Amit az élettől akarok

Remélni jót és alkotni szépet.Boldognak látni minden népet.Megetetni az összes éhezőt.Virággal ültetni be a tar mezőt.És meglocsolni a sivatagot.Ez-mit az élettől akarok.Békében nevelni sok gyermeket,S ne legyen rémísztő a rengeteg.Fény gyúljon fel az agyakban,S az ember ne éljen akaratlan.Csak az örömök legyenek nagyok,Ez- mit az élettől akarok.Emlékezni arra mi régen volt,Becsülve tisztelni az öregkort.Mert tapasztalás tanít jövőt,És erős oltalmazhat serdülőt.Hogy városokat ne fedjen el homok.Ez- mit az élettől akarok.A vérnek legyen végre értéke,S nem kérdezve, hogy kérték-e.Csak adni magadból őszintén.Hogy kísérjen a tudás, a fény.S a gyermekek legyenek boldogok.Ez- mit az élettől akarok.Kérem, legyen mindennap ünnep.Hol könnyet nem a fájdalmak szülnek.Legyen hit, megértés, szeretet, béke.Hisz az életnek van valódi értéke.Így büszke lehetek, hogy ember vagyok,Ez- mit az élettől akarok

.Reményik Sándor.

A barátság gyógyít

Ha van egy igazán kedves, jó barátod,kivel találkozhatsz és örülsz, ha látod,kinek elmondhatod, mi a szíved nyomja,aki odafigyel, kinek van rád gondja.Aki szeretettel, sérült lelket ápol,aki minden titkot megoszt önmagáról,kivel együtt lenni felemelő érzés,huncutkodni kicsit, az is nagy kísértés.Ki a lelked érti, s gyakran felvidítja,ki a bánatodat messzire hajítja.Kinek kedvessége rokonlelket hordoz,ilyen barát mellet, nem kell neked orvos!Múltad nem köt gúzsba, sőt a szép emlékek,újra felemelnek, felvidítanak téged!Együtt, jót nevetve néztek a világra,nem érzi a lelked, hogy magányos, árva.Mert lelketek tisztul a sok nevetéstől,mikor megszabadulsz gonddal terhelt észtől.Lelked, mint a madár, fent az égben szárnyal,így repül az idő, egy kedves, jó baráttal.Idős korodba is belefér a játék,egy ilyen barátság, igazi ajándék!Mikor elbúcsúzott a holnapot várod,jöjjön és gyógyítson, vidám, jó barátod Csengő-bongó patak, sóhaját hallgatom Megfáradt reményem, mélyen elaltatom Eldalolom néki, a szív legszebb énekét Megkönnyítem ezzel, reményem életét Elfáradt reményem, még bennem szendereg Sokan megbántották, gonosz, rossz emberek Megnyúzott teremtés, most angyalokkal játszi Reménykedve abban, hogy minden jóvá válik Csengő-bongó patak, sóhaját hallgatom Elfáradtam én is, de még nem alhatom Küzdenem kell azért, hogy hitem visszatérjen Hogy új erőre keljen, csodaszép reményem A félelem karvalyként, mardossa szívemet Nem hagyom elveszni, nem hagyom hitemet!

EGY MAGÁNYOS ANYA SZAVAI.....MEG SZÜLTELEK ÉS NEVELTELEK,DE MÉGSEM ÉRDEKELLEK MÁR TÉGEDET,ANYAI SZIVEM ANNYIRA FÁJ,ÉS UGY GYÖTÖR ENGEM A MAGÁNY,KÖNNYES SZEMMEL AZ AJTOT NÉZEM,HÁTHA BE TOPPANSZ RAJTA VÉGRE,HOGY MEG HALLOM VÉGRE HANGODANYA NÉZD ITT VAGYOK,MEG SZŰLTELEK ÉS NEVELTELEKDE MÉG IS KÖNNYES AZ ÉN SZEMEM,MERT MAGÁNYOSAN ÉLEM ÖREG NAPJAIM,ÉS NEM HALLOK MÁST CSAK A CSEND HANGJAITDE HA MAJD EGYSZER NEM LESZEK DRÁGA GYERMEKEMAKKOR FOGSZ MAJD HIÁNYOLNI ENGEMET,DE ADDIG MIG ÉN ITT VAGYOK,VÁROM HOGY AZ AJTON BE KOPOGJ.....Karai Gábor..ANYA NE SIRJ HA VALAMI FÁJ,NE GYÖTÖRJÖN TÉGED A MAGÁNYITT VAGYOK ÉS FOGOM KEZED,MELYET SOHA ELNEM ENGEDEKANYA NE SIRJ NE HULLJON KÖNNYED,HISZ AKKOR MEG SZAKAD A SZIVEMKÉRLEK MINDIG MOSOLYOGJ RÉAM,HISZ NAGYON FÁJ HA GYERMEKED SIRNI LÁT,ANYA NE SIRJ HA VALAMI FÁJÉN MINDIG VIGYÁZOK TE RÁD,ELNEM ENGEDEM KÉT KEZEDSORSUNK BÁR HOVÁ IS VEZET,ANYA NE SIRJ HISZ AZ NÉKEM FÁJKÉRLEK CSAK MOSOLYOGJ ÉN REÁM,ANYA HISZ TUDOD SZERETLEK TÉGEDET,MERT TE ADTÁL NÉKEM ILY CSODÁS ÉLETET..

