Te kedves fiatal, ne bántsd az öreget,Aki születésed óta fogta a kezedet.Vigyázott a te szép életedre,Jobban, mint a szeme fényére.Ő is volt olyan szép, fiatal, mint te vagy,Ő is elbírta a terhelt kosarakat.Ő már dolgozott éppen eleget,ó Hogy megöregedett, Isten akarta ezt.Ő adta neki ezt a sok szép évet,Ami már eljárt a feje felett.Kedves fiatal, tiszteld Isten akaratát!Ne mérjél az öregnek keserű poharat.Mert ha megéred, azt kaphatod vissza,Amit te most mérsz az öreg poharába.Adjál inkább szeretet, add, míg van kinek,Mert utána hiába hullatod fájó könnyedet.Hiába zokogsz, nem hallja meg senki,Te, kedves fiatal, szeresd az öreget!Mikor megéhezel, a kenyeret kezedbe veszed,Az első karéj kenyér az öreget illeti.Ő adta kölcsön, mikor gyermek voltál,Most add meg hát neki, hogy ne tartozzál!A második karéj kenyeret, jaj, meg ne edd,Add kölcsön a te gyermekednek.Mert ha eljön a te öreg napjaid neked,Legyen mit megadni a te gyermekednek.A harmadik karéj kenyér lehet csak a tied.Azt jó étvággyal csak így eheted meg,Így élhetsz igaz, tiszta szívvel.A lelkiismereted így nem feketedik el,Így lehet életed igazi és szép.Ami, hidd el, öreg és gyermek nélkül semmit sem ér.Fogjad hát mindkettőjük kezét, hogy boldog legyél.

Oly kicsire zsugorították az évek,meggörnyesztették a szenvedések,a háta hajlott, a szeme árkos,s mint a fa kérge, arca ráncos..Pompázó szépnek sohse láttam, csak munkában, kopott ruhában,remegni értünk, sírni, félni,én nem láttam az anyámat élni..Mint dús gyümölcsfa, megszedetten áll ő kopárra szüreteltena késő őszben, s földre hajlik,panaszló hangja alig hallik..Gyümölcsei már mind leértek,magában néz elé a télnek,a hosszú télnek, elmúlásnak,lassan a földberoskadásnak..Deres fejét az ősz belengi,látom őt lassan ködbeveszni,belehullni az öröklétbe,időtlen, nagy végtelenségbe..Termő porából élet érik,aranyszíve a napban fénylik,így él majd ő gyümölcsben, fában,elmúlhatatlan anyaságban

.( Várnai Zsani)

.Ha majd egyszer elmegyek,ne sirj majd utánnam,Hisz nem voltál jó soha hozzám,ebben a világban.Te voltál, ki csak gyötörte szivemet,S ha szerettelek,te nem szerettél engemet.Menj hát! Én most elengedlek,Már nem sirok utánnad,és nem epedek érted.Amit életembe te nem adtál meg nékem,Elmegyek,s máshol megkeresem.Hisz az élet még oly szép,Várnak még rám nagy élmények.Nem dobok el mindent csak azért,Mert te nem szerettél engem.Vissza adom hát a szabadságod,Keresd meg a párod.Keresd meg a nagyvilágba,s légy vele boldog,Ha engem nem tudtál szeretni,Szeress majd akkor mást.Gyötörd az ö szivét,ha engedi talán