzük, boldogok mi már nem lehetünk,hisz aki mellettünk állt jóban, rosszban, bajban,falevélként szunnyad a rozsdás avarhantban.Társ nélkül, egyedül, mind semmik vagyunk.Elveszettként rójuk megszokott utunk,mert mind, akik vezettek, s kik vigyáztak reánk,fentről nézik már a csillaghullását.Ki árván maradt idelenn az sem tehet mást,mint hagyja, hogy enyhítse szíve fájdalmát az a borzas szellő által csókolt néhány szál virág,mely magába foglal egy csöndes, halk imát

.Magdolna Kun

Az élet alkonyán

Hidd! Az élet alkonyán is szép lehet a nyár,ha berepül a szívbe a mesés „ kék madár”.A boldogság fészke - itt - már békés, és nyugodt,a dévaj mámor vágya, rég zátonyra futott.Finomabban árnyalt ez alkonyati érzés,lélekből szövi át a kapcsolati féltés.Érettebb e kötelék, mint az ifjúkorban.buké terem benne úgy, - miként az ó-borban.Érzékibb a tekintet, és meghittebb a szó,a szép-korúak tudják már, mi a szép, s a jó.Ha egymásra néznek, hálát mondanak szemeik,s gyengéd érintéssel simogatnak kezeik.Selymesen szép hatás vonja be a lelkeik’,meghittség varázsa koszorúzza perceik’.Éltető sugár ez, az életnek alkonyán,s szép, mint az illatos, októberi, késő nyár.

A lélek imája

Mindenki lelkében létezik egy ima,Mit nem kell könyvből tanulnia.Elég ha a csendben némán elmerül S a szavak előtörnek oly rendületlenül.Mik aztán maguktól mondatokká válnak,Részesei lesznek egy szív dobbanásnak.S lassan átjárják az egész lényed,Érzed ugye, ahogy megroggyan a térded?A kezed is önkénytelen összekulcsolod,Ne bánd ha imádat némán ordítod.S ha könnyes már a szemed, mivel nézel az égre,Esendő vagy Ember, nincs, kinek nincs vétke.Imádkozz hát a magad Istenéhez,Bűneid bocsánatára, tán ez is elég lesz.S a hited, ne veszítsd el soha,Egy életed van, bár a sors néha mostoha.Cipeld hát, még ha nehéz is kereszted,Utad végén megtudod, miért kellett így tenned.Addig imádkozz, mert létezik egy ima,Mit a léleknek nem kell, könyvből tanulnia..

Ez mekkora tanítás!!„

Vigyázz magadra, fiam! Tudd, hogy mindenki csak abból adhat, ami neki is van. Boldogságot boldog embertől kaphatsz, boldogtalantól soha. Segíteni az erős képes, a gyenge nem. Tudást az adhat át neked, aki maga is megtanulta, és nem csupán hiszi, hogy tudja, hanem be is bizonyította. Célról az beszélhet, akinek volt, és el is érte azt, az oda vezető útról pedig az mesélhet neked, aki végig ment azon.... Tartásra nem taníthat megalkuvó, becsületre pedig nem nevelhet tolvaj.

