A régi ház

Még látom az öreg péket, abban a kis utcában,hol a kenyér illatáért sokszor meg, meg álltam.Még látom a szakajtót a dagasztott kenyérrel,mit jó nagyanyám sütött, a drága két kezével.Még érzem ízét a fahéjas kalácsnak,az ősszel learatott sárguló búzának.Még magam előtt látom a lábatlan üstöt,s nagyapám pipáját, miből engedte a füstöt.Még visszavágyom házunkba, az ölelő karokba,még belebújnék néha a friss széna halomba,s lennék pár órára értetlen, rakoncátlan gyermek,kit néha vizes nádpálcával jól fenéken vertek.Még álmodoznék zsíros kenyeret majszolva,s emlékeznék halvány, messze tűnt arcokra,vagy csak hallgatnám-hallgatnám a madarak dalát,ha újra enyém lehetne az a régi kicsi ház.

Barátság

De jó érzés, hogy vagy nekem,hogy megszépíted életem,hogy sok-sok boldog pillanat vár ránk, amíg időnk szalad.De jó tudni, hogy van szíved,hogy amit mondok elhiszed,hogy veled legyek így, hagyod,hogy bánatom meghallgatod.S tudom, megőrzöd titkaim,szebbé teszed az álmaim,szebbé teszed a nappalom,mert engem szeretsz, jaj, nagyon.Téged szeretlek persze én,nincs is talán a Földtekén,ki nálad fontosabb nekem,kivel együtt száll énekem.Mert van egy közös énekünk,egymásba forró életünk,mert fontos az, hogy vagy nekem,hogy megszépíted életem!Aranyosi Ervin © 2016-01-27.A vers megosztása, másolása,csak a szerző nevével és a vers címével együtt engedélyezett.

Engem úgy neveltek egykor, hogy a tisztelet.legfőképpen azoknak jár kik megöregedtek,mert kik megöregedtek már bizonyságot tettek,hogy viszontagságukon felülemelkedtek.Hisz a nehéz évek alatt is volt kitartás bennük,és tudták mire képesek, és hová jutnak együtt,mert akárhogy is megtörtek, mindig akadt egy,aki hitet reményt adott az elveszetteknek.Te is tisztelj, becsülj ezért minden öreget,ki túléltek már ezer csapást, kik nem roggyantak meg,mert a cél mi Őket éltette , erőt adott nékik,hogy megroggyanás nélkül járják életútjuk végig.Ha majd éveidnek sorszáma is a vége felé jár,Te is éppúgy elvárod a tisztelettudást,hiszen vén szívednek jólesik, ha megdobogtatjaa tiszteletből eredendő szeretet szava.

Tavasz követi a telet -az élet visszatér fűbe-fába,kopár mezőbe, holt virágba,hogyha a napfény ránevet.A mag sorsa is csak kín a mélyben,míg megered a kis gyökér -de mégis felfelé tör egyre,életre, fényre, napmelegre,küzd, amíg céljához ér.A rózsa is, míg kibontja kelyhét,ki sejti fájó kínjait -míg a bimbóból magát kitépi,kétség lankasztja, vágy emészti, kitárni selymes szirmait.Az ember is csak akkor lesz ember,ha tudja, mi a szenvedés -de kétségek közt, ezernyi gondbanküzd, és bízik a holnapokban,s nem töri le a csüggedés.

..Amikor az élet meggyötör,gond és bánat sokszor összetör,szomorúság ül az arcodon,fojtogat a sírás már nagyon...Ne feledd, én itt vagyok neked,együtt sírok, s nevetek veled!Amikor már nem bírod tovább,olyankor kell egy igaz barát.Mondd el, ami fáj és megsebez,dobd le magadról a terheket.Ne feledd, én itt vagyok neked,együtt sírok, s nevetek veled!Amikor a kedved oly vidám,örömöddel mindig hatsz reám.Lelked boldog béke járja át,legyen nyugodt minden éjszakád.Ne feledd, én itt vagyok neked,együtt sírok, s nevetek veled!Itt leszek, mint csendes lelki társ,szeretném azt adni, amit vársz.Akkor leszek boldog majd nagyon,mikor mosolyt látok arcodon.Ne feledd, én itt vagyok neked,együtt sírok, s nevetek veled!..

