Fiú: Apa, kérdezhetek valamit?Apa: Persze, mi az?Fiú: Mennyi pénzt keresel óránként?Apa: Ez fiam, nem a te dolgod. Miért kérdezel ilyeneket?Fiú: Csak tudni szeretném. Mennyit?Apa: Ha ennyire tudni szeretnéd, 1000 forintot keresek...Fiú: Ohhhh.....Apa, kérhetek kölcsön 500 forintot?Az apa dühös lett...Apa: Ha csak amiatt kérdezted ezt tőlem, mert akartál venni valamilyen játékot, akkor mars a szobádba, és feküdj le aludni. Gondolkodj el azon, milyen önző vagy...Minden nap keményen dolgozom és ennyit kapok cserébe!

Amikor mégAmikor még gyermek voltam,elringattál két karodban,biztos helyem volt az nékem,meleg tollú, puha fészkem.Amikor már cseperedtem,meleg kezed elengedtem,s úgy repkedtem, mint a madár -nem volt törvény, nem volt határ!Lassan én is felnőtt lettem,rólad meg-meg feledkeztem,eltemettek nehéz gondok,s csak magamért voltam boldog.Aztán mikor anya lettem,én is épp azt érezhettem,amit te, míg átöleltél s tudtam már, mit, miért tettél.Annyi hibát elkövettem,nem volt könnyű helyretennem,tudom, mindet megbocsátod -megfizettem már a vámot!Apró lettél, mint egy gyermek,válladon az évek, terhek.Vén szemedben hála lobban,s megpihensz a két karomban.

,Sok szeretettel !
MINDENKINEK NAGYON KELLEMES IDŐTÖLTÉST KÍVÁNOK:
Gondolkozz el rajta, mikor azt hiszed, csak Téged bánt az Élet... Nézz körül a világban ! Láthatod az embereket, akik az utcán élnek.Ha azt hiszed, hogy csak neked fáj, mikor akit szeretsz, mással látod.Nézz meg egy vakot ... ki soha nem láthatja meg a napvilágot.Ha azt hiszed ver a sors, mikor az emberek rosszat kiabálnak Rád.Nézz meg egy süketet, ki soha nem hallhatja az Élet dallamát...Ha azt hiszed Te vagy az egyetlen, akit akadályok veszik körül ...Nézd azokat, kik nem tudnak járni, arcukon mégis mosoly derül.Ha azt hiszed rossz helyre születtél, s Téged senki nem szeret,Nézz meg egy árvát, ki könnyes szemmel nézi a szüleidet...Ha azt hiszed, hogy nem kapsz időt, hogy begyógyuljanak a sebek,Nézd azokat, kik hirtelen hunytak el, nem ölelhették át szeretteiket !Mielőtt panaszkodnál, nyisd ki a szemed, rosszabb is lehetne...S rájössz, hogy nem sírva kell eltöltened a napot, hanem nevetve.Köszönd meg, amit a sorstól kaptál, ne háborogj sohasem, Nem tudhatod, mi lesz holnap...

Elindultam Istent megkeresni.....Barangoltam hegyen,völgyön,hogy megtaláljam Istent.Utam állták erdők,mezők, de bátran mentem hitben.Vállamon egy zsákban:minden ingóságom,szívemben a remény,hogy egyszer megtalálom.Erdők dús közepén, egy nagy kerek tó partján,elém állt az ördög és így kiáltott rám,hallom földönfutó a jó Istent keresed!de én a pokolra vetlek,mert az ő szavát hiszed.Rút patás lábával dobbantott egy nagyot,lett nagy fényözön s a villám belecsapott.Szabadságom vissza nyerve indultam az úrhoz,nem sokára oda értem egy feneketlen kúthoz.A víz azúr tükre rám csodálkozott,ha Istent látni jöttél, fordulj csak a Naphoz!Bámultam a felhőket,a fénylő messzeséget,rám nevetett a Nap s adott újra reménységet.Aranysárga sugarával mutatta az utat,ha mégis eltévednél, kérdezd meg a Holdat.Az éj sötétje már közeledett,vakon botorkáltam,egyszer csak a tejúton csillagokat láttam.Csillagok,szép csillagok,mondjátok, hol vagyok?-keresem az Istent,de a Hold cserben hagyott!De ők csak csüngtek ragyogva az égre felrakottan,néha sziporkáztak egyet, ők sem tudták hol van.Bandukoltam tovább,Ó micsoda közöny !Belém botlik a hajnal, még csak nem is köszön.Sűrű sötét felhők fölém telepednek,zöld mohaágyakra esőcseppek gyűlnek.Mókusok odvában tölgyfalevél párna,integetnek álmosan, vándor - Isten áldja !Felszólok hozzájuk láttátok az Istent ?Rázzák kis fejüket ide fent nincsen!Tanácstalan állok fázva,bőrig ázva,tovább kéne mennem,de az ördög újra útam állja.Én vagyok az Úr!