Egy festőt egyszer arra kértek,rajzolja le a békességet.A feladat egyszerűnek látszott,s ő nyomban neki is látott.Rajzolt tengert, széltől mentesen,rajta egy hajót, mely állt csöndesen.Utasa mind lusta álomba merült...s a kép összegyűrve a szemétre került.Nem békesség volt a papíron,hanem szélcsend és unalom.Aztán újabb rajzba kezdett,s egy szundító öreg bácsit festett.De békességet nem ábrázolt ez sem,nekiállt hát, hogy tovább keressen.Rajzolt virágot, csöndes téli tájat,békésen legelésző birkanyájat...A papírkosár lassan tele lett,s közben be is esteledett.Ám az este sem volt békés,messziről hallatszott a mennydörgés.Vihar közeledett, az ég rengett,a festő az ablaknál töprengett.Nézte a szélben sodródó leveleket,a villámokat, mik átjárták az eget.A ház előtti tölgy recsegve hajlongott,kövér esőcseppek verték az ablakot.A festő nem tudta, tovább hogyan legyen,Istent kérte hát, hogy csodát tegyen.Tekintete ekkor ismét a fára esett,s ott meglátta, amit egész nap keresett.A fa egyik vastag benső ágán,úgy a fának szíve táján,a viharról szinte mit sem sejtve,ült egy madár, fejét szárnya alá rejtve.Nyugodtan aludt, miközben zengett az ég.Ez hát az igazi békesség.- Uram, te megmutattad békességedet!- szólt a festő, és nem tévedett.Csodálatos isteni békesség ez,mit a viharban alvó madár jelképez.A világ legyen bármily nyugtalan,ha szívünkben Isten békessége van.Ő minden gondot vállára vesz,s bennünket szabaddá, békéssé tesz.Az Ő békessége tökéletes,minden félelemtől mentes.Nekünk szánja ezt a békességet,tőlünk csak egyet kér: engedelmességet.

Örülj a mának!Amíg vannak, akik szeretnek,van értelme az életednek.Mindegy, hogy rohannak az évek,ha érzed melegét egy kéznek.Még érdemes reggel felkelni,ha van kinek kenyeret szelni.Örülj a percnek!De ha mégis magány a sorsod,ha a gondot egyedül hordod,erőt is ad hozzá az élet.Találd meg mindenben a szépet.A nap rád is úgy süt, mint másra,ne gondolj hát az elmúlásra.Örülj, hogy élhetsz!Nincs fekete és nincs fehér De az elmúlás mindent elérNincs tűz, mely örökké lobogna Fényét más világok felé ontvaNincs folyó, mely örökre megmarad Előbb-utóbb minden forrás elapad.Nincs érzelem, mely örökké él A harag idővel megbékélNincs az a szerelem, ami el nem vetél Gyűlölet, melyet nem koptat a szél Öröm, melyet nem sápaszt a tél Bánat, melyet nem gúnyol a remény A fény kialszik, s helyén a sötétség sem örökÉlet, halál – ők is csupán eszközök Mert a Változás az egyetlen,Mely mindig tombol szüntelen Ami meg nem alkuszik sohaHiába hiszi a sok ostoba Hogy bármi, ami létezik, úgy marad Mert mindig lesz új a nap alatt!

 

Amikor egy sötét felhő eltakarja a Napot,úgy érzed, hogy nem lesz többé vidám, kedves hajnalod.reményt suttog zord időbenlelked olyan meggyötört.állj talpra és szóljon dalod,szemedbe most könny szökött?Vigasztaljon az a tudat mindenki a dolgát teszi,fájó szívvel kételkedve csak a szépet keresi!Szép az élet, Te ezt tudod,csak most kissé keserű hiába az ima, fohásznincs most éltető nedű?Napsugár ha előbukkan nézz gyorsan a fény felé lelked apró darabkáit simogatja, s kérlelé.ne add fel még ilyen könnye szép lesz még az életed sziporkázva írod újraszép szerelmes leveled.Leírod, hogy milyen volt az szerettél és szerette töröld le az összes könnyed bánatod majd megveted.megveted, mert nem szereted ha lelked sír, szomorú nem az a te édes éned nem fakó és nyomorult Csak most már sokkal könnyebb írd ki a sok bánatot elhibázott életedben a rosszat csak szánhatod Tekints fel a csillagokra figyelj, üzennek Neked,boldogságod ha akarod hidd el, újra megleled

 

.Siktár Éva

Élned kell !

