..Az érzések mögött

A mosolyok mögött,
Emberek vannak.
Szívüknek mélyében,
Érzések laknak.

A könnyek előtt mindig,
Sértések vannak.
Amit a könnyezők mindig,
Másoktól kapnak.

Rossz időszak után,
Mindig jön a jó.
Többet nem is adhatna,
Mint egy kedves szó.

Mosolyok és könnyek,
Élnek és halnak.
Ezekkel a hozzáértők,
Mesterien csalnak.

A szélhámosok mindig,
Színészként játszanak.
Az életnek színpadán,
Embernek látszanak.

Ezért velük,
Nagyon vigyázz!
Az ő kedvükért,
Sose hibázz!

Az élet alkonyán

Elmúlt már az ifjúságod,Itt van életed alkonya.
Ne gondolj az elmúlásra.Ne add fel soha!
Tartogat még az élet szépet,Még, ha lassabb is már a lépted
Gyönyörködj kerted virágában,Fürdőzz meg a Napsugárban.
Nézd, hogy növekszik egy kisgyermek.Tanítsd meg , mire csak lehet
Ha tovább adod a jót és szépet.Már nem volt hiába élted!
A reményt , ne add fel soha,Hogy sorsod nem lesz mostoha.
Ha elérkezik az utolsó óra,Mosolyogva indulj a Nagy Útra.
Mikor megszülettél, mosolygott mindenki,Egyedül Te sírtál ,más senki.

Hold

Sötét este köszön reám
a hold játszik velem
bújócskát
csillagfényes
az éjszaka
huncut felhő takarja.
Nézem a sok csillagot
a legfényesebb
- hol ragyog?
vágyakozva keresem
türelmem végtelen.
Hold
tündökölj fényesen
hogy lássalak édesem.
Csillagfény
hulljon reád
így kívánok neked
jó éjszakát.

Úgy akarok élni, hogy ha majd egyszer eljön az-az utolsó pillanat...Mikor mennem kell... az arcomon egy szép mosollyal távozzak..Úgy akarok élni.. hogy mindent megtettem, amit valaha akartam.Nem megbánni semmit... mert mikor megtettem boldog voltam Hogy egy játék volt az élet.. s sikerült minden akadályon túllépnem Még akkor is.. ha időközben egy újabb seb vésődött a szívemen..Próbáltam minden napomat úgy átélni, mintha az utolsó lenne..Minden percet kihasználni...

Virággal jöjj, ne kóróval!
Rezgő álmom után...
Szikrázik a fény a légben,
s néz az égről furán.
Mostohán űz a pillanat,
mert bűvölet igéz.
Mint méla káprázat, éget
belül, amit idéz.

Valóság volt? Már ki tudja...
Lelkembe vájt emlék.
Buzgón szítja fel a vágyam,
vad és gyengéd lennék...
Kavarog a hópelyhek közt,
úgy húz és vonz engem.
Megöleljem? Eltaszítsam?
Mit kéne még tennem?

Szív az ésszel harcot vívva,
érzésem egy kámfor.
Ami kint, bent, ami fent, lent,
s betölt mint a mámor.

Ki az az ember kinek gondja nincsen?és úgy érzi rossz a földön minden,A szívébe zárja, csak eszét használja, boldogságra vár, de hiába Féltőn őrzi minden titkát,nincs akinek elsírhatná az Ő bánatát,Nem ismeri fel a boldogság titkát,nem tud szeretni, mert megbántották.A szeretet nem mérhető, eladható, vagy megvehető.Ez az élet legszebb kincse, a szívek gyönyörűsége.Sokáig így éreztem mindent,de valami történt velem legbelül, itt bent,Kellemes érzés töltötte be a szívem,megtaláltam Őt, aki megértett engem!Csöndbe ültünk egymással szemben,végtelen nyugalomban lelkünkre lelve,A szemünk behunytuk, a szívünk kitártuk,a szeretet önfeledt örömtáncát jártunk.A szeretet nem mérhető,eladható, vagy megvehető.Ez az élet legszebb kincse, a szívek gyönyörűsége.Köszönöm, hogy kitartottál Te velem,pedig minden problémámat rád tereltem,Meggyógyítottad az én összetört szívem,türelmesen, bölcsen segítettél engem.És Te ezzel együtt még rám mosolyogtál,a fejemre millió kis csillagot szórtál,Elhoztad nekem a szeretet varázsát,mindennap hálásan pillantok Rád!!A szeretet nem mérhető, eladható, vagy megvehető.Ez az élet legszebb kincse, a szívek gyönyörűsége.