Jó lenne
Jó lenne várni Rád, mint vártam egykor régen,Mikor a hold ragyogott magasan az égen,Mikor kéz a kézben sétáltunk a gesztenyék alatt,Ebből mára szép emlék maradt.Jó lenne újra élni azt a boldog percet,Mikor az ajkaddal az ajkamat kerested,Mikor éreztem a csókodtól a szívem lángra gyúlt,S a hold egy sötét felhő mögé bújt.Jó lenne tudni azt, hogy mit hoz még a holnap,Mikor az emlékek már nem a múltról szólnak,Mikor átölelsz, és látom, hogy a szemed még ragyog,Olyankor nem érzem, hogy mily öreg vagyok.Jó lenne még pár évig kéz a kézben járni,Mikor már nem csak sötét estéket kell várni,Mikor párnát kérsz és takarót, mert hideg este van,És szó nélkül is érted a szavam.Jó lenne együtt menni majd a hosszú útra,Mikor a kezem fognád, s felérnénk a csúcsra,
Mikor majd hiányzik, hogy az a másik nem lehet velünk,És nem fogja már többé a kezünk.Jó lenne hinni azt, hogy van még idő bőven Mikor a Napunk, nincs még esti lemenőben,Mikor a gyertya fénye nem azt jelzi, utunk véget ér,És sírunkat még nem lepi a dér.Jó lenne hinni azt, hogy nem fog nagyon fájni,Mikor már egyedül kell a sírok között járni,Mikor már válasz nélkül marad, amit csendben kérdezel:Várlak!

Az én hazám

Csodás hazába születtem én,szegényes évek hideg telén,vihar dúlt - mesélte jó anyám,hallgattam regéjét óraszám.Kis házunk majdnem, hogy összedűlt,- a jómód bennünket elkerült -,nem adnám melegét senkinek,s ízét a kemencés vekninek.Amíg én faltam a reggelit,morzsolta Anyám a tengerit,mindent mi éghető tűzre tett s szent hitet szívével ültetett.Csak néztem, s hallgattam szép szavát,láttam, hogy szemében ég a vágy,éreztem, hogy néha elrepül,s a lelke az éggel egyesül.Apám a favágók ,,mestere",s mint, kinek fejsze a hangszere,amikor fát vágott gyúlt, dalolt,Anyám az egyetlen Múzsa volt.Magyar vért forralt a délidő,Anyámra azt mondta ,,égi nő",pedig a Rónaság lánya volt a szépség dús kegye ráhajolt.Emlékek ezre most átölel,őseim hangján a szél felel,szívemet simítja szép daluk,nekik is ez volt az otthonuk.Hegyeit, folyóit, ismerem,nekem az öröm csak itt terem,itt értik meg csak a nyelvemet,idegen vagyok, ha elmegyek.Bár, lábam nagy ritkán útra kel,innét még sohasem vágytam el,nem tudnám feledni - visszavárt -mézízű akácok illatát;gyermekkor tejszagú álmait,Tiszának kanyargós partjait,kis házunk zöld kapus udvarát,s a hajlott, göcsörtös szilvafát.Selymező emlékek garmada,úgy tart, mint almát az almafa,ha ,,leesek" nem fáj, jól vagyok,gyökerim földjére pottyanok.Áldd meg a hazámat, Istenem,nékem a világban nincs helyem,egyedül itt van csak hű honom,ahol a sorsomat hurcolom.Érted szól szép hazám most a dal,szeretlek, s érzésem róla vall,hangjai tiszták és ékesek,egyedül te vagy ki értheted,kit ide teremtett Istene,s magyar szót dobog a szív heve.Féltelek hazám ó, annyira -ne érjen soha sors vad nyila!Istenem áldd meg a népemet,bocsásd meg néki, ha vétkezett,s ha megtévedt hitből útra lel,ringasd az öledben újra el.Adj nékünk erőt és józan észt,nyelvünket tanító jó ,,zenészt",reménylő holnapot, szép jövőt,didergő időkre jégtörőt.Éltető esőt és friss vetést,aranyat érlelő napsütést,dús fejű búzát és jó kedélyt,citerapengető víg zenét!Engem is segíts meg Istenem,Magyar föld legyen a sírhelyem,hol bölcsőm ringatta Jó anyám -az legyen mindig az én Hazám!H.