Szeretettel.Élned kell a napnak minden egyes percét,Még akkor is, ha hordod szívednek a terhét.Élned kell a mában, szíved nagyra tárva,Hogy beférhessen oda éhező és árva.Élned kell a mában, hogy elérd minden álmod,S hogy ne mondd azt majd holnap, hogy a tegnapot már bánod.Élned kell a fényben, s felhők felé szállni,S e kopott nagyvilágban jobb emberré válni.Élned kell a percért, mely többet ér egy napnál,S melyet bármilyen nagy kincsért oda sosem adnál.Élned kell egy kézért, mely átölel és támaszt,S mely bármilyen nagy bajban segítséget áraszt.Élned kell egy szóért, mely átjárja a tested,S mely annyi fájó sebtől begyógyítja lelked.Élned kell majd bajban, s részed lesz hibákban,Hogy értékeld a szépet ebben a világban.S élned kell majd holnap, ha beköszönt a reggel,Tágra nyíló szemmel s összetett kezekkel.Élned kell majd szívből, s légy mindenért hálás,S meglátod majd, így száll életedre áldás..

AZ ÉLET SZÉP.

Az élet szép,de nélküled mit sem ér.Ha már nem mondhatom neked,nap mint nap,Hogy mennyire szeretlek,Ha nem lehetsz mellettem,mikor ágynak esem,Víz parton együtt,virágokat szedni,Csobogó pataknál,meg mosni arcodat,Rózsákkal tele kertben,ölelni tégedet,S nézni az órát,hogy soha ne érjen véget.Melletted lefeküdni,reggel veled ébredni.Ágyban párnák közt,veled le pihenni.Az élet szép,de nélküled mit sem ér.Ha már nem fogod,remegő kezem,Őszülő hajjal ülni,tornác szegleten.Nézni hogy szállnak a madarak,S hallgatni, mily szépen dalolnak.Meg öregedni egyedül,az élet mit sem ér,Csak annak örülni,hogy mellettem legyél.AZ ISTEN TUDJA MIT MIÉRT TESZHánykolódom a tenger vizében ,mint egy fuldokló madárSegítségért kiáltanék ,de nincs hangom már.Nyöszörgök és kapálózok a víz tetején Miért nem lát senki?

Bizony hideg tél volt mikor itt hagytál drága jó apám.

Vacog a szívem, a szám Didergő madár a fán -hiányzol nagyon apám! Hajamban őszül a tincs -annyira fáj, ami nincs!Valahogy, nem hiszem el,azt, hogy már sose leszel,s azt, hogy így fogy az utunk -mondd, vajon hova jutunk?Vár ott egy másik világ?Mit érnek mondd, az imák?Hallja-e bárki is azt,s küld-e a bajra vigaszt?Elmentél régen, apám,sárgul a levél a fán,ágain dér didereg,megint a tél közeleg.A tél vitt téged is el -az ember mit elvisel!Vacog a szívem, a szám,akár a madár a fán.

..

.AZ ÉLET ALKONYÁN .....

 