A szeretetet nem pótolja semmi,Lehetsz milliomos, lehet zsáknyi pénzed,- lehet a másikat kevesebbnek nézed.Lehet, hogy kincsekből építed világod,de ez illúzió! Egyszer majd belátod.Ahol pénz az isten, holtak ott a lelkek,a földi pokolban sosem ünnepelnek.Örök a sötétség, nincsen fény, csak árnyék,betegség és közöny, mindaz, ami vár még...Mert a szeretetet nem pótolja semmi.Ne hidd, hogy anélkül tudnál gazdag lenni!Üres lenne szíved, meghalna a lelked,csak azok gazdagok, kik szívből szeretnek.Őrizd hát magadban a szeretet csodáját,Viseld az arcodon, a mosolyod báját.Ne sajnáld másoktól, oszd úton-útfélen!Nyáron árnyat adjon, melegítsen télen...Aranyosi Ervin

FebruárBúsong Január a múltján, Február siklik a szánján. Olykor csípős, olykor bohó,tőle sem olvad meg a hó? Pedig elég volt belőle,reszket a Farsang is tőle. – Hozhatnál egy kis meleget,elkergethetnéd a telet! – No, de kérem, nincs még tavasz, meghagyom azt a húgomnak! A jó testvér jó cimbora, mindig figyel a másikra! Egy húron pendül tesóval, én a pedig a kishúgommal vagyok olyan jóakaró,legyen ő a tavaszhozó! Anyánk úgyis mindig mondja,tekintettel a családra legyünk mind a tizenketten!Ezért én megrövidültem.

Az idő tovaszáll, emlékek szépülnek,
egykor csodás percek kincstárba kerülnek.
Nem mozdul a lábad, nem visz már előre,
nincsen cél, mi várna, nem kapsz már erőre.
Úgy hiszed az élet, ennyi volt, s már vége.
Már nem is fohászkodsz, s nem nézel az égre...
Várod, mint megváltást, eljövő halálod,
zűrös világunkban helyed nem találod.
Pedig már van időd, végtelen, mint tenger,
s tudnál teremteni bűvös értelemmel.
Nem látsz túl magadon, csak bajodat látod,
ezzel béleled ki megszürkült világod.

A szeretet, ha őszinte, a legszebb érzet mindaz számára, akiből fakad, s mindaz számára, aki felé irányul. A szeretetnek nincsenek mérhető kilengései, negatív vagy pozitív pólusai, van viszont mélysége, melegsége, lágysága, szelídsége, türelme, bölcsessége. Ha hitelesek akarunk maradni mások felé, nem lehet a szeretet fogalmával, magával az érzettel játszadozni. A szeretet tisztaságába nem fér bele, hogy egyszer szeretek valakit, máskor nem. Egyszer ellököm a másikat, majd két kézzel kapaszkodok belé.

A szívek szabója

Élt egy szabómester, szíveket foltozott.
Hozzá a sok ember, sok-sok munkát hozott.
Mert a szép szívüket sok sérelem érte,
s bár a szabó bérét vastagon megkérte,
ki sem látszott sajnos, a temérdek munkából,
s a szabóműhelytől egy nap sem volt távol.
Nagyon unta pedig e monoton munkát.
Mindig csak ugyanaz! Hidd el, te is unnád!