AZ ÉLET SZÉP.Az élet szép,de nélküled mit sem ér.Ha már nem mondhatom neked,nap mint nap,Hogy mennyire szeretlek,Ha nem lehetsz mellettem,mikor ágynak esem,Víz parton együtt,virágokat szedni,Csobogó pataknál,meg mosni arcodat,Rózsákkal tele kertben,ölelni tégedet,S nézni az órát,hogy soha ne érjen véget.Melletted lefeküdni,reggel veled ébredni.Ágyban párnák közt,veled le pihenni.Az élet szép,de nélküled mit sem ér.Ha már nem fogod,remegő kezem,Őszülő hajjal ülni,tornác szegleten.Nézni hogy szállnak a madarak,S hallgatni, mily szépen dalolnak.Meg öregedni egyedül,az élet mit sem ér,Csak annak örülni,hogy mellettem legyél.AZ ISTEN TUDJA MIT MIÉRT TESZHánykolódom a tenger vizében ,mint egy fuldokló madárSegítségért kiáltanék ,de nincs hangom már.Nyöszörgök és kapálózok a víz tetején Miért nem lát senki?

KUN MAGDOLNA - Elszállnak az évekLátod-látod fiam, elszálltak az évek,gesztenyeszín hajam, csupa-csupa dér lett.Szemem csillogása sem ugyanaz a régi,csak a könny az, mely ragyogóvá fényli.Elfáradtam utamon, nehéz volt a terhem,hisz a legnehezebb fájdalmat is egekig emeltem,hogy azt könnyednek lásd, könnyednek érezd,ne legyen a te szemed is könnycseppektől fényes.De most már, bárhogy akarom, nem titkolhatom,hogy átrobogott vonatom életutamon,s oly közel van már hozzám az a végső állomás,ahonnan ez a vonat nem indul tovább.Látom fiam, már én is látom az élet-út végét,s azt is látom, hogy lassan elfogy a fáradó lépés,csak a szívem hajt még, csak azt hajt előre,hogy őrködhessek feletted, mint annak előtte.Mert amiért élni vágytam, te voltál nekem,hisz tőled lett szép az egész életem,te adtál értelmet minden szónak, versnek,ami egy emberöltőből általam kitellett.

Élned kell ! Szeretettel.Élned kell a napnak minden egyes percét,Még akkor is, ha hordod szívednek a terhét.Élned kell a mában, szíved nagyra tárva,Hogy beférhessen oda éhező és árva.Élned kell a mában, hogy elérd minden álmod,S hogy ne mondd azt majd holnap, hogy a tegnapot már bánod.Élned kell a fényben, s felhők felé szállni,S e kopott nagyvilágban jobb emberré válni.Élned kell a percért, mely többet ér egy napnál,S melyet bármilyen nagy kincsért oda sosem adnál.Élned kell egy kézért, mely átölel és támaszt,S mely bármilyen nagy bajban segítséget áraszt.Élned kell egy szóért, mely átjárja a tested,S mely annyi fájó sebtől begyógyítja lelked.Élned kell majd bajban, s részed lesz hibákban,Hogy értékeld a szépet ebben a világban.S élned kell majd holnap, ha beköszönt a reggel,Tágra nyíló szemmel s összetett kezekkel.Élned kell majd szívből, s légy mindenért hálás,S meglátod majd, így száll életedre áldás..Máté Rózsika verse

József Attila – Nagyon fáj

Kivül-belől leselkedő halál elől
(mint lukba megriadt egérke) amíg hevülsz,
az asszonyhoz ugy menekülsz,hogy óvjon karja, öle, térde.Nemcsak a lágy,meleg öl csal, nemcsak a vágy,de odataszit a muszáj is –ezért ölelminden, ami asszonyra lel,mig el nem fehérül a száj is.Kettős tehers kettős kincs, hogy szeretni kell.Ki szeret s párra nem találhat,oly hontalan,mint amilyen gyámoltalana szükségét végző vadállat.Nincsen egyébmenedékünk; a kés hegyétbár anyádnak szegezd, te bátor!És lásd, akadtnő, ki érti e szavakat,de mégis ellökött magától.Nincsen helyemígy, élők közt.