Mikor kezed , lábad úgy fáj , majd leszakad ,A hátad meggörbül az élet súlya alatt .Mikor bajodról tudsz már csak beszélni .Azt kérded magadtól : Érdemes még élni ?Ha zimankós Télben kicsi szobád hideg .Ha sok ismerős arc mind fásult és rideg .Ha vérnyomásod naponta kell mérniMegint csak azt , kérded : Érdemes még élni ?Amikor nem bírsz el már egy üres szakajtót ,Amikor napokig nem nyitnak rád ajtót ,Mikor a holnaptól rettegve kell félni.Újra csak azt kérded :Érdemes még élni ?Amikor az idő ólomlábon halad .És megkeseredik a szádban a falat Imádságodban sem tudsz semmit kérni .Így sóhajtasz : Uram , érdemes még élni ?Ha népes családodból egy szál magad maradsz .Amikor nem vetsz és már nem is aratsz .A sorstól nem tudsz semmi jót remélni .Hát csoda , ha azt kérded : Érdemes még élni ?Agyonhajszolt szíved akadozik , s kihagy ,Amikor rádöbbensz arra , hogy már senki se vagy .Szégyenkezve indulsz némi segélyt kérni .Keserűn fakadsz ki : Érdemes még élni ?- Ó felebarátom : Megértem keserved .Méltányolom , hogy sokszor panaszra áll nyelved .Túl keményfából faragták kereszted .Cipeled , vonszolod , minden tagod reszket .Mégis arra kérlek , próbálj meg remélni .Próbálj a Sorssal bátran szembenézni !Hiszen lelked még nem üres , kiégett ,Vedd észre bátran körülötted a szépet !Vedd észre Tavasszal , ha megjönnek a gólyák !Szél kuszálta fészkük hogyan igazgatják .Villás farkú fecskék hogy hordják a sarat .Hogyan rakják fészküket az ereszed alatt ...Ugye , hogy szíved nem csak hideg márvány ,Vedd észre , mily csodás Nyáron a szivárvány !Feslő rózsabimbó , hogy csillog a harmat .Örülj Nyár reggelén a sok madárdalnak !Mosolyogj megértőn szerelmesek láttán !Te békédet is őrzi katona a vártán .Teérted is felkél Isten áldott napja .Érted is mond imát kis templomod papja .Tárd ki szívedet minden szépnek , jónak .Nyújts segítő kezet a rászorulónak !Adjál szeretetet , mit majd viszonoznak .Mert hidd el az emberek nem is olyan rosszak !Sütkérezz még kissé az Őszi napsütésbe :Lapogass csendben az emlékek könyvébe !S ha majd a Sorssal meg tudtál békülni ,A még hátralévőt könnyebb lesz leélni ..."...MAGYAR OTTÓ,,Írása,,

Felnézek az égre minden áldott este,Keresem az Istent, mert beszédünk lenne.Nehéz szívvel várok csöndben a soromra,Tudom odafönn is rengeteg a dolga.És csak halkan mondom az ég csillagának,Szólhatna egy jó szót az Úr angyalának.Hogy a Jó Istennek súgja oda csendben: Uram! A világgal valami nincs rendben!Hallgassa meg imám, más kérésem nincsen,Segítsen mi rajtunk, hiszen Ő az Isten.Ember az embernek farkasa lett régen,Gyűlölet vert tanyát sok ember szívében.Rengeteg a földön a hontalan, árva,Uram, ez a világ saját sírját ássa!Túl sok már a fájó, bús könny a szemekben,Uram!

Emelt fővel

Mikor még az évek nem nyomták a vállam,égre szegett fejjel, egyenesen jártam.Enyém volt a világ, enyém volt a minden!Szép mesék szavában tiszta szívből hittem.Számolatlan kincsem száz marokkal szórtam -igazából boldog két karodban voltam...Sorsom napsugára beragyogta létem,bőven kaptam mindig, sose kellett kérnem!S ahogyan az évek gyűltek szépen, sorba,s telt a kincseskamrám feneketlen gyomra,úgy lett büszkeségem, csorbafülű bögre,s nem vágytam már olcsó, talmi örömökre!Többet ért a szent szó, többet ért egy könnycsepp -bár a terhem attól, nem lett sokkal könnyebb,mégis mássá lettem, s igaz szeretetben,Isten templomában szívem melengettem.Ma már lassan járok, fejemet lehajtva -mindent amit kaptam, fáradt vállam tartja,de a sors szemébe bátran belenézek,barátaim lettek már a súlyos évek!Szűk marokkal kérek, bő marékkal adok -hiszen amit adok, mindent visszakapok!Ezért vagyok gazdag, nem a kincsek miatt!Emelt fővel megyek, ha az Úr majd hívat

.H.Gábor Erzsébet

 

Ameddig csak élek..

 

.Ameddig csak élek, minden nap remélek,Minden percet, órát, egy álomként megélek.Örülök a szépnek, örülök a jónak,Örülök egy igaz, szívből jövő szónak.Örülök a fénynek, ahogy arcomra süt reggel,S örülök a napnak, ahogy a hegyek mögül felkel.Csodálom a hajnal minden egyes percét,Mert mindig eloszlatja szívemnek a terhét.Ameddig csak élek hálás fogok lenni,S szeretnék másokért minden jót megtenni.Ott lenni a jóban, ott lenni a bajban,S kiállni másokért bármilyen nagy gondban,Szeretnék mindenkit önzetlen szeretni,S annyi korgó gyomrot minden nap etetni.Szeretném megfogni a koldusok kezeit,S egy életre betömném, ha tehetném, zsebeit.Ameddig csak élek, bízni fogok másban,Még akkor is, ha sokszor ott hagytak a pácban,Nem félek én attól, hogy ledobnak a mélybe,Mert tudom, hogy ott látnak mindent fent az égbe

.Máté Rózsika:

 

Egy történet a szeretetről

 

Élt egy jóravaló istenfélő asszony, akinek goromba részeges férje volt. Egyszer a férfi egy italozás alkalmával azzal dicsekedett az ivócimboráinak, hogy neki olyan jó felesége van, hogy ő annyit ihat amennyit akar, felesége soha egyetlen rossz szót sem tesz neki ezért. Fogadást is kötött velük, hogyha az éjszaka közepén beállítana barátaival és felkeltené nejét megparancsolva neki, hogy őket kiszolgálja étellel, itallal, az ő jóságos felesége még azt is megtenné.

"Oly világban élünk,hol a jóra nincs remény.Hol egymástól félünk,s a hazugság erény.Hol becsülete van tolvajnak, csalónak:Ahol nagyon nehéz megmaradni jónak.Oly világban élünk,hol a bűn élvezet.Hol, ha földre kerülsz,nem nyújt senki kezet.Hol egyre jobban megy az alávalónak:Ahol nagyon nehéz megmaradni jónak.Oly világban élünk,hol a gaznak áll a zászló.A hitványság folyóján nincsen sehol gázló.És a túlsó partra nem visz át ma csónak:Ahol MÉGIS érdemes megmaradni jónak !

Fiatalokhoz

Te kedves fiatal, ne bántsd az öreget,Aki születésed óta fogta a kezedet.Vigyázott a te szép életedre,Jobban, mint a szeme fényére.Ő is volt olyan szép, fiatal, mint te vagy,Ő is elbírta a terhelt kosarakat.Ő már dolgozott éppen eleget,ó Hogy megöregedett, Isten akarta ezt.Ő adta neki ezt a sok szép évet,Ami már eljárt a feje felett.Kedves fiatal, tiszteld Isten akaratát!Ne mérjél az öregnek keserű poharat.Mert ha megéred, azt kaphatod vissza,Amit te most mérsz az öreg poharába.Adjál inkább szeretet, add, míg van kinek,Mert utána hiába hullatod fájó könnyedet.Hiába zokogsz, nem hallja meg senki,Te, kedves fiatal, szeresd az öreget!Mikor megéhezel, a kenyeret kezedbe veszed,Az első karéj kenyér az öreget illeti.Ő adta kölcsön, mikor gyermek voltál,Most add meg hát neki, hogy ne tartozzál!A második karéj kenyeret, jaj, meg ne edd,Add kölcsön a te gyermekednek.Mert ha eljön a te öreg napjaid neked,Legyen mit megadni a te gyermekednek.A harmadik karéj kenyér lehet csak a tied.Azt jó étvággyal csak így eheted meg,Így élhetsz igaz, tiszta szívvel.A lelkiismereted így nem feketedik el,Így lehet életed igazi és szép.Ami, hidd el, öreg és gyermek nélkül semmit sem ér.Fogjad hát mindkettőjük kezét, hogy boldog legyél.