Kíváncsi lett tehát, a szívet mi bántja,
mi okozza vesztét, mért romlik el pántja?
Hová lesz belőle a sok tiszta érzés,
mért ül ki színére megszakadás, vérzés.

Hallgasd meg mit suttog az élet,
élni hív újra meg újra téged.
Ne nézz vissza a sáros útra,
legyen előtted minden tiszta.

Emeld fel fejed, lásd meg a szépet
szemed kékjében égjen a fényed..
Lásd meg végre, hogy szeretnek
még akkor is, ha nevetnek,
hisz mosolyt te csalsz arcukra,
ismerj bennük magadra!

Soha ne bánd, ha fáj,
hisz erőre így találsz.
S mi most bánatot okoz
később nem lesz rá gondod.

Hidd el jól tudom, hogy fáj,
de hinnünk mindig muszáj.
Fogd a kezem, ha úgy érzed,
hogy szívedből kihull az élet.

Mezei virágok



"Kik az erdőt, mezőt díszítitek,
A természet kertjét tündérien szépítitek.
A sok színben tündöklő gyönyörű virág
Árassza felénk bódító illatát.

Piros Pipacs, Szarkaláb és a Vadrózsák,
Életünket minden nyáron elvarázsolják.
A mezei virágokat soha senki nem gondozza,
Csak a nap sugara, harmatcseppje táplálja.

Erdőt, mezőt bárhol bejárod,
Csakis a mezei virágokat látod.
Védtelenek, gyengék, de nagyon is szépek,
Életünkben sok szép emléket felidéznek.

 

Tarka virág minden nő!Mennyi szépség egy csokorban!...és a neve nő!Érzelmek tarkaságával van ötvözve Ő!Szemében kristály ha bánatos...Kezedben szíve ha akarod!Arcán a mosoly is ott ragyog,a lelkét soha nem láthatod!Ölében bölcső, szívében szerelem.Fejében józanság, szemében értelem!Amazon harcos és angyal is Ő!De hidd el! ...mindig, mindig csak Nő!Kecses, becses, illedelmes!Hisztis is ha felgerjeszted!Királynő ha hagyják élni,Boszorkány ha az kell néki!A szerelemtől piros arca.....de a bosszúság is kiül rajta!Gyöngy a szeme, rózsa szája...Gyémánt minden porcikája!Férfinépnek szája tátva.....mikor libben a szoknyája!Oldalborda!

Boldogok leszünk

Színes ez a lét, csak szürke,
Némán lopja életem,
Fittyet hányva a derűre,
Megkeresem szebb felem.

Erdők hátán, s lenn a völgyben,
Mint egy pocok, tekergek,
Volt, hogy hideg fűre dőltem,
S megetettek a tölgyek…

Nincs most senkim, magam vagyok,
Ez ordító világon,
Egyhangúan telnek napok,
Nem talál meg a párom.

Holdon jártam és az égben,
Mégsem láttam senkit ott,
Aztán kinek megígértem,
Oh!...estére meghízott…

Azóta is várlak téged,
Minden néma éjszakán,
Ígéreted most is éltet:
„Boldogok leszünk”..- talán.

Nincs több idő

Nap-nap után lassan fogy el életünk,
évek tűnnek el, melyeket észre sem veszünk,
mégis elég egy perc, hogy néha felébredjünk,
de lehet, hogy már késő, nincsen velünk
Az, aki fontos, Az, akit szeretünk.
Nincs több esélyünk rá, hogy Vele legyünk,
hogy elmondhassuk, mennyit jelent nekünk,
hogy átöleljük Őt, hogy Hozzá bújjunk,
nincs több idő, nincs... ennyit kaptunk.
Évek teltek el, s nem tettük meg,
nem mondtuk ki, mert nem hittük el,
hogy egyszer mindennek vége lehet,
itt van velünk, olyan természetes,
s most egyetlen percért mindent adnánk,
ha arcát, mosolyát újralátnánk,
de nem érzünk mást, csak fájó hiányát

 

Nyiraty Gábor.

