Tavasszal mindig arra gondolok,hogy a fűszálak milyen boldogok:újjászületnek, és a bogarak,azok is mindig újra zsonganak a madárdal is mindig ugyanaz,újjáteremti őket a tavasz.A tél nekik csak álom, semmi más,minden tavasz csodás megújhodás,a fajta él, s örökre megmarad,a föld őrzi az életmagvakat,s a nap kikelti, minden újra él:fű, fa, virág, bogár és falevél.Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,innám a fényt, ameddig rám ragyog,a nap felé fordítanám arcomat,s feledném minden búmat, harcomat,élném időmet, amíg élhetem,hiszen csupán egy perc az életem.Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,s a holnapom?

Ha egyszer erre jársz, kopogj be bátran,

elszálltak éveim - oly sokat vártam,de remélem mégis, egyszer még eljössz -nincs meg már az a ház, tudod, ott szemközt!
Sok minden változott. Más lettem én is -rám lelhetsz újra még, azt hiszem mégis,mert néked az vagyok, mint aki voltam;az a kis szőke lány, törékeny, szótlan.Bár már az emlékem elsárgult fénykép,remélem, őrzöd még, remélem, él még,mert biz én őrizek minden szép percet,fiókom mélyén a szerelmes versed,s szívembe zárva a gyönyörű tavaszt!

Ki is a jó ember?Nem attól leszünk jó emberek,hogy minden héten templomba járunk.Nem attól leszünk jó emberek,ha távoli ismerőseinknek szemében annak tűnünk.akkor sem ,ha nagyokat szépeket mondunk.De még az sem tesz minket jobbá,ha az idegenekkel kedvesek vagyunk,mert azt várja el tőlünk az Isten és a társadalom.Akkor vagyunk jó emberek és csak akkor.ha képesek vagyunk családunk minden tagját feltételek nélkül szeretni és elfogadni.Amíg erre képtelenek vagyunk.hiába az ima,hiába a sok beszéd.a rendes lakás.a sok szorgalom és munka.Hiába a színjáték,ha lelkünk nem tiszta,,nem vagy mondható jó embernek!...Tisztítsad meg lelkedet!...Isten a családot helyezte első helyre.

Fejem fölött lassan ,már elszállnak az évek,gesztenyeszínhajam is ,csupa-csupa dér lett.!Szemem ragyogása ,már nem ugyanaz a régi,csak a könnyem az, mely csillogóbbá teszi.!Elfáradtam utamon, nehéz volt a terhem,hisz minden égető fájdalmat lelkembe temettem.!Szerettem volna,hogy vidáman, könnyedén élhess,és ne legyen a te szemed is könnycseppektől fényes.!Ezek után, már bárhogy akarom, nem titkolhatom,hogy átrobogott tehervonatom az életutamon.!Érzem közel van már hozzám az a végső állomás,és az én vonatom innen ,már nem indul tovább.!Látod gyermekem..?, mert én látom az élet-út végét,s azt is látom, számomra elfogy az araszoló lépés.!Beteg szívem, csak az hajt még féltőn előre,hogy őrködhessek feletted, mint annak előtte.!Amiért eddig élni vágytam, csak te voltál nekem,hisz ,csak tőled lett szép az egész keserű életem.!Te adtál igaz értelmet minden szónak, versnek,ami egy nehéz ,fájdalmas életből általam kitellett.

Mennyire megváltozott minden.....Kifordult sarkából a világ!A régi öregek, ha látnák mivé lett,az egykori nyugalom, összetartás.Az emberek egyre törtetőbbé válnak.A gyűlölet, az önzés lesz az úr....Amíg a másikat a földig tiporja,küzd felfelé gátlástalanul.Nem törődik mással, csak magával.Csak egyedül neki teremjen babér!Nagyon sok ember lett így gazdag, de még több, sokkal több, a szegény.Kihal a kedvesség, a jóság, az egymás iránti tisztelet.Lassan a gyermekek a könyvből tanulják,hogy egykor-régen, átadták az ülőhelyet.Eltűnik, meghal a barátságés fakulni látszik a szeretet.Tudj újra emberként élni!Mutasd meg bátran, a te szíved nem üres!Lehet sok aranyad, gyémántod,vagy akár márványpalotád.....Csak egy igazság létezik a Földönés ott te is olyan vagy, mint bárki más!Hát legyél ember, ha ember tudsz lenni!Tudj mindig emberként élni!S ha kell, majd egykor emberként halni,- hogy örökké éljen a szeretet./

Hábele Mihályné /

Csak néhány óra kell

A hétköznapok rohanásában,Legyen számodra néhány óra,Mikor szívedet betakarja,A béke puha, álomtakarója.Hunyd be a szemed, és pihenj meg,Hallgasd, ahogy a csend mesél,S amit szeretettel, szívből adnak,Elfogadni azt soha ne félj.Tanuld meg: lehet ébren álmodni,Fényeset, szépet, ezer csodát.Hagyd, hogy kihulló könnyed lemossa,Fájdalmas múlt útjának porát.Életünk sokszínű tarka függöny,Sötét a bú, s az öröm fehér.Az ember, mert így van megteremtve,Ösztönösen is folyton remél.Nem is tudjuk tán, de mindig várunk,Sokszor talán csak néhány szóra.Barátra, szívre, egy kis mosolyra,Hogy jusson ránk is néhány óra.Nem gyenge az, aki mer szeretni,S választ sok kérdésre nem keres.Szemünkkel nem látjuk, mi a fontos,A lényeghez a szívünk vezet.

Magányosan sodródsz, az életed tengerén Egy szomorú pillantás, sok titkot elmesél Látszik az arcodon, hogy szíved megvan törve S szemeidből hullik, lelked legszebb könnyeFáj most a létezés, megöl minden perce Kínzón gyötri lelked, gondjaidnak terhe Nem találod helyed, e kegyetlen világbaElszántabban harcolsz, de mindvégig hiába Légy most erős kérlek, nem harcolsz hiába Találd meg a hited, egyetlen imábaTudd, hogy megtalálod, értelmét e létnek Őrző angyalaid, oda fentről néznek...Eljönnek hozzád, hogy megmentsenek tégedMegmutatják neked, miért fontos élned Segítenek abban, hogy magadra rátalálj Hogyha bízol bennük, hited visszatalálBékét teremtenek, az életed tengerén Hogy hajód célba jusson, vágyaid vad vizén Szárítják szárnyukkal, arcod forró könnyét S Visszaadják néked, lelked igaz gyöngyét...

A fiú fülig szerelmes volt a lányba. Egy napon bevallotta neki az érzéseit.A lány azt válaszolta:„Figyelj! A te fizetésed annyi, mint amennyit én egy nap zsebpénzként hordok magamnál. Hogyan tudnék így veled lenni? Hogy képzelted te ezt? Soha sem foglak szeretni, úgyhogy felejts el engem. Keress valakit aki a te szintednek megfelel!”Eltelt 10 év, és a fiú nagyon nehezen tudta csak kiverni a fejéből a lányt.Egy napon összetalálkoztak egy bevásárlóközpontban„Szia!

Szeretni kell

Nincs a földön olyan ember,kinek gondja, baja nincsen.Van, ki bánatát szívébe zárja,vár a boldogságra... de hiába.Ne akarj élni szeretet nélkül,könnyeid zápora feledésbe mélyül.Tudom én, néha jó, ha sírsz,kicsit megkönnyebbülsz.Ne építs falakat magad köré,ne zárd be szíved hideg burokba.Engedd, hogy szeressenek...nincs annál jobb dolog!Mikor szíved az érzelmektől,egyre hevesebben dobog!Harcolj érte, hiszen ez az,ami minden embernek kellene.Az élet legszebb kincse,kulcs a bilincsbe zárt szívekhez.Rád ragyog majd sok kis csillag,örülni fognak neked, hogy itt vagy.