Ady Endre: Az idegen arcok

Ha idegen arcokat nézek,
Arcom ijedten földre vágom:
Óh, Istenem, mennyi más arc van,
Mennyi más arc van a világon.

Mennyi borús szem néz szemembe,
Mennyi homlok sápad rám némán,
Mennyi vádló álom és rejtély,
Mennyi nagy szomoruság néz rám.

Mennyi vád terped minden arcon,
Vádja letűnt s jövő időnek,
Mint láncos rab, félve, bűnbánón,
Csak föl-fölnézve nézem őket.

Valaha minden arc magáért
Vívott egy szörnyűséges harcot
És állanak rab ellenekként
Egymással szemben most az arcok.

Szeretni annyi, mint adni,Adni ha látod, hogy kérnek,S mosolyogva letörölni egy csepp könnyet.Szeretni annyi, mint békével elfogadni önmagad,S önmagáért elfogadni másokat.Szeretni annyi, mint felemelni azt, ki elesett,S forrásvízzel lemosni sebeket.Szeretni annyi, mint simogatni verés helyett,Virágot nyújtani kemény ököl helyett.Szeretni annyi, mint elfeledni fájó sérelmeket,S magunknak is, másoknak is,Megbocsátani bűnöket.Szeretni annyi, mint megfogni egymás kezét,S egyetlen szívdobbanással sugározniEzt az érzést szerteszét.Hidd el, megváltozik a világ,Csak zengd a szeretet himnuszát....

Egyszer megnyugszom és erős leszek S majd könnytelenül járom az utat.És tűz, víz, nap, zivatar közepett Vidáman hordom vándorbatyumat.Egyszer majd elrepülnek álmaim,Mint könnyű felhők a vihar után S zaklatott éjek látomásain Szendergő lelkem föl nem sír talán.Szívem falán egyszer majd rést nyitok,Mert makacsul véd múlt emlékeket.S kiszórok onnan minden lim lomot,Fakó babér - és rózsalevelet.Egyszer majd olyan egyedül leszek,Hogy elfelejtek időt és napot.S a lét szárnyán czikázom csüggeteg,Miként az űrben bolygó csillagok.S távol lesz tőlem: múlt, jövő, jelen -Távol a zaklató álmok, a vágy -S a nagy éjben kialszom hirtelen,Mint egy ismeretlen, fáradt világ."Erdős Renée

Csendes éj...A csendes éjben anyámra gondolok,szívemben most az ő szíve dobog,szegény özvegy volt, sokat szenvedett,nem volt egyebe, csak a szeretet,szájától vont meg minden falatot,és ha mi ettünk, ő is jóllakott.Játékot venni nem tudott nekünk,varrással kereste a kenyerünk,ő mesterkélt ünnepre szép babát,levágta hozzá dús hajfonatát,gyöngyöt fűzött, topánkát varrt neki,hullottak rá könnyének gyöngyei.Láttam a föld sok szép kirakatát,de nem találtam hasonló babát,oly tündérszépet, olyan kedveset,nem ért más hozzá, csak a szeretet...a szeme kék, a haja barna volt,s a kóc mögött picinyke szív dobolt.Anyám elment, nem érte meg szegény,hogy a világ forduljon tengelyén,pedig hogy várta, várta mivelünk...hogy nekünk is virradjon ünnepünk...ó, most ha élne, vehetnék már nekiruhát, cipőt, s nem kéne küzdeni.Ó, emberek, míg él anyánk, nagyon szeressük őt,mert elmegy egy napon,és visszahozni többé nem lehetaz elmulasztott jó szót, tetteket,a késő bánat mit sem ér neki,az élőt kell szeretni, érteni.Ma újra érzem, látom, hallom őt, s csak ámulok, hogy mily magasra nőtt,és újra szép és újra fiatal,s mintha szívéből zengene a dal,amit írok e csöndes éjszakán...Még most is adsz nekem, Anyám...Anyám...