Mindig lesznek majd, akik azt mondják, önző vagy, ha a saját boldogságodra gondolsz, ahelyett, hogy a másikét helyeznéd ismét előtérbe. Mindig lesznek, akik azt sugallják majd neked, hogy nem normális kilépni abból, ami fáj, inkább maradj a helyeden akkor is, ha ennek az ára egy boldogtalan élet.Lesznek, akik csak beszélnek a szépről, az irántad érzett szeretetről, de a tetteket majd hiába vágyod. Lesz, aki majd nem érti, mi bajod van, amikor a boldogtalanságról beszélsz, hiszen megvan mindened, csak ölelést nem kapsz már rég óta.Lesz, aki nem érti, nem is érzi mi bajod lehet, mert ugyanebben a posványban él, és szerinte ez teljesen oké.

FiatalokhozTe kedves fiatal, ne bántsd az öreget,Aki születésed óta fogta a kezedet.Vigyázott a te szép életedre,Jobban, mint a szeme fényére.Ő is volt olyan szép, fiatal, mint te vagy,Ő is elbírta a terhelt kosarakat.Ő már dolgozott éppen eleget,ó Hogy megöregedett, Isten akarta ezt.Ő adta neki ezt a sok szép évet,Ami már eljárt a feje felett.Kedves fiatal, tiszteld Isten akaratát!Ne mérjél az öregnek keserű poharat.Mert ha megéred, azt kaphatod vissza,Amit te most mérsz az öreg poharába.Adjál inkább szeretet, add, míg van kinek,Mert utána hiába hullatod fájó könnyedet.Hiába zokogsz, nem hallja meg senki,Te, kedves fiatal, szeresd az öreget!Mikor megéhezel, a kenyeret kezedbe veszed,Az első karéj kenyér az öreget illeti.Ő adta kölcsön, mikor gyermek voltál,Most add meg hát neki, hogy ne tartozzál!A második karéj kenyeret, jaj, meg ne edd,Add kölcsön a te gyermekednek.Mert ha eljön a te öreg napjaid neked,Legyen mit megadni a te gyermekednek.A harmadik karéj kenyér lehet csak a tied.Azt jó étvággyal csak így eheted meg,Így élhetsz igaz, tiszta szívvel.A lelkiismereted így nem feketedik el,Így lehet életed igazi és szép.Ami, hidd el, öreg és gyermek nélkül semmit sem ér.Fogjad hát mindkettőjük kezét, hogy boldog legyél.

Csendben

Olvasod e versem,nézem arcod s közben érzem,érzem hogy remeg kezedben a papír,próbálsz mosolyogni de szíved már nem bír.Rám nézel némán, s megérinted kezem,már látom könnyezel, s nekem is megcsillan a szemem. Őszintén nézzük egymást, szóhoz se jutunk,egymás érzéseinkről mindent tudunk.Megszólalsz mert te a csendet már nem bírod,a megfelelő választ magadban vívod.Hogy is fogalmazd meg, amit még leírni is nehéz,ha őszinte vagy nem lehet belőle nagy vész.Csak várom hogy felelj, mint egy angyal rád nézek,de te egyre komolyabb vagy amitől félek.Elgondolkodok vajon mivel rontottam el,mit írtam rosszul, szívem már gyorsabban ver.Végre megszólalsz és olyat mondasz nekem,hogy képes lennél leélni az életed velem.Én csak ülök mint egy szobor, levegőt sem kapok,úgy érzem a boldogságtól mindjárt meghalok.Igen ez az amit mondanod kell még nekem..

Tíz könnycsepp a halálig

Bizony elgondolkodtató ...Van egy út, melynek kapuját őrzi a bánat;Könnyű ide belépni, de nincsen kijárat.Könnyeiddel kövezed ki minden méterét,Addig, míg a szív után a test is megtörik.Az első könny oly keserű, hogy azt hiheted,Hogy át is éltél mindent, mi fájdalom lehet.De a második könnycseppnél olyan bánat ér,Mely sokkalta keserűbb az első könnycseppnél.A harmadik könnycsepp után visszafordulnál,Hogy lásd az első kettőnél mily bolond voltál,De az út csak egyfelé visz, egyfelé enged:Mindent megtesz, hogy láthassa a negyediket.Gondolkodsz...