Bizony ez az élet szava... Öreg szívem Öreg szívem, mint vén hegedű húrja,megkopott már, nem cserélhetem újra!Az idő elszállt, csak emlékeimből élek,sírva, kacagva néha vissza-vissza nézek.Mit tettem én? Mennyi jót, vagy rosszat?Istenem még milyen feladatokat oszthat?Öreg szívem, mint vén hegedű húrja,megkopott már, ki tudja, meddig bírja?A legnagyobb kincs, mit életemben kaptam,két szép gyermek, kiknek életet adtam.S, most végre már nagymama is lettem,kis unokáimat nézve, csak félve kérdezem:Mondd Jó Uram, mennyi időt adsz még?Láthatom-e hogy nő ez a négy gyermek?Ígérem én, hogy jó bárányod leszek,amit csak kérsz én mindent megteszek!Csak még egy kis időt adj énnekem,nézzem, hogy boldogul mindkét gyermekem!Öreg szívem, mint vén hegedű húrja,megkopott már, de talán még elbírja!Tisztességgel elvégeztem a munkám,ott vagyok, ahol éppen bírja energiám ..Öreg szívem, mint vén hegedűn a húr,elpattansz te is, ha úgy dönt majd az Úr!

Mennyit ér az imádság?A háborút követő első békés karácsony előtti napokban történt.Egy megtört, igen fáradt asszony lépett be egy boltocskába és a karácsonyi vacsorához kért némi élelmiszert. A boltos nem szívlelte a kéregetőket, az asszonyhoz mégis türelmesen szólt: "és mennyit tud rá költeni?" Az asszony szégyenlős keserűséggel ezt felelte:– Férjem nem jött haza a háborúból, a két kisgyermekem lázas beteg, én magam pedig csupán egy kis imádságot tudok önnek felajánlani.– Imádságot?

..Néked írom e levelem...Néked írom e levelem gyermekem Ki a távolban éled a te felnőtt életed Könnyek áztatják e kis levélpapírt Ezért néhány betű most össze folyik Nagyon fáj most az én szívem Bánat gyötri az én lelkemet De meg bocsátok én drága gyermekem Akkor is ha soha nem keresel engemet Mert mi mást tehet egy anyai szívMég akkor is ha minden éjjel sir Csak reménykedik a sok sok hajnalon Hogy egyszer haza hoz majd a te sorsod Akkor leszek én majd ismét boldog Ha azt hallom anya nézd itt vagyokDe nem tudom eljő e az a nap Mikor ismét haza találsz majdDe most be fejezem e kis levelem Mert a könnyektől nem látom már a betűket A szívem is fáj mert égeti a vágy Hogy majd téged ismét lát És mikor olvasod e kis levelem Érezned kell hogy szeretlek gyermekem Most nyugovóra térek én is már Reménykedve hogy holnap haza találsz.....

Az igazi gazdagság Mi is a gazdagság? Nagy vagyon, sok ékszer?Fel lehet-e fogni földhöz ragadt ésszel?Mi az élet célja? Kincseket szerezni?Eldugni más elől, hogy ne lássa senki?Úgy hiszem, világunk sokkal szebb hely volna,ha az ember léte nem a pénzről szólna,nem gebedne bele senki a munkába,s nem az “élne csak jól”, kinek lóg a lába.A gazdagok szerint csak az a sikeres,aki éjjel nappal milliókat keres.S lám, ami a furcsa, a szegény is hiszi,hogy majd sok munkával biztos sokra viszi.Még a gyermeknek is folyton azt tanítja,hogy a szép életnek tanulás a nyitja.Ám aki dús gazdag, inkább mást tanácsol,nem a tudós gazdag, – az, aki harács,Az igaz gazdagság ott van a családban,a közös percekben, békés boldogságban,szeretet vízében merítkező szívben,lélek-szivárványként oltalmazó ívben.Megnő gazdagságunk mikor kiterjesztjük,mikor nemzetünket magunk köré vesszük,így alkotva népet, egy nagyobb családot,gazdagítva ezzel ezt a szép világot.