.Volt egy kedves otthon, gyermekkorom háza,ahol az érzések kapuja sosem volt bezárva,mert mind nyitottak voltunk a jóságra, a szépre,s mindarra mi megtanított az igaz emberségre.Megtanultuk, hogy érzés nélkül élni nem lehet,hiszen mit sem ér a szív, ha fagyos, jégderes,ha nem olvasztja fel azon könnyek melegsége,mely olykor-olykor megcsillan az emberek szemébe.Egyre többször előfordul, hogy a múltba révedek,hogy tisztán lássam magam előtt a régi képeket,s mind-mind azon szeretteim kiknek érző szíve, lelke,jóravaló emberségük énbelém nevelte.Kiknek szíveibe nevelték az igaz emberséget,azok sosem feledik el az otthon melegséget,mert a múlt újra láttatja majd azokat a régi képeket,melyekben értékkel bír ma is az otthon és a szeretet

.Kun Magdolna

De sok anya van, ki mind hiába várja,hogy hőn szeretett gyermekét újra viszontlássa,és megsimítván haját elmondhassa néki,mily boldogság általa egy életet leélni.De sok jó anya van, ki sokszor érezi,milyen is egy szülőt semmibe venni,milyen mikor megtagadják, nem beszélnek róla,mintha önnön gyermekének ellensége volna.Pedig imádott gyermekét úgy nevelte fel,hogy ha hibázik is, mások ezért ne ítéljék el,és ne mondhassák róla, hogy nem tett eleget az anyasággal járó cselekedetnek.Egy édesanya számra nincs fájdalmasabb,mint könnyek közt leélni a mindennapokat,s attól rettegni, hogy ne legyen majd késő,mikor szeretett gyermeke otthonába eljő.Mert az élet gyorsan elfut, és mi mind elutazunk.Esélyünk sem lesz arra, hogy visszaforduljunkmegbocsátást adni mind-mind azoknak,kik kitagadták szívükből az édesanyjukat.

Fiam, ha én már egyszer nem leszek,Téged mindig haza vár az ősi fészek,Itt, hol az első szavak elhagyták ajkad,Hol első lépteid, magad mögött hagytad.Várni fog a kert, becsülettel műveld azt,Ne hagyd benne eluralkodni a fránya gazt.A te világodba nem nehéz már elfáradni,Olyankor gyere haza fiam, megpihenni..Az udvaron nevelj virágot is, mint régen,Sétálj néha az erdő közt az illatos réten.Ne feledd, ahogy ráfeküdtél két karomra,Ugye hozol egy szál rózsát a síromra?És ne feledd a gyümölcsfákat oltogatni,A szőlős kádat hideg vízben mosogatni,Ősszel élvezd éves munkád gyümölcsét,Őrizd a vén eperfa felszínre tört gyökerét..És ha majd egyszer a fiad megkérdi tőled,Apa, miért van az, hogy ezt a fészket félted?Tanítsd meg fiam neki, szeretni az ősi földet,Hogy érezze Ő is, az eredete ide visszavezet.Soha ne feledd el fiam, mire tanítottalak régen,Járhatsz a világ bármely táján, nyáron vagy télen,Igazán akkor leszel itthon, ha a lelked itt hagyod,És ha végleg haza tértél, itthon majd visszakapod.

A régi öregek

Kemény munka, dolgos élet és mégis tiszta és önzetlen szeretet. Ilyenek voltak a régi öregeink, ilyenek voltak nagyanyáink, dédanyáink. Nem álltak meg csak kora este feküdtek le pihenni, azt hittük fáradhatatlanok, azt hittük örökké élnek majd. Szenet hordtak, hatalmas földeket műveltek, vizet hordtak a kútról, még a wc sem volt éppen komfortos hisz pottyantós volt a ház végében. De ők nem panaszkodtak, csak dolgoztak és dolgoztak érted, értem, értünk, akik most itt vagyunk és azért lehetünk itt, mert ők erőn felül is munkálkodtak.

