Felnézek az égre minden áldott este,Keresem az Istent, mert beszédünk lenne.Nehéz szívvel várok csöndben a soromra,Tudom odafönn is rengeteg a dolga.És csak halkan mondom az ég csillagának,Szólhatna egy jó szót az Úr angyalának.Hogy a Jó Istennek súgja oda csendben: Uram! A világgal valami nincs rendben!Hallgassa meg imám, más kérésem nincsen,Segítsen mi rajtunk, hiszen Ő az Isten.Ember az embernek farkasa lett régen,Gyűlölet vert tanyát sok ember szívében.Rengeteg a földön a hontalan, árva,Uram, ez a világ saját sírját ássa!Túl sok már a fájó, bús könny a szemekben,Uram!

Emelt fővel

Mikor még az évek nem nyomták a vállam,égre szegett fejjel, egyenesen jártam.Enyém volt a világ, enyém volt a minden!Szép mesék szavában tiszta szívből hittem.Számolatlan kincsem száz marokkal szórtam -igazából boldog két karodban voltam...Sorsom napsugára beragyogta létem,bőven kaptam mindig, sose kellett kérnem!S ahogyan az évek gyűltek szépen, sorba,s telt a kincseskamrám feneketlen gyomra,úgy lett büszkeségem, csorbafülű bögre,s nem vágytam már olcsó, talmi örömökre!Többet ért a szent szó, többet ért egy könnycsepp -bár a terhem attól, nem lett sokkal könnyebb,mégis mássá lettem, s igaz szeretetben,Isten templomában szívem melengettem.Ma már lassan járok, fejemet lehajtva -mindent amit kaptam, fáradt vállam tartja,de a sors szemébe bátran belenézek,barátaim lettek már a súlyos évek!Szűk marokkal kérek, bő marékkal adok -hiszen amit adok, mindent visszakapok!Ezért vagyok gazdag, nem a kincsek miatt!Emelt fővel megyek, ha az Úr majd hívat

.H.Gábor Erzsébet

 

Ameddig csak élek..

 

.Ameddig csak élek, minden nap remélek,Minden percet, órát, egy álomként megélek.Örülök a szépnek, örülök a jónak,Örülök egy igaz, szívből jövő szónak.Örülök a fénynek, ahogy arcomra süt reggel,S örülök a napnak, ahogy a hegyek mögül felkel.Csodálom a hajnal minden egyes percét,Mert mindig eloszlatja szívemnek a terhét.Ameddig csak élek hálás fogok lenni,S szeretnék másokért minden jót megtenni.Ott lenni a jóban, ott lenni a bajban,S kiállni másokért bármilyen nagy gondban,Szeretnék mindenkit önzetlen szeretni,S annyi korgó gyomrot minden nap etetni.Szeretném megfogni a koldusok kezeit,S egy életre betömném, ha tehetném, zsebeit.Ameddig csak élek, bízni fogok másban,Még akkor is, ha sokszor ott hagytak a pácban,Nem félek én attól, hogy ledobnak a mélybe,Mert tudom, hogy ott látnak mindent fent az égbe

.Máté Rózsika:

 

Egy történet a szeretetről

 

Élt egy jóravaló istenfélő asszony, akinek goromba részeges férje volt. Egyszer a férfi egy italozás alkalmával azzal dicsekedett az ivócimboráinak, hogy neki olyan jó felesége van, hogy ő annyit ihat amennyit akar, felesége soha egyetlen rossz szót sem tesz neki ezért. Fogadást is kötött velük, hogyha az éjszaka közepén beállítana barátaival és felkeltené nejét megparancsolva neki, hogy őket kiszolgálja étellel, itallal, az ő jóságos felesége még azt is megtenné.

"Oly világban élünk,hol a jóra nincs remény.Hol egymástól félünk,s a hazugság erény.Hol becsülete van tolvajnak, csalónak:Ahol nagyon nehéz megmaradni jónak.Oly világban élünk,hol a bűn élvezet.Hol, ha földre kerülsz,nem nyújt senki kezet.Hol egyre jobban megy az alávalónak:Ahol nagyon nehéz megmaradni jónak.Oly világban élünk,hol a gaznak áll a zászló.A hitványság folyóján nincsen sehol gázló.És a túlsó partra nem visz át ma csónak:Ahol MÉGIS érdemes megmaradni jónak !