 

Csillagok

 

Fentről, a felhőtlen tiszta égről ezer csillag ragyog rám,Felém sugározza sok ezer év nyugalmát.Kezdem megérteni mi az a "végtelen",S ráébredek, milyen porszem-töredék az életem.Évezredek, és emberek milliói közt egy semmi vagyok én,Ki álproblémákkal, és gondokkal rontja el életét.Évezredek során a mulandó emberek folyton változtak,De a csillagok, és az emberi lélek, érzések maradtak.Talán két ezer évvel ezelőtt egy ugyanilyen porszem, mint én,Ugyanígy gyönyörködött a csillagok csodás fényén.Neki már nyoma sincs, emlék sincsen róla semmi,Pedig ő is élt, mint én, s szeretett, ma pedig már senki.Az idő és a tér végtelenségében néhány percet élünk,Hát ne rontsuk el azzal, hogy a jövőtől félünk!ITT és MOST, élvezd a jelen pillanatot,S válassz magadnak egy ragyogó csillagot!S ha felnézel az égre, a csillagok ezrei között,Keresd meg a tied, melytől szívedbe nyugalom költözött.És a csillagod azt mondja: " Oly rövid a léted,Keresd meg, találd meg, és használd ki, mi szépet nyújt az élet.

Minek nevezzelek,
Ha a merengés alkonyában
Szép szemeidnek esti-csillagát
Bámulva nézik szemeim,
Mikéntha most látnák először...
E csillagot,
Amelynek mindenik sugára
A szerelemnek egy patakja,
Mely lelkem tengerébe foly -
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek,
Ha rám röpíted
Tekinteted,
Ezt a szelíd galambot,
Amelynek minden tolla
A békeség egy olajága,
S amelynek érintése oly jó!
Mert lágyabb a selyemnél
S a bölcső vánkosánál -
Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,
Ha megzendűlnek hangjaid,
E hangok, melyeket ha hallanának,
A száraz téli fák,
Zöld lombokat bocsátanának
Azt gondolván,
Hogy itt már a tavasz,
Az ő régen várt megváltójok,
Mert énekel a csalogány -
Minek nevezzelek?

Február 3. - Szent Balázs napja /Balázsolás – Balázsjárás/

A szent legendája alapján mindenfajta torokbetegség gyógyítójának tartották. E napon volt szokásban az ún. Balázs-áldás vagy balázsolás, amikor a katolikus pap a gyermek álla alá két gyertyát tesz keresztbe és imát mond. Almát is szenteltek ilyenkor, abban a hitben, hogy a torokfájás ellen alkalmas gyógyszer.

Babits Mihály:Balázsolás

Szépen könyörgök, segíts rajtam, Szent Balázs!Gyermekkoromban két fehér,gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon,s úgy néztem a gyertyák közül,mint két ág közt kinéző ijedt őzike.

Érte élj tovább

Mikor a sors örökre elszakít attól, akit szerettél,akivel nap-nap után együtt sírtál, együtt nevettél,szíved is belepusztul abba a hiányveszteségbe,mely tán a legnagyobb fájdalom az ember életébe.Mert a közös múlt, s azok az együtt töltött évek,amik boldog napokról, örömről meséltek,vele együtt távoztak el, így csak emlékük maradt,melyek erősítik mellkasodban szívfájásodat.De ne add fel akkor sem, ha már minden elveszett,mert tudd, ő sem lel lelki békét, míg érte keseregsz,hiszen ő is éppen ugyanúgy a nagy fájdalmat éli,mikor azt látja, hogy társa a magány útját lépi.Ezért vidd csak tovább, vidd azt az elkorhadt keresztet,melynek nehéz súlya immár egyedül tiéd lett,és élj tovább, élj érte, hogy ott fenn büszke legyen rád,és meglelje a hőn áhított lelki megnyugvást.