ÖRÖK VILÁGOSSÁG
Eljövök mindig én, mint november jön el,
e hónap jelzi azt, az elmúlás közel.
Oly keskeny a határ... a halál és élet
szinte kezet fognak, megérzi a lélek.
Eljövök mindig én, vár rám a temető,
kitárja kapuját, mint szelíd szerető.
E napon csinosan, tisztán, üdén vár rám,
mécsnek lángjainál, sírkeresztek árnyán.

Hulló falevelek, krizantémra szállnak,
még őrzik csodaszép emlékét a nyárnak.
Elenyésző levél és az élő virág...
mind a kettő tudja, milyen szép a világ.

Nagyon tanulságos történet!
Egy fiatalember jelentkezett állásra egy nyomtatással foglalkozó nagy cégnél. Már túl volt az első meghallgatáson és most az igazgatóval kellett találkoznia.
Az igazgató átnézte a róla szóló jegyzetet, amely kiváló volt. Majd megkérdezte:
- Volt-e ösztöndíjad az iskolához?
- Nem – válaszolt a fiú.
- Édesapád fizette az iskolád?
- Igen – válaszolta.
- Mit dolgozik édesapád?
- Édesapám kovács.
Az igazgató megkérte, hogy mutassa meg a kezeit.

Örülj a mának!Amíg vannak, akik szeretnek,van értelme az életednek.Mindegy, hogy rohannak az évek,ha érzed melegét egy kéznek.Még érdemes reggel felkelni,ha van kinek kenyeret szelni.Örülj a percnek!De ha mégis magány a sorsod,ha a gondot egyedül hordod,erőt is ad hozzá az élet.Találd meg mindenben a szépet.A nap rád is úgy süt, mint másra,ne gondolj hát az elmúlásra.Örülj, hogy élhetsz!Nincs fekete és nincs fehér De az elmúlás mindent elérNincs tűz, mely örökké lobogna Fényét más világok felé ontvaNincs folyó, mely örökre megmarad Előbb-utóbb minden forrás elapad.Nincs érzelem, mely örökké él A harag idővel megbékélNincs az a szerelem, ami el nem vetél Gyűlölet, melyet nem koptat a szél Öröm, melyet nem sápaszt a tél Bánat, melyet nem gúnyol a remény A fény kialszik, s helyén a sötétség sem örökÉlet, halál – ők is csupán eszközök Mert a Változás az egyetlen,Mely mindig tombol szüntelen Ami meg nem alkuszik sohaHiába hiszi a sok ostoba Hogy bármi, ami létezik, úgy marad Mert mindig lesz új a nap alatt!

 

Amikor egy sötét felhő eltakarja a Napot,úgy érzed, hogy nem lesz többé vidám, kedves hajnalod.reményt suttog zord időbenlelked olyan meggyötört.állj talpra és szóljon dalod,szemedbe most könny szökött?Vigasztaljon az a tudat mindenki a dolgát teszi,fájó szívvel kételkedve csak a szépet keresi!Szép az élet, Te ezt tudod,csak most kissé keserű hiába az ima, fohásznincs most éltető nedű?Napsugár ha előbukkan nézz gyorsan a fény felé lelked apró darabkáit simogatja, s kérlelé.ne add fel még ilyen könnye szép lesz még az életed sziporkázva írod újraszép szerelmes leveled.Leírod, hogy milyen volt az szerettél és szerette töröld le az összes könnyed bánatod majd megveted.megveted, mert nem szereted ha lelked sír, szomorú nem az a te édes éned nem fakó és nyomorult Csak most már sokkal könnyebb írd ki a sok bánatot elhibázott életedben a rosszat csak szánhatod Tekints fel a csillagokra figyelj, üzennek Neked,boldogságod ha akarod hidd el, újra megleled.

Amikor egy sötét felhő eltakarja a Napot,úgy érzed, hogy nem lesz többé vidám, kedves hajnalod.reményt suttog zord időbenlelked olyan meggyötört.állj talpra és szóljon dalod,szemedbe most könny szökött?Vigasztaljon az a tudat mindenki a dolgát teszi,fájó szívvel kételkedve csak a szépet keresi!Szép az élet, Te ezt tudod,csak most kissé keserű hiába az ima, fohásznincs most éltető nedű?Napsugár ha előbukkan nézz gyorsan a fény felé lelked apró darabkáit simogatja, s kérlelé.ne add fel még ilyen könnye szép lesz még az életed sziporkázva írod újraszép szerelmes leveled.Leírod, hogy milyen volt az szerettél és szerette töröld le az összes könnyed bánatod majd megveted.megveted, mert nem szereted ha lelked sír, szomorú nem az a te édes éned nem fakó és nyomorult Csak most már sokkal könnyebb írd ki a sok bánatot elhibázott életedben a rosszat csak szánhatod Tekints fel a csillagokra figyelj, üzennek Neked,boldogságod ha akarod hidd el, újra megleled.Siktár Éva

Élned kell !

Szeretettel.Élned kell a napnak minden egyes percét,Még akkor is, ha hordod szívednek a terhét.Élned kell a mában, szíved nagyra tárva,Hogy beférhessen oda éhező és árva.Élned kell a mában, hogy elérd minden álmod,S hogy ne mondd azt majd holnap, hogy a tegnapot már bánod.Élned kell a fényben, s felhők felé szállni,S e kopott nagyvilágban jobb emberré válni.Élned kell a percért, mely többet ér egy napnál,S melyet bármilyen nagy kincsért oda sosem adnál.Élned kell egy kézért, mely átölel és támaszt,S mely bármilyen nagy bajban segítséget áraszt.Élned kell egy szóért, mely átjárja a tested,S mely annyi fájó sebtől begyógyítja lelked.Élned kell majd bajban, s részed lesz hibákban,Hogy értékeld a szépet ebben a világban.S élned kell majd holnap, ha beköszönt a reggel,Tágra nyíló szemmel s összetett kezekkel.Élned kell majd szívből, s légy mindenért hálás,S meglátod majd, így száll életedre áldás..Máté Rózsika verse

Búcsúzom, mama!
Harangok mély sóhajait, a kora nyári eső a Föld porába tapossa,
Ma délben a Menny és összes angyala Az ÉN nagymamámat siratja.
Mindenki itt van, drága mama! Nézz bátran bele a tömegbe!
Jövünk, mögéd sorakozunkE hatalmas gyászoló tömeggel.Téged siratnak, nézd csak! Ugye látod őket?
Bár ma gyász-feketében, lehajtott fővel,De itt vannak mind,
Fiaid, unokáid, s mindenki aki szeret. Itt zokog ma idősebb fiad is,
kinek megannyi év után bocsánatkérő szavak csüngenek az ajkain!