,mikor azt hiszed megvan mindened,hogy így boldog és szép az életed,akkor mindig jön a változás szele,először simogat, hogy észrevegyed,de inkább elfordítod fejed,- mert fél a változástól az ember. -Aztán a szélből lassan tornádó lesz,Hiába menekülsz előle, hiába küzdesz,Utolér, és felkap, ide-oda dobál téged,És a végén vagy földhöz vág,vagy letesz szépen.Ez a változás. Lehet jó, s lehet rossz a vége,Mégsem kell félned tőle,Mert a változás viszi életed előre.Maradj erős kedves lélek,az élet hoz még majd sok szépet,tudom milyen a csendes fájdalom,körülölel, ott ül a válladon.Kell,hogy néha sírjunk,hogy potyogjon könnyünk,ha Istenben hiszünk, mert bizony kell hinnünk,egyszer minden elkezdődött,s egyszer minden véget ér,de a köztes időszakban megszenvedünk mindenért,ki a hatalomért, ki a boldogságért,mindenért mi fontos nekünk,mindenért mi számít,mert az élet csalfa árnyék,sokak szerint végzet-játék,s amit ad, azt elveszi,nem kérdez, csak megteszi.

Mit vétettek ők, hogy ilyen nehéz körülmények,fájdítják szívüket, s a megért öregséget.Mondjátok mit vétettek, s ki ellen, hogy bűnhődniük kell,akkor is, ha léptük már a sírhoz oly közel.Vajon miért nincs mindenkiben emberséges lélek,vagy megértés azok felé, kikben haldoklik az élet,akik szó nélkül eltűrik, ha éheznek, ha fáznak,s ha már csak magányos csendjükkel lakják be a házat.Miért nincs ott szeretet, ahol a szegénység az úr,ahol nincs más csak néma gyász mi a szívekben lapul,s ahol zokogás és jajkiáltás sosem hallható,mert alázatba fojtja magát minden panasz szó.

Igaz szeretetre vágyik minden ember,Érte igazából tenni semmit nem mer,Elindul az úton, a szeretet útján,S hirtelen megfordul egy fájdalom után.Éles tövist hordoz eztán a szívében,Tovább lépni nem mer ezen az ösvényen,Félti az életét újabb csalódástól,Türelem, mit elvár ilyenkor másoktól.A legszebb érzés az, miben nem tud hinni,Mert a fájdalmától nem tud szabadulni,Az ilyen embernek tovább kell lépnieS meg kéne tanulni boldogan élnie.Ám nehéz ez az út, de rózsákkal teliMégis ez a virág a kezet felsértheti,De ez a szép növény még mindig gyönyörű,Még ha mit okoz is, fájdalmasan szörnyű.Ám a heg begyógyul a megsértett helyen,Akár a karon volt, vagy a kézfejen.Nem szabad okozni még nagyobb sebeket,Viszont ez sajnos bármikor megeshet.Először csak megszúr valahol a tövis,Aztán bent maradhat tán a rózsatő is,És ez a sérülést továbbmélyítheti,Ezzel a javulást bizony nehezíti.A virágnak tövét ki kellene venni,És a sebre pedig gyógykenőcsöt tenni.Ilyenkor jönnek jól az ápoló kezek,Mert óvva vigyáznak, s gyógyítanak ezek.Meg kell tanulni a legjobb gyógymódot,Amely nem tartalmaz semmi káros dolgot,És aztán a rózsa olyan szép lesz megint,Hogy keze fájdalmára az ember csak legyint.Mert igazán szeret akkor az ember,Ha ehhez az úthoz noszogatás nem kell,De aki csak elvárja, hogy valaki szeresse,Menjen végig rajta, hogy ő is megtehesse.Szeretni tudni kell, és nem csak elvárni,Mert hogyha csak várunk, meg fogjuk azt bánni,És annyira jó érzés, amikor szeretünk,Boldoggá teheti az egész életünk.

