Ha egyszer erre jársz, kopogj be bátran,elszálltak éveim - oly sokat vártam,de remélem mégis, egyszer még eljössz -nincs meg már az a ház, tudod, ott szemközt!Sok minden változott. Más lettem én is -rám lelhetsz újra még, azt hiszem mégis,mert néked az vagyok, mint aki voltam;az a kis szőke lány, törékeny, szótlan.Bár már az emlékem elsárgult fénykép,remélem, őrzöd még, remélem, él még,mert biz én őrizek minden szép percet,fiókom mélyén a szerelmes versed,s szívembe zárva a gyönyörű tavaszt!

Hiányzik az életből valami

A napok rohannak, futnak,céltalan bolyongunk a szürkeségben.Mindenki siet valahová.Nincs idő, nem állunk meg egy percre sem.Hiányzik valami az életünkből.Nem látjuk a tarka virágok színét,nem érezzük a napfény melegét. Hiányzik egy ölelés, egy jó szó,elmúlt nyarak igézete ringó kalászos, erdők illata.Hiányzik az életből valami...egy csoda, egy varázs, egy csillaggyúlás.Egész életünkben szakadatlanul,fuldoklásig küzdünk, harcolunk.Vágyódunk a tökéletességre,és csak reménykedünk hiába.Reménykedünk egy csókban, ölelésben,egy kézfogásban, egy mosolyban.Hiányzik az életből valami...Hiányzik a jó, hiányzik a napfény mosolya, az éjszaka vaksi pislogása, a hajnalok ