"A szeretet gyógyít, felemel, támogat,ezzel szolgálhatunk lelkesen másokat.Olyan energia, ami sosem fogy el,s ha kapom, úgy érzem, nekem is adnom kell!Szeretettől a szív, mind örömre lelne,boldogtalan, beteg, többé sosem lenne!Tovább kell hát adnunk a szeretet-lángot,és jobbá szeretni az egész nagyvilágot.Jó lenne hát tudni, hogy mi célból lettél,utad megtaláltad, amikor szerettél,és ha másoknak is mutatod az utat,jó érzéssel tölt el, boldogít a tudat.Gyógyíts szeretettel, s taníts másokat is,mert gyógyul a lélek, mikor másokban hisz!Hiszem, ha örömöd másokban megleled,lelked is gyógyítja majd a szereteted.Ami kiáramlik, az visszatér hozzád,ha az szeretet volt, szeretetet hoz rád!Ezzel a tudattal sokkal könnyebb élni:ahol szeretet van, nincsen okunk félni!A szeretet ezért képes gyógyításra,szórjuk hát szívünkből, a lelkünkből másra!Gyógyuljon a világ, éljen a szeretet,váljon gazdagabbá a hétköznap veletek.

"Tavasz van, ébredj fel,
tárd ki most a lelked!
Az élet virága
éledezzen benned!
A múlt ajtaját csukd be!
Nem visz már sehova!
Arra nem vezet út,
vissza ne nézz soha!
Életed folyója
jövőd felé árad,
múltba kapaszkodva
lelked csak kifárad!
Adj esélyt a mának,
engedd el, mi bántott!
Tapasztald meg, élvezd,
a jelen világot!
Most tudsz csak álmodni,
nagyot és merészet,
csak ez a nap tiéd,
éld meg az egészet!
Engedd el hát magad,
s csak sodródj az árral!
Lelkedet vidítsa,
napfény és madárdal!

Dalol a fény a felhők mögött

    Elbújt a fény a habfelhők mögé,szürke az ég, nem láthatok fölé,de elhiszem, hogy folyvást arra vár,nyíljon már szét a felhőn a cipzár.A szív is így, szerényen bujdokol,vágyfelhő mögött altatót dalol,de zsong, zsibong az élet ott, alul,és nem bírja már szívünk szótlanul.Hát dalolj, szív, ébreszd fel a reményt,súgd fülébe a legszebb költeményt,hitéért eseng felhői feletta tiszta szívű, igaz szeretet.Hegedű húrján játszd a dallamot,hárfa daloljon érző szólamot,értesse meg a halk szavú gitár,miképp szárnyal a szív, ha muzsikál.A felhő, mellyel betakart a szél,csak átvonuló elfedésként él,s a fényre vágyó tiszta szíveket,mint a Napot, befedni nem lehet.

Hogyha majd eljössz Ha egyszer erre jársz, kopogj be bátran,elszálltak éveim - oly sokat vártam,de remélem mégis, egyszer még eljössz -nincs meg már az a ház, tudod, ott szemközt!Sok minden változott. Más lettem én is -rám lelhetsz újra még, azt hiszem mégis,mert néked az vagyok, mint aki voltam;az a kis szőke lány, törékeny, szótlan.Bár már az emlékem elsárgult fénykép,remélem, őrzöd még, remélem, él még,mert biz én őrizek minden szép percet,fiókom mélyén a szerelmes versed,s szívembe zárva a gyönyörű tavaszt!

Fohász Istenhez

Halld meg, Uram, mindannyiunk kérlelő szavát,
és engedd, hogy megnyerjük ezt az utolsó csatát,
mert hiszem, mind megtanultuk így bezárva és félve,
hogy nagy veszélyben van a jövő nemzedéke.
Kérünk téged, jó Uram, hogy bocsáss meg nekünk,
és védelmezd a családunk, védd meg életünk,
mert senki sincs, ki segítene, aki útmutatást adna,
ebbe a végtelenül gonosz, könyörtelen harcba.
Kérünk téged, óvd és védd az emberéletet,
és ne hagyd kínok között meghalni az elesetteket,
mert ők azok az ártatlanok, kik mind-mind elhitték,
a sok hazugsággal teli szavak szép ígéretét.

MI AZ ÉLET?

Mi az élet, mondd, barátom, mondd,
Az élet öröm, bánat és gond.
Olykor nevetünk, aztán szomorkodunk,
S ha elszáll a felhő, már boldogok vagyunk.

Ha fáj a szívünk, s könnyeink hullanak,
Másokat nézünk, hogy milyen jó annak.
De fordul a kocka: mosoly az arcomon,
S talán a másikat kínozza fájdalom.