"Addig áldd a sorsod, míg van, ki átölel,ki minden éj múltával veled ébred fel,ki rád gondol nappal, neked visz rózsát,s benned látja régvolt, büszke ifjúságát.Addig áldd a sorsod, míg van, ki szépnek lát,ki letörli arcodról a könnyek garmadát,és csókot ad vigaszképp, szelíd ringatást,hogy felleld benne szívének puha vánkosát.Addig áldd a sorsod, míg nem vagy egyedül,míg van ki két karodban, el-elszenderül,hogy féltett kincsű álmait veled ossza meg,mert tudja, álmodni is, csak érted érdemes.

Az élet szép, ha van család,Amely mindig melletted áll.A testvér a testvérnek nem árt,S a gyermek tiszteli apját, anyját.Az élet szép, ha van barát,Aki veled van, és figyel rád,Ha átéled az élet kudarcát,Vagy ha boldog nap köszönt rád.Az élet szép, ha van egészség,Hisz a kincsnél is többet ér.Megléte igazi ajándék, mert Nélküle, nem küzdhetsz az álmodért.Az élet szép, ha van egy társ,Akit melléd rendelt a sors,Hogy megoszd mindazt mi fontos,Mert anélkül a magány mardos.Az élet szép, ha van béke,S a gyűlölet, nem életünk része.Ha az embernek nincs ellensége,S mindennél többet ér tisztessége.Az élet szép, míg van mosoly,Amely felcsillan az arcokon,S az emberek lelkébe hatol,A vidám és borús napokon.Az élet szép, míg van remény,Míg szeretet él a szívek rejtekén,Ami erősíti az ember hitét,Hogy szépnek lássa életét...

Sokat a múltamon el gondolkodom.

Csodák csodája

Tavasszal mindig arra gondolok,hogy a fűszálak milyen boldogok:újjászületnek, a bogarak,azok is mindig újra zsonganak,a madárdal is mindig ugyanaz,újjáteremti őket a tavasz.A tél nekik csak álom, semmi más,minden tavasz csodás megújhodás,a fajta él, s örökre megmarad,a föld őrzi az életmagvakat,s a nap kikelti, minden újra él:fű, fa, virág, bogár és falevél.Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,innám a fényt, ameddig rám ragyog,a nap felé fordítanám arcomat,s feledném minden búmat, bánatos harcomat,Élném időmet, amíg élhetem,hiszen csupán egy perc az életem.Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,?

Hallik egy hegedű, az élet hegedűje Alantas fáradtság, lerogytam a fűre Lelkem szaggatóját, elhallgatom onnan Kékes, tiszta az ég, régen álmodoztam Halkan sír a hangszer, zokogok utána Szerelmes mosolyra, szebb életre várva Pázsit hűs illatát, szívem mellé hívomEz a régi hazám, erre vagyok itthon...Tulipánt rajzolok egem szegletébe Minden olyan nyugodt, végre, végre, végre...Nem hallok már semmit, a megkopott világból Lenyugodott vére, e kínnal teli tábor Fülembe édesget angyalom hű szava Minden másképp lenne, örökre tartana Talán a csillagok, vagy a holdam segít Elernyedésemben más világra repít...Áldott a jó hangszer, nótámat elsírja Szép röptű pillangó, átszellemült díva Sejlik benne bíbor, átdereng a fűre Elhúzza keservét a szívem hegedűje....

Régmúlt, szép idők

Mert kiveszőben van ez a világ. Nagyapám inget és nyakkendőt vett mindennap, amikor ki sem mozdult otthonról, akkor is. Magát és nagymamát tisztelte meg vele, mert úriember volt. Nagymamám jó étvágyat kívánt életem valamennyi étkezéséhez akkor is, ha az egy tejfölös túró volt mazsolával. Az elegancia nemcsak egy jópofa kiegészítő volt az életükben azokra a napokra, amikor színházba, vagy társaságba mentek, hanem nagymama akkor is naponta többször megfésülködött, amikor már járókerettel közlekedett, és akkor is színben passzoló ruhában jött ki a hálóból a nappaliba és vissza.