Kívánok mindenkinek az asztalra kenyeret,az otthonnak melegét, békét, szeretetet,kívánom, hogy édesanya után egy gyermek se sírjon,kívánom, hogy a csüggedő támaszra találjon.Adjon az Isten megértést, türelmet,adjon a könyörgőnekáldást és kegyelmet,Minden haragosnak megbocsátó lelket,a reményvesztett szívnek égi reménységet.Igaz hű barátotminden magányosnak,megnyugvást és békéte rohanó világnak,Kérem, hogy az ember EMBER tudjon lenni,tudjon tiszta szívvel,őszintén szeretni.Ne csak meghalljuk,értsük is a szót,hajoljunk le, s emeljünk fel minden rászorulót,Örüljünk igaz szívvel mások örömének,szeressük egymást,hisz oly rövid az élet.Ne csak fogadkozzunk szavunk tetté váljon,javítsunk mi is e gyötrődő világon.Kívánok mindenkinek megértést, békét,a szívek legmélyérehitnek melegségét,kívánok örömkönnyet,áldást, boldogságot,egy reménységgel teliélhetőbb világot.

 Szavak nélkül.

..Szavak nélkül, csendben, többet mond egy érzés,Mint szánalomból feltett ezer üres kérdés,Mert szavainkkal sokszor ígérünk és bántunk,S más embernek ezzel olyan sokszor ártunk.Milyen jó is volna, ha értenénk a csendet,S ha életünkben végre magunk raknánk rendet.Ha elvonulnánk néha más embertől távol,Oda, ahol senki nem ítél, s nem vádol.Szavak helyett inkább becsüld meg a percet,S adj új esélyt arra, hogy eloszlassa terhed.Mert az a csoda, melyet olyan régen kértél,Melletted volt mindig, bármerre is léptél.Kérlek, mások helyett te döntsd el az utad,Még akkor is, ha néha rossz irányba mutat.Mert bármerre is jársz majd, érhetnek csapások,De mindig tudd, hogy ezért senkik sem hibások.Ha szívvel járod utad, eljön majd a vége,S megterem majd benned a szeretet s a béke Eloszlik a kétely, rosszindulat, harag,S arra, mit majd érzel, nem léteznek szavak.

Elveszett az emberség, elveszett a becsület,így mind ezután úgy érzem, betyár világ közeleg,betyár világ mi nem hoz ránk csak kínt és szenvedést,mely erősíti szívünkben a félelemérzést.Nem magam sajnálom, és nem is magam féltem,mert e világban én már sok évet megéltem,és hát nem is az én életem, és sorsom most a tét,ha nem a felnövekvő csöppségek, a jövő nemzedék.Mi lesz, velük kérdezem, ha ilyen betyár világ jön,melyben túllépi a jóérzést az emberi közöny,ami kiöl minden emberséget, és kiöl minden szépet,mely helyes útra terelné ezt az eltévelygett népet.Tennünk kéne valamit, hogy ne pusztuljon ela múltban hagyott érték, mely egy szép jövőhöz kell,hiszen a múlt volt miben megtanultuk, becsülni egymást,mert tudtuk, csak így élhető ez a kegyetlen világ.Ha nem cselekszünk helyesen minden veszve lesz,s az a megálmodott régi élet már csak képzelet lehet,képzelet mely bánatot és könnyeket terem,mert hagytuk, hogy e betyár világ a régin túl tegyen.