Örökké szaladunk, örökké futunk,
Sokszor elfelejtjük, hogy emberek vagyunk.
Hajszoljuk a kincset, keressük a szépet,
S közben elfelejtjük, hogy rövid az élet

Sokszor nehéz az élet .

Magányosan sodródsz, az életed tengerénEgy szomorú pillantás, sok titkot elmesélLátszik az arcodon, hogy szíved megvan törveS szemeidből hullik, lelked legszebb könnyeFáj most a létezés, megöl minden perce
Kínzón gyötri lelked, gondjaidnak terhe
Nem találod helyed, e kegyetlen világba
Elszántabban harcolsz, de mindvégig hiábaLégy most erős kérlek, nem harcolsz hiábaTaláld meg a hited, egyetlen imábaTudd, hogy megtalálod, értelmét e létnekŐrző angyalaid, oda fentről néznek...

Hova lött a meleg?

Hosszú vót a tél. Na Szent Pétör is mögunta a sok hidegöt, beletötte egy zsákba a melegöt, oszt elkűdte Sándorral a fődre. Mönt, möndögélt Sanyi, mán el is fáradt, mikor möglátott egy fáintos kocsmát az út szélin. Elég az hozzá, hogy bémönt, lërakta a zsákot a sarokba oszt kért ëgy üveg bort. Mögfeledközött rulla, hogy minek is kűdte űtet az öreg Pétör. Pétör bácsi mög kezdte unni, hogy a fődi embörök annyit imádkoznak ëgy kis melegé’.

Válaszúton 

Merre megy az utam? Válaszúthoz értem.
Lerogytam a földre, s teremtőmet kértem,
segítsen dönteni, melyiket válasszam,
rosszat elkerülve, csak a szépet kapjam.
S szólott az Úr hozzám: - Nincsen rossz döntésed,
csak ha teendőid, büntetésnek érzed.
Minden út feladat, amit el kell végezz!
Rajtad áll, hogy hogyan jutsz el a végéhez.
Gyötrelmeken mész át, ameddig megéled,
vagy új, nagy kalandok történnek meg véled?
Minden benned dől el, válaszd, ami tetszik:
a keserű "megfagy " , a bátor "felmelegszik " !

Ne félj

Ne félj, hisz nincsen rá okod,
a jövőt úgy sem tudhatod.
Ne sírj, töröld meg szép szemed,
hisz jár a boldogság neked!
Álmodj, egy jobb, egy új jövőt,
most állsz a szép napok előtt.
Ne félj, a jóban hinni kell,ez már így magában siker!
Szeresd az életet nagyon,nem baj, ha nem vár nagy vagyon.
Legyél te szerény, kis virág,melynek viszi a szél az illatát!
Hited te el nem hagyhatod,égből segítenek angyalok.
Minden öledbe hullik majd,tudd meg, a vágy magja kihajt!

Őrangyal...

Magányosan sodródsz, az életed tengerénEgy szomorú pillantás, sok titkot elmesélLátszik az arcodon, hogy szíved megvan törve S szemeidből hullik, lelked legszebb könnyeFáj most a létezés, megöl minden perceKínzón gyötri lelked, gondjaidnak terhe
Nem találod helyed, e kegyetlen világba
Elszántabban harcolsz, de mindvégig hiába
Légy most erős kérlek, nem harcolsz hiába
Találd meg a hited, egyetlen imába
Tudd, hogy megtalálod, értelmét e létnek
Őrző angyalaid, oda fentről néznek...

Ima értünkSorsunk immár, Istenem, a te kezedben van,így hozzád fohászkodunk a továbbiakban,s téged kérünk, adj erőt, hogy túlélje a világ,ezt a végsőnek látszó halálos csapást.Nézd azt a sok ártatlan, gyönge öreget,kik az élettel szemben vesztesek lettek,mert az emberi gonoszság nem ismer határt,s csak játéknak veszi az életért futást.Pedig nekik is van gyermekük, van kedves unokájuk,kik szeretettel, tisztelettel gondolnak reájuk,s kiknek szívük szakad meg, ha már időnap előtt,elvesztik a szülőt, vagy a drága nagyszülőt.Óvd hát, Uram, óvjad őket, s mind-mind azokat,kik betegeket ápolnak, kik lelket gyógyítnak,mert csak úgy nyerhetünk békét, diadalt, csatát,ha a megmérettetésben te is mellénk állsz.Amíg te vagy, ki erőt ad, nem kell attól félni,hogy győzhetetlen ellenséggel kell majd szembenézni,mert tudjuk, ahol Isten van, ott marad annyi hit,ami egy élhetőbb és jobb világ útja felé visz.Kun Magdolna

