Támaszom

Légy majd a támaszom, ha egyszer megöregszem Ha nehéz lesz a járás, s ráncos lesz két kezem Légy akkor is támasz, ha egyszer nem emlékszem.Hogy reggel, vagy épp este, néked mit meséltem.Légy majd a támaszom, ha egy nap öreg leszek.Légy akkor is velem, mert nélküled elveszek Légy az igaz barát, még ha vén is leszek.Kérlek, fogd a kezem, hisz akkor is szeretlek.Légy majd a támaszom, ha hajam őszre fordul.Akkor is légy majd az, ha könnyem is kicsordul.Az idő lassan eljár, sajnos felettem is De támaszom, csak Te légy, e borús időben is.Légy kérlek támaszom, minden körülményben.Akkor is légy velem, ha majd megéhezem.Légy akkor is velem, ha egyszer majd haldoklom E kivált nehéz napon, ne kelljen csalódnom.Légy az én támaszom, mikor szólítalak.Ha az idő tépázta, barázdált arcomat.Megsimítod néha, mikor megihlettél.Súgd fülembe olykor, csak engem szerettél...Légy az én támaszom, a Teremtőre kérlek.És ha majd betartod, csak is úgy ígérd meg.Majd egy nap meghalok, és felcsendül a zsoltár.Istennek azt vallom, hogy támaszom Te voltál..

Anyám szegénysége

Anyám szegénysége sokszor fájdított,mert tudtam, csekély az, mit néki nyújthatok,hisz a sors szűken mérte azon kincsemet,amitől az életünk kiteljesedett.De anyám sosem volt elégedetlen,hisz megtanulta már szenvedésében,hogy mit sem ér a pénz, a fényes csillogás,ha tagadásba fullad az összetartozás.Mi szegények voltunk, mégis boldogok,mert szívünkben a szeretet éke ragyogott,s az a fényes ék, mely a szeretetből árad,a legnagyobb nyomorban is gazdagságot láttat

.Kun Magdolna

Ha tudnád...

Ha tudnád, milyen sokan üres hassal kelnek,S otthonukban ételt a hűtőben nem lelnek.Ha tudnád, mennyi ember dolgozna, ha tudna,Mert asztalára étel, még ha kevés is, de jutna.Ha tudnád, minden ember reménytelen sorsát,Értékelnél, hidd el, minden apró morzsát.Segítséget kérnél, s áldást mindazokra,Kik számítanak ennél még sokkal szebb napokra.Ha tudnád, milyen érzés betegségben élni,S a következő naptól rettegni és félni.Ha tudnád, milyen kemény ágyhoz kötve várni,S hinni, hogy míg élünk, megtörténhet bármi.Ha tudnád, milyen sokan nem kapnak meg mindent,S mégsem szidják annyit a sorsukért az Istent.Hisz van, akinek sok jut, és van, akinek kevés,De ha megbotlasz az úton éppúgy fáj az esés.Ha tudnád, mennyi embert otthagynak a bajban,S azok után futnak, kiknek sok pénzük van bankban.Pedig nem az számít, hogy sok pénz van a zsebben,Inkább, hogy ne hagyjunk soha senkit cserben.Mert ha tudnád, milyen érték számodra a család,Jobban megbecsülnéd apádat és anyád.S ha tudnád, mennyi ember veled van és támogat,Talán képes lennél te is elfogadni másokat

.Máté Rózsika

Egykor hajdanán

Engem úgy neveltek egykor hajdanán,mikor még élt nagymamám és nagypapám,hogyha éhes embert látok, jusson eszembe,én is kerülhetek ilyen helyzetbe.Mert az élet és a sors senkit sem kímél,így minden ember zuhanhat fentről lefelé,s ki lezuhan a mélybe, csak úgy éli túl,ha van mellette olyan, ki védőn felé nyúl.Én kinyújtom kezem, s felemelem azt,ki ott alant a mélységben magára marad,mert nem tudhatom, mikor jön el az a pillanat,mikor felém nyújtanak védőkarokat.

Te is megígérted

Te is voltál gyermek, s te is hitted azt,hogy a nagymamád meséi mind-mind igazak,hisz a nagymamák, azok kik valóra váltjákvarázslatos meséikben az unokák álmát.Te is boldog voltál, mikor nagymamád keze,lágy selyemként simult hajfürtjeidre,s mikor szelíd szép szavakkal azt súgta neked,drága kis unokám az Isten áldjon meg.Te is megígérted, hogy felnőtt emberkéntvigyázod majd törékeny, gyönge életét,hisz ő volt az ki benned látta mindazt a szépséget,ami gyermeki szemedben hálatűzként égett.Hát tiszteld őt úgy, ahogy ő tisztelt meg téged,mikor hitte, hogy te leszel a remény és az élet,ha majd ránccal telt szemére könnyes fátylat hint a csendes elmúlás, melyen a halál szele ring

