A régi ház

Még látom az öreg péket, abban a kis utcában,hol a kenyér illatáért sokszor meg, meg álltam.Még látom a szakajtót a dagasztott kenyérrel,mit jó nagyanyám sütött, a drága két kezével.Még érzem ízét a fahéjas kalácsnak,az ősszel learatott sárguló búzának.Még magam előtt látom a lábatlan üstöt,s nagyapám pipáját, miből engedte a füstöt.Még visszavágyom házunkba, az ölelő karokba,még belebújnék néha a friss széna halomba,s lennék pár órára értetlen, rakoncátlan gyermek,kit néha vizes nádpálcával jól fenéken vertek.Még álmodoznék zsíros kenyeret majszolva,s emlékeznék halvány, messze tűnt arcokra,vagy csak hallgatnám-hallgatnám a madarak dalát,ha újra enyém lehetne az a régi kicsi ház.

Barátság

De jó érzés, hogy vagy nekem,hogy megszépíted életem,hogy sok-sok boldog pillanat vár ránk, amíg időnk szalad.De jó tudni, hogy van szíved,hogy amit mondok elhiszed,hogy veled legyek így, hagyod,hogy bánatom meghallgatod.S tudom, megőrzöd titkaim,szebbé teszed az álmaim,szebbé teszed a nappalom,mert engem szeretsz, jaj, nagyon.Téged szeretlek persze én,nincs is talán a Földtekén,ki nálad fontosabb nekem,kivel együtt száll énekem.Mert van egy közös énekünk,egymásba forró életünk,mert fontos az, hogy vagy nekem,hogy megszépíted életem!Aranyosi Ervin © 2016-01-27.A vers megosztása, másolása,csak a szerző nevével és a vers címével együtt engedélyezett.

Engem úgy neveltek egykor, hogy a tisztelet.legfőképpen azoknak jár kik megöregedtek,mert kik megöregedtek már bizonyságot tettek,hogy viszontagságukon felülemelkedtek.Hisz a nehéz évek alatt is volt kitartás bennük,és tudták mire képesek, és hová jutnak együtt,mert akárhogy is megtörtek, mindig akadt egy,aki hitet reményt adott az elveszetteknek.Te is tisztelj, becsülj ezért minden öreget,ki túléltek már ezer csapást, kik nem roggyantak meg,mert a cél mi Őket éltette , erőt adott nékik,hogy megroggyanás nélkül járják életútjuk végig.Ha majd éveidnek sorszáma is a vége felé jár,Te is éppúgy elvárod a tisztelettudást,hiszen vén szívednek jólesik, ha megdobogtatjaa tiszteletből eredendő szeretet szava.

Tavasz követi a telet -az élet visszatér fűbe-fába,kopár mezőbe, holt virágba,hogyha a napfény ránevet.A mag sorsa is csak kín a mélyben,míg megered a kis gyökér -de mégis felfelé tör egyre,életre, fényre, napmelegre,küzd, amíg céljához ér.A rózsa is, míg kibontja kelyhét,ki sejti fájó kínjait -míg a bimbóból magát kitépi,kétség lankasztja, vágy emészti, kitárni selymes szirmait.Az ember is csak akkor lesz ember,ha tudja, mi a szenvedés -de kétségek közt, ezernyi gondbanküzd, és bízik a holnapokban,s nem töri le a csüggedés.

..Amikor az élet meggyötör,gond és bánat sokszor összetör,szomorúság ül az arcodon,fojtogat a sírás már nagyon...Ne feledd, én itt vagyok neked,együtt sírok, s nevetek veled!Amikor már nem bírod tovább,olyankor kell egy igaz barát.Mondd el, ami fáj és megsebez,dobd le magadról a terheket.Ne feledd, én itt vagyok neked,együtt sírok, s nevetek veled!Amikor a kedved oly vidám,örömöddel mindig hatsz reám.Lelked boldog béke járja át,legyen nyugodt minden éjszakád.Ne feledd, én itt vagyok neked,együtt sírok, s nevetek veled!Itt leszek, mint csendes lelki társ,szeretném azt adni, amit vársz.Akkor leszek boldog majd nagyon,mikor mosolyt látok arcodon.Ne feledd, én itt vagyok neked,együtt sírok, s nevetek veled!..

.Volt egy kedves otthon, gyermekkorom háza,ahol az érzések kapuja sosem volt bezárva,mert mind nyitottak voltunk a jóságra, a szépre,s mindarra mi megtanított az igaz emberségre.Megtanultuk, hogy érzés nélkül élni nem lehet,hiszen mit sem ér a szív, ha fagyos, jégderes,ha nem olvasztja fel azon könnyek melegsége,mely olykor-olykor megcsillan az emberek szemébe.Egyre többször előfordul, hogy a múltba révedek,hogy tisztán lássam magam előtt a régi képeket,s mind-mind azon szeretteim kiknek érző szíve, lelke,jóravaló emberségük énbelém nevelte.Kiknek szíveibe nevelték az igaz emberséget,azok sosem feledik el az otthon melegséget,mert a múlt újra láttatja majd azokat a régi képeket,melyekben értékkel bír ma is az otthon és a szeretet

.Kun Magdolna