Álmodj szépeket

Valahol, távol a való világon,
Messzi túl a képzelet-határon,
Van egy egészen picinyke ország.
A hely, ahol az álmokat írják.
Az éj képeit zsákokba varrják,
S aztán kis manók mind széjjelhordják.
Elviszik a világ minden részére,
S belehintik az éberek szemébe.Egy álommanó lám hozzád is elért.
Leteszi zsákját, beledugja kezét.És belemarkol a tündérporba,
Hogy a csillámot szemedbe szórja.Csipetnyi manó, vajon hol lehet?
Nem látod őt, de hallod, hogy nevet.

Levél Neked

Boldogságra vágyom, gyere, most el hozzám
Halld meg kiáltásom, kérlek vigyázz reám
Érezd fájó lelkem, Te miattad izzik
Hogy visszajössz majd hozzám, szívem ebbe bízik

Egy halvány fényű, csillag vagyok csak az égen
Benned megtalálom, minden szép reményem
Csillogó szemedet, soha nem felejtem
Hiányod fojtogat, könnycseppjeim ejtem…

Egy fáradt vándor vagyok, lakatlan szigeten
Nagyon vágyom Reád, hogy segíts a szívemen
Selymes, lágy hangoddal gyógyítsd, meg a lelkem
Érintésed forró, támaszd fel reményem.....

Csak néhány óra kell
A hétköznapok rohanásában,Legyen számodra néhány óra,
Mikor szívedet betakarja,A béke puha, álomtakarója.
Hunyd be a szemed, és pihenj meg,Hallgasd, ahogy a csend mesél,S amit szeretettel, szívből adnak,Elfogadni azt soha ne félj.Tanuld meg: lehet ébren álmodni,Fényeset, szépet, ezer csodát.Hagyd, hogy kihulló könnyed lemossa,Fájdalmas múlt útjának porát.Életünk sokszínű tarka függöny,Sötét a bú, s az öröm fehér.Az ember, mert így van megteremtve,Ösztönösen is folyton remél.Nem is tudjuk tán, de mindig várunk,Sokszor talán csak néhány szóra.Barátra, szívre, egy kis mosolyra,
Hogy jusson ránk is néhány óra.Nem gyenge az, aki mer szeretni,S választ sok kérdésre nem keres.Szemünkkel nem látjuk, mi a fontos,A lényeghez a szívünk vezet.

Isten teleszórta virággal a rétet,
csillaggal az eget, fénnyel a sötétet.
Csak azért csinálta, hogy kedvedben járjon,
számodra a világ élhetőbbé váljon!
Isten megteremtett vizet, folyót tengert,
s mindent a világon. Szolgálja az embert!
Csupán annyit vár el, éld meg a világod,
segíts teremteni álmot, boldogságot.

Azt már Ő sem érti, hogy mért fordult rosszra,
mért gondol az ember mindig a gonoszra.
Mért kívánja másét, mért nem a sajátját,
hiszen a jó Isten teljesíti vágyát.

Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, fénylő, színes tollakkal áldotta meg a sors.
Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is, aki nézi.
Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő, és beleszeretett...A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat. De egy napon arra gondolt, mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? És megijedt...És azt gondolta: "Csapdát állítok neki. Ha megint jön többé nem repülhet el tőlem".

Mindenki lelkében létezik egy ima,
Mit nem kell könyvből tanulnia.
Elég ha a csendben némán elmerül
S a szavak előtörnek oly rendületlenül.

Mik aztán maguktól mondatokká válnak,
Részesei lesznek egy szív dobbanásnak.
S lassan átjárják az egész lényed,
Érzed ugye, ahogy megroggyan a térded?

A kezed is önkénytelen összekulcsolod,
Ne bánd ha imádat némán ordítod.
S ha könnyes már a szemed, mivel nézel az égre,
Esendő vagy Ember, nincs, kinek nincs vétke.

Imádkozz hát a magad Istenéhez,
Bűneid bocsánatára, tán ez is elég lesz.

“Buta paraszt” (?)

Azt mondod, a paraszt buta, mert nem járt iskolába?2017. nyara. Állok a hivatalban, előttem egy idős házaspár. Amolyan eres kezű, picit görnyedt, hatvanas pár, szegényes ruhában. A férfi bal kezében a kalapját szorongatja. Hiszen belépett valahová, ott le kell venni, úgy illik.Elmagyarázná még egyszer, melyik rubrikába mit kell ikszeljek? És hol is írjam alá?Az ügyintéző cicceg, látványosan unja az életét. Én már rég megtanultam: ha sorban kell állni, akkor sorban állok és igyekszem ezen nem forrongani, mert ha még forronganék is, azzal a sor nem halad jobban, csak én teszem tönkre az idegrendszeremet.