Köszönet mindenért

Mindenért, mit kaptál, szívedből mondj hálát,s ne akard te soha más embernek kárát.Minden egyes napod köszönd meg az Úrnak,még akkor is, ha néha hűvös szelek fújnak.Köszönd meg a házad, s hogy van ahová menned,s hogy nem kell e világon földönfutó lenned.Köszönd meg az ételedet, s mindennapi kenyered,S hogy nem kellett még utcaszélen kéregessen tenyered.Köszönd meg az örömödet, s köszönd meg a bánatod,S hogy minden egyes nehézségben van egy igaz támaszod.Köszönd meg a családodat, s minden egyes szeretted,Hisz ők azok, kik jóban-rosszban kiállnak majd melletted.Köszönd meg az egészséged, s hogy elkerül a fájdalom,S hogy nem ül oly sok gond és teher nap mint nap a válladon.Köszönd meg, hogy betegeknek kötözheted sebeit,s hogy minden eges szenvedőnek megfoghatod kezeit.Köszönd meg a Jóistennek minden egyes percedet,S hogy Vele együtt elhordozod mindennapi terhedet.Köszönd meg, hogy megtanított jón és rosszon nevetni,S minden embert önzetlenül s tiszta szívből szeretni

./Máté Rózsika/

A hegedű hangja

Ma belegyűröm lelkem egy szívtépő dallamba, s egy felsíró hangú hegedű leszek, melynek vonójára tapad a világ fájdalma, és húrjain könnyeznek szót az emberek. Ma én zokogom el a folytonos szenvedést, a ráncokba szakadt imaszavakat, azokat a háton hordott korbácsnyomokat, melyekre vércseppet hullat a kín s az indulat. Ma én kérem Istent, adjon lelket azoknak, kikből minden jóindulat végleg elveszett, s kiknek nem számít testvér, sem anya, sem barát, mert száműzték maguk mellől a szeretetüket.

Mindig jön valami amiből erőt merít,Ne csüggedj,örülj a mának,vannak barátok akik reád várnak,kiknek jó, ha mosolyogni látnak!Miért van, az hogy közel érzel valakit magadhoz és mégiseltávolítod. Miért van az hogy nem kell ha van, de rossznélküle és ott él benned mindig a vágy nagyon mélyenérte,de tudod hogy nem helyes és más a fontos másra kellkoncentrálnod és ez az érzés ritkán tör elő,de akkor feltépi a sebeket,és nem tudod miért van ilyen hatással rádvagy hogy milyen következménye lesz, nem akarsz engedni devannak gyenge pillanatok amikor bizony a szíved megszakad".

Soha ne légy szomorú, ha a valóság túl rideg,s ne keseredj el, ha nem találod helyed.A valós élet olyan, mint a csörgedező patak,előfordul néha, hogy nehezebben halad.Ha nem találod céljaid, ne gyötörd magad,idővel majd alakul, mi e percben csak gondolat.Kérdezhetnéd, miért élünk, de senki nincs, ki választ ad,minden napunk küzdelem, mely mindhalálig megmarad.Ha csalódott vagy, s úgy érzed, hogy minden hullám összecsap,gondolj bele, mennyi ember vállalná sorsodat.Mindig csak a jóra figyelj, s hibáidat elfeledd,ha önmagadat elfogadod, könnyebb lesz az életed.Ha nem látod a fényt, a Napot, nyisd ki jobban a szemed,gondjaid közt tartogat még csodákat az életed.Mindig csak a mának élj, s az örök szabályt ne feledd:A holnap mindig tiszta, mivel nem szennyezi semmi tett.

Bizony elgondolkodtató !Az egyik hazugságokkal épít csillogó életet, de hideg van házában, s lelke kong az ürességtől. A másik szeretettel kövezi ki otthonát, mely felfűti napjait, s minden pillantásával a jót építi. Az egyik féli az éjt, nem lát túl rajta, s képtelen hinni a csodát. A másik az égre emeli tekintetét, gyönyörködik a csillagokban, és nincs lehetetlen számára.Mondom, két fajta ember létezik... Az egyik folyton másokat hibáztat, mindig mindent jobban tud, és soha semmi sem elég jó neki.