.Kun Magdolna

Amikor még kicsi voltál, sokat foglalkoztak veled, hogy megtanulj evőeszközzel enni, megtanítottak felöltözni, bekötni a cipőfűződet, begombolni az ingedet. Kicserélték a pelenkádat, megmutatták, hogy hogyan mosakodj és fésülködj. Erkölcsre és empátiára tanítottak. Amikor majd megöregszenek és ők felejtenek el bizonyos dolgokat légy rájuk tekintettel. Lesz amikor ők felejtik el hogyan kell bekötni a cipőfűzőt, és hogyan kell begombolni az inget. Amikor ők eszik le magukat, vagy remegő kézzel fésülik a hajukat.

Istenem ,de jó lenne!

Ha volna még, ki várna...Jó lenne hazamenni, ha volna még otthonom,s ha abban az otthonban várna valaki,aki kitárná előttem azt a nap-szított fakaput,amelynek elrozsdálló zárját az idő marta ki.Jó volna, ha édesanyám fáradt karjaiban,ismét fellelhetném azt a régi biztonságot,mely éreztette velem, bármily galád sorsom,ölének fészkében oltalmat találok.Jó volna hazamenni, s kicsit megpihenni a szőlőlugassal benőtt gangnak hűs kövén,ahol édesanyám mesélt az életről meséket,melyeket oly áhítattal hallgathattam én.Jó volna még egyszer lágyan megölelni,s megköszönni néki, hogy megszülethettem,s megköszönni azt, hogy az ő lelkéből eredaz emberek iránti nagy szeretetem.Jó volna még utoljára kezét csókolgatván,egy pillantást vetni könnyező szemére,és szívére rálehelni azt a végtelen nagy hálát,amiért életet adott az övéért cserébe...

Semmi nem lesz könnyű, az életed viharán.Semmi nem egyszerű, az élet rögös útján.Mikor megszülettél, kezdődött egy nagy harcBenne a győzelem, és benne minden kudarc.Semmi nem lesz tálcán, mi eléd kerülhetne.Nem járhatsz örökké, a fehér fellegekbeNem álmodhatsz mindig, színest és édeset.Az élet sokszor mért Rád, keserű éveket.Semmit nem kapsz ingyen, hiába szeretnédKemény harcod vívod, minden filléredért.Oly sokan próbálnak, közben majd megtörni.Szíved megtaposni, vagy végleg eltörölni…Harcolsz, most is tudom, nap, mint nap szüntelen.Életed hol öröm, hol pedig küzdelem.De ha szíved érzed és mindenkor helyén vanRájössz, hogy a lecke, csak az emberért van.Harcos vagy, jól tudom, hiába rejtenéd.Sok a fájó emlék, hogy mindet felejtenédDe ha képes leszel olykor, szívedből szeretni,Akkor már megérte, a világra születni…

Árvai Attila verse

Naplemente csodája

Nyitott tátongó fájó sebbel élek,csak én érzem, látom lelkemben.A víz tükörképét könnyel nézem,ahogy ring, a napkorong szépen benne.Naplementéket mindig csodáltam,ő maga, az életnek adó szeretet fénye.Mely nélkül nem lennénk mi sem,Isten kegyelméből vagyunk itt lent.Jót kellene mindig tenni egymásért,nem bántani, megbocsájtani mindenért.A nagy bűncselekedetek, törvénynek dolga,mi egymásnak hitet adjunk naponta.Bátorítani, biztatni, még ha alig ég gyertyám,gyengén pislákolgat, testem szüntelen kínoz.Miért kell vinnem ennyi fájdalmat, az okát,tudom, mert az erősekre teszi az Úr, prábára,tesz percről-percre-feladod-e vagy viszed,s ha alig élsz, halál illata lebeg feletted,akkor is hitem tart, és az őszinte szeretet,nem adom fel soha, amíg élek elviselem.És hálával vagyok a kínokért, kevés jóért,tőletek barátaim kapok sok erőt,köszönöm,te aki feladnád, olvasd el versem nem közöny,érted írok, mindig találd meg a szépet, miért,ne kérdezd, válaszom mindenre van felelet,belül keresd magadban, ott lakik erőd,hited, szeretet, remény,légy magad embere,ne negedd hogy más diktáljon soha sem!Feledni kell, minden bánatot, csalódást,nekem az egész létem csak szenvedésből áll,ha elestem mindig felálltam s mentem tovább,nem írok többet, mert egy könyv is kevés már,mert annyi sok mindent elébem tett sorsom,itt vagyok, még élek, s a szeretetem adom.Légy erős, Isten áldása kísérjen, ha gyenge lennél imádkozz, saját szavaiddal.