Az én hazámCsodás hazába születtem én,szegényes évek hideg telén,vihar dúlt - mesélte jó anyám,hallgattam regéjét óraszám.Kis házunk majdnem, hogy összedűlt,- a jómód bennünket elkerült -,nem adnám melegét senkinek,s ízét a kemencés vekninek.Amíg én faltam a reggelit,morzsolta Anyám a tengerit,mindent mi éghető tűzre tett s szent hitet szívével ültetett.Csak néztem, s hallgattam szép szavát,láttam, hogy szemében ég a vágy,éreztem, hogy néha elrepül,s a lelke az éggel egyesül.Apám a favágók ,,mestere",s mint, kinek fejsze a hangszere,amikor fát vágott gyúlt, dalolt,Anyám az egyetlen Múzsa volt.Magyar vért forralt a délidő,Anyámra azt mondta ,,égi nő",pedig a Rónaság lánya volt a szépség dús kegye ráhajolt.Emlékek ezre most átölel,őseim hangján a szél felel,szívemet simítja szép daluk,nekik is ez volt az otthonuk.Hegyeit, folyóit, ismerem,nekem az öröm csak itt terem,itt értik meg csak a nyelvemet,idegen vagyok, ha elmegyek.Bár, lábam nagy ritkán útra kel,innét még sohasem vágytam el,nem tudnám feledni - visszavárt -mézízű akácok illatát;gyermekkor tejszagú álmait,Tiszának kanyargós partjait,kis házunk zöld kapus udvarát,s a hajlott, göcsörtös szilvafát.Selymező emlékek garmada,úgy tart, mint almát az almafa,ha ,,leesek" nem fáj, jól vagyok,gyökerim földjére pottyanok.Áldd meg a hazámat, Istenem,nékem a világban nincs helyem,egyedül itt van csak hű honom,ahol a sorsomat hurcolom.Érted szól szép hazám most a dal,szeretlek, s érzésem róla vall,hangjai tiszták és ékesek,egyedül te vagy ki értheted,kit ide teremtett Istene,s magyar szót dobog a szív heve.Féltelek hazám ó, annyira -ne érjen soha sors vad nyila!Istenem áldd meg a népemet,bocsásd meg néki, ha vétkezett,s ha megtévedt hitből útra lel,ringasd az öledben újra el.Adj nékünk erőt és józan észt,nyelvünket tanító jó ,,zenészt",reménylő holnapot, szép jövőt,didergő időkre jégtörőt.Éltető esőt és friss vetést,aranyat érlelő napsütést,dús fejű búzát és jó kedélyt,citerapengető víg zenét!Engem is segíts meg Istenem,Magyar föld legyen a sírhelyem,hol bölcsőm ringatta Jó anyám -az legyen mindig az én Hazám!

Várnai Zseni: ÉveimAmikor negyven éves lettem,nagyon sokalltam ezt a számot;egy évecskét hát letagadtam,hosszabbítván az ifjúságot.Nem tudtam akkor, mily parázslónifjú, aki csak negyven éves,s magamat csalva ragaszkodtamahhoz az egy ellopott évhez.Mikor azután ötven lettem,- de csak negyvenkilencet mondtam -,ma már tudom, - én balga lélek,akkor is még, mily ifjú voltam.És egyre szörnyűbb évek jöttek:milliók haltak, ifjan égtek...nem számoltam már életemmel,mindegy volt már: mióta élek.Mindegy volt már, hogy meddig élek- sorsom a messzi csillagokban, -harcoltam, írtam?

Egy szép napon az Úr hívatta Angyalát:- Repülj le a földre, ott sokan várnak Rád.Nézd meg mire vágynak, mi nekik a kincs.Remélem nem olyan, mi a mennyekben sincs.Olyan sokan imádkoznak, hogy tegyek csodát,Menj és derítsd ki ennek az okát.Tudd meg mi kell nekik, mi az, mire vágynak,Hogy boldogságot adhassunk az egész világnak.Az angyal elrepült. Három nap odavolt.Várták az angyalok, a csillagok, meg a hold.Harmadnap visszatért, fáradt volt, elgyötört.És olyan szomorú, mint kinek szíve tört.Az Úrhoz sietett, a szeme csupa könny:- Az emberek elvesztek, mind csupa közöny.Hajtanak egész nap, gyűjtik a javakat,De nem mondanak egymásnak szerető szavakat.A szeretet, ami itt fenn a legnagyobb kincs,Ott lenn az emberek szívében nincs.Az Úr is szomorú lett, hisz ő már rég tudta,A szeretet a boldogság egyetlen egy kulcsa.Megbízta hát az ég összes angyalát,Hozzanak szeretetet és boldog lesz a világ.Azóta itt vannak köztünk az angyalok.Vigyázzák lépteink, szemükben Fény ragyog.Ha Te is egy kis melegséget érzel a szívedben,Tudd, hogy egy angyal van ott a közeledben.Ő lopta a szívedbe a napsugár melegét,Lábad elé szórja a csillagok fényét