Büszkén állok e napon,Pedig súly van a vállamon,Hosszú évek, napok, percek,Másképp látok, másként érzek.Történt velem sok szép dolog,És átéltem szép pillanatot,Most mégis megtorpanok,Magamba nézek, elgondolkodok:"Gondolok a szépre, jóra,Szeretetre, igaz szóra...Szakításra, fájdalomra,Megtört nehéz pillanatra..."De itt vagyok és létezem,Bennem van sok érzelem,Hitem hajt és visz előre,Álmok, célok szép jövője!Tudom, van még egy kis dolgom,Utam tovább így folytatom,Élek, amíg szívem dobog,És leírok pár gondolatot.

A világ legszebb szava: szeretet.Elkísér végig minden életet.Ez a szó a legtöbbet jelenti,ki ezt megéli, el nem felejti.Hány módon lehet ezt kifejezni,a társad felé közvetíteni!Lehet szóval, amely néha elszáll,ám a tetted: szívhez utat talál.Milyen furcsa is, ha két idegen egyszer csak találkozik, véletlen.Köztük egy érzés tör fel hirtelen,átcikázik rögtön a szíveken.Ez a szép érzés nem csak emberi,állatokat is megérintheti.Kialakul egy örök kapcsolat,együtt élik meg a szívhangokat.Soha ne halljon ki ez az érzés,kísérje végig öröm, nevetés.Szeretet nélkül sehol nincs élet,kísérje végig mindig lépted.István Bőr

Én mindenkinek szívből kívánom,legyen életében nyugalom s béke,sok unoka vegye körbe,boldogságban teljen öregsége.Megdolgozott egykor mindenért,nem kért fizetséget semmiért,tette dolgát rendben, épp ezért,mert elkövetett mindent:egy nyugodt, boldog életért .Nemzett fiúkat, lányokat,hogy boldogítsák, szépítsék a hazát,romjaiból felépítette az országot,soha nem szégyellte a kétkezi munkát. Elszaladtak felette az évek,nyugdíjából tartja fenn a létet nem panaszkodik, nem sír, mint mások,egyet lát meg csak az életben, a szépet.

Azt kívánom neked, élvezd ezt az évet,- halmozzon el jóval, széppel ez az élet! Teremtsd a világod, s nem kell félned tőle!Bízzál Önmagadban, s higgyél a jövőbe'Mosolyodat szórd szét, szerte a világban!Viszonzásra leljél. Higgyél fűben, fában!Állatokra gondolj, nagy-nagy szeretettel, okkal lett gazdájuk egykoron az ember.Vigyázz Földanyánkra, óvd a természetet!- Úgy kínálhat jövőt, s annyi szépet neked.Bízz az emberekben, javuljon a sorsod,a változás magját, lelked mélyén hordod!

Add Uram!

Segíts, hogy napjaimat egyszerűen éljem,Ne vakítson el dac, harag, vagy érdem!Ne azt nézzem, ki miért jött hozzám,Támaszt tudjak adni, ha szükség van rám!Ne érdekeljen haszon, pénz, hatalom,Ne vakítson el fényűző siker, és vagyon.Adj erőt önzetlenségem bátorságára,Legyen bennem a szeretet jósága.S méltósága, a búnak, ha vesztek, Szomorúságaimban árva ne legyek.Taníts meg az újrakezdés művészetére,Az apró kis csodáknak észrevételére.Engedd, hogy adjak, adjak mindenhová,Higgyem el, az utak visznek valahová.S hogy hová?

Öreg ember újévi éneke

Száll az idő, száll, elszállt felettünk,Észre sem vesszük: megöregedtünk.
A mult időkön el-eltünődünk,Öreg embernek ugyan mit hozhat?
Megszokta már a jót s a rosszat -Inkább a rosszat!
.Csendes öregség: - ez kell minékünk,Ifjak utjába mi már nem lépünk!
Egy pipa dohány s pohár borocska,(Asszonynak kávé, ki hogy szokta),
S Halál komát felkészülve várjuk,Az ajtót előtte be nem zárjuk,
Inkább kitárjuk.
.Mi már csak élünk, de nem remélünk,Jöhet akármi, mi már nem félünk,
Nagy földi jókra mi már nem vágyunk,Elég, hogy szép volt ifjuságunk.