A tavasz első hírnökei már február végén, március elején kidugják fejüket a föld alól. A korai virágok jelzik a kikelet közeledtét. A nappalok hosszabbodnak, a fák és bokrok új hajtásokat hoznak, és a téli álmukból ébredő állatok is előbújnak. Egyre emelkedik a hőmérséklet, varázslatos illatok kezdenek szállni a levegőben. Csodálatos ez az időszak, megállíthatatlanul megyünk a tavaszba!

"Tavasz van, vagy tavasz se még.
Ez a nap olyan fiatal,
mint kislány arcán a mosoly:
szöveg nélküli könnyü dal,
mely maga se tudja talán
hogy a témája szerelem ,
csak a világba mosolyog
gyanutlan, csalva, szűzien.

Miért ragyognak ott fenn a csillagok?Ha itt a Földön minden oly sötét?Miért tárulnak sorba ki az ablakok,ha nem érheti lelkünket a fény?Miért sikolt a fájdalomtól szenvedő,ha nem hallja a másik soha azt?Miért lobogjon fehér, selyem szemfedő,hol az élet új tavaszt fakaszt?Miért mondjuk, hogy látjuk, amit látni kell,ha átgázolunk vakon mindenen?Miért látsszon a hazug, mosoly arcomon,ha bánat ül a szegény szívemen?Miért uralja lelkemet a mélabú,ha agyam szüli a legszebb lágy zenét?Miért ragyognak odafenn a csillagok,ha lenn a Földön minden oly sötét?Mondd el nekem, ha van válaszod!Hozd el kérlek, azt a napot,ahol tiszta a fény, és itt is marad.Ahol szeretve, jól érzed magad!

Csak anyám jönne vissza...Csak anyám jönne, vissza mikor mélységekbe hullok,és nem látom a szakadék felszín peremét.Sem a kivezető utat, melyen meglelhetném végre.rongyfoszlásig kopott hitem erejét.Csak anyám simítna még könnyes időráncot.fáradt arcom, fáradt szemem homály-szegletén.S csak ő adna még egyszer reménykeltő vigaszt.mikor fájdalom-seb tátong szívem közepén.Talán minden könnyebb lenne, ha érezhetném még,kötényének melegét, mi otthonommá vált,akkor mikor ádáz sorsú életem, ellenségem lett,és hóhér módjára megtörni próbált.Csak anyám kezét érezném még könnyes arcomon,mert akkor tudnám, hogy minden kihullt csepp,felszáradna idővel attól a nagy-nagy szeretettől,amely most a csillag teli éjekben lebeg...

Leszállt az éj. Hold ringatózik csillagfényű éjszakában.Lepedőjét finoman borítja földi álmok árnyékára.Mintha takarná az elszabadult vágyak rezdüléseit,És nem látná színes képeit és nem hallaná lépéseit.Sűrű a csend. Lebbenő álmok bársonyán át hinti porát.Tündérlány csengő hangján dúdol egy szívet melengető csodát.Táncát vidám színekben járja, felkér egy "Jó éjszakát!" táncraTe hagyod, hogy vigyen, repítsen és szárnyán lebbentsen tovább.Élednek álmok.

MONDD GONDOLSZ E RÁM....Mikor egy Este,otthon egyedül talál,az ablakon kinézel, de semmit se látsz,mondd gondolsz-e rám?Mikor a napok léggömbjéből,az idő elszivárog,és elfelejtett szavak után,nem fordulsz már visszamondd gondolsz-e rám?Megteszel mindent úgy csinálsz, mintha élnél,órádra nem nézel, elrohansz mielőtt sírásra,görbülne szád mondd gondolsz-e rám?Mit elvettél magadtól nem kapod ajándékba vissza,imád az égbe, hallgatásod földre száll.mondd gondolsz-e rám?S mikor tavasszal nyílnak az erdei virágokmagadat a tükörben oly öregnek látod,mondd gondolsz-e rám?Tested áruként a holnapnak kínálod és,napról-napra árulod el titkaid másnak,mondd gondolsz-e rám?Mikor szerelmes kutyák vonyítanak az éjben,te egyedül gömbölyödsz fészkedbe,mondd gondolsz-e rám?Pedig várod, hogy az élet újra rád találjon,de legbensőbb titkaid nem érti új barátod.mondd gondolsz-e rám?Egyszer majd tudod,szép lesz újra minden.Nem lesz hiba a dalban, nem lesz hiba a versben,Igaz lesz minden szó.a csókok szívhez érnek,s a madarak a messzi délről.lassan hazatérnek.S én várni fogok, mert várni kell arra:.aki nem jön el.Fáradt éjszakában tudod álmatlan a csend,de hajnalban a derengés új reményt üzen.Éhes madár a reggel, az emlék megpihen,akit az éjjel vártam nem jön ma sem el.....Koltay Gergely .