Péntek 13.Ma átment előttem egy fekete macska!Aztán vissza is jött, azt hitte a csacska,hogy majd megijedek, félve babonától?Ám engem a dátum, mai nap sem gátol.Péntek, tizenhárom, ez szerencsét hozhat,ma is üzenhetek én, a csillagoknak,elküldhetem vágyam, dédelgetett álmom,mert amiben hiszek, rövidesen látom..Ma átment előttem egy fekete macska!Aztán vissza is jött, azt hitte a csacska,hogy majd megijedek, félve, mi történhet?Ám, de hadd mondjam el, mért vicces az élet.A fekete macska, tudod az én macskám,átfutkos előttem, kötekedik csacskán,s belőlem félelmet, bizony sose vált ki,pedig karma éles, retteghetné bárki!

Ha valakit csak a mosolyáról, az optimizmusáról ismersz, az nem azt jelenti, hogy nincsenek megpróbáltatások az életében, hogy nem érik kudarcok vagy csalódások. Nem azt jelenti, hogy szerencsés, hogy neki minden könnyen jön és szebb, ...kényelmesebb a cipője, mint másoké. Van, aki nem kiáltja világgá a fájdalmát. Van, aki ott sír, ahol senki se látja, s mikor elfogytak a könnyei, megtörli az arcát, nagy levegőt vesz, és kilépve az ajtón magára ölti bizakodó mosolyát.

Hol ringott bölcsőd: palotában,Vagy kis kunyhóban, sose kérdem,Itt vagy ott, egy az valójában,Ez nem szégyen, az meg nem érdem.Más, amit kérdek tőled, gyermek,Nézz a szemembe s úgy felelj meg:Van-e szívedben szeretet Köztünk barátság így lehet.Igaz szívvel ha tudsz szeretni,Jöhetsz velem kéz-kézbe térve,Csöpp szeretetért én tengernyi Szeretetet adok cserébe.Nincs gyűlölség, ahol én járok,Be van temetve minden árok,Mely embert s embert valahaEgymástól elválaszt vala.Ahol én járok, gazdag emberNincs, ámde szegényt sem találtok;Kedve és tudás kit hova rendel,Ott dolgozik, s nem hallasz átkot.Erős a gyengét gyámolítja,Senki a másét nem áhítja:Kinek munkán a tenyere,Mindég puha a kenyere.Ahol én járok, teste, lelke Tiszta öregnek s ifjú népnek;Nagy és kicsiny versenyre kelveMunkára minden jónak s szépnek.Gyűlölség szennyét kisöpörvén,Szeretet itt a legfőbb törvény:Egyetlen lánc, mely megmaradt - -Nyomán egy csöpp vér sem fakadt.Szeretet lánca!

Fájó kérelem !Ne dobd el azt, ki felnevelt,s rosszat ne mondj reá,szeresd, mint szíved mélyében a néma dobbanást.Ne bántsd meg szóval, nem tudod egy szó mennyire fáj,akár egy tőr, mely fúródva a szívedben megáll.Ne dobd el azt, ki felnevelt,hisz annyi éjszakán,teérted sírt, és ontotta a könnyek záporát.Ne dobd el! Hisz éjjelente te érted mond imát,s minden könnycsepp, mit érted ejt,egy néma vallomás.Minden öröme, mosolya,mely látszik ajakán,hozzád száll, s tiéd szívébentán minden dobbanás.Ne dobd el!

Apám ott fenn az égbe!Gondolsz-e néha rám?Mert én sokszor bámulva a légbe...Elgondolom, hogy milyen kár...Hogy ily korán meghaltál... Apám!Sokszor, ha az élet rögös útjain,Abba a gyakran emlegetett Göröngyökbe botlik meg lábam...Elgondolom, hogy milyen kár...Hogy nem vagy velem... Apám!Ha az élet zajló tengerén -Irányító, erős kéz kellene...Hányszor, de hányszor megcsókolnám A te jóságos, dolgos, de sajnos már holt kezed,Elgondolnám közben, hogy milyen kár...Hogy árván hagytál – Apám!