Figyelj! – ha egyszer meghalok, Elfújok néhány csillagotMint tortán a gyertyát Hát csak ne sirassatokFigyelj! – ha egyszer meghalok Némák legyetek, s szótlanokHa temettek, ne földeljetek S szóval ne méltassatokFigyelj! – ha egyszer meghalok Könnyek nélkül búcsúzzatokHa ismertetek, megértitek Ha nem, minek hazudjatokFigyelj! – ha egyszer meghalok Három edénybe rakjatokSzétosztván az isteneim között: Gyermekeimnek adjatokFigyelj! – ha egyszer meghalok Ők érteni fogják, mire gondolok És ott adnak a szélnek engem Ahol a leginkább boldogok Figyelj!

Bízni érdemes...Nekem egybefolyik az idő eggyé lettek a napok.Minden nyomorúságos léptemmel csak araszolok.Hogy mi lesz holnap? nem gondolkodok, mindenben csak bízni tudok.Hinni abban, hogy jobb lesz, hogy szebb lesz. És az életem boldogabb lesz.De, hogy így legyen kell pár dolog s míg élek azért harcolok...Nem adom fel hisz remény nélkül élni nem lehet,Azokért kiket szeretek mindent megteszek...Vajda KataTudod, milyen érzés? Csak az tudja aki magára maradt..Tudod, milyen érzés egyedül megöregedni?Mikor kihűlt kezed már nem melegíti senki...Remények nélkül álomra hajtani fejed,Szíved mélyére rejteni a fájó könnyeket...Úgy ébredni, hogy nem vár ölelés, forró csók,S mindig ugyanolyan a holnapod...Tudod, milyen érzés, mikor már nem hiszel?Többé nem kérdezni, a nagy szerelem mikor jön el...Többé nem várni, nem remélni, s feladni mindent,S érezni, hogy az idő felemészt itt bent...Mindig félni attól, hogy egyedül öregszel, egyedül halsz,S a te életedre már nincs vigasz.../Molnár Annamari.

Csodák csodája
Tavasszal mindig arra gondolok,hogy a fűszálak milyen boldogok:újjászületnek, és a bogarak,azok is mindig újra zsonganak,a madárdal is mindig ugyanaz,újjáteremti őket a tavasz.A tél nekik csak álom, semmi más,minden tavasz csodás megújhodás,a fajta él, s örökre megmarad,a föld őrzi az életmagvakat,s a nap kikelti, minden újra él:fű, fa, virág, bogár és falevél.Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,innám a fényt, ameddig rám ragyog,a nap felé fordítanám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,élném időmet, amíg élhetem,hiszen csupán egy perc az életem.Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,s a holnapom?

Ha volna még, ki várna

Jó lenne hazamenni, ha volna még otthonom,
s ha abban az otthonban várna valaki,
aki kitárná előttem azt a nap-szított fakaput,
melynek elrozsdálló zárját az idő marta ki.

Jó volna, ha édesanyám fáradt karjaiban
ismét fellelhetném azt a régi biztonságot,
mely éreztette velem, bármily galád sorsom,
ölének fészkében oltalmat találok.

Jó volna hazamenni, s kicsit megpihenni
a szőlőlugassal benőtt gangnak hűs kövén,
ahol édesanyám mesélt az életről meséket,
melyekből áradott a jóság, és áradott a fény.

"Hogy miért nincs valakim?
Mert nem Valakit keresek.
Mert a Valaki Bárki lehet, aki kedveset szól, megölel, virágot hoz és betakar.
A Valakivel lehet sétálni, nevetni, kirándulni és szeretkezni, a Valaki éli az életét, időt tölt velem, mikor kedve szottyan, aztán továbbmegy.
A Valaki fontos ember, tudja mit akar, rám szól, ha elkenődött a festék, ha kilóg a blúz, ha ottmaradt a morzsa a fogamon.
A Valaki fel és lecserélhető, ma van-holnap nincs, súlytalan madár, ki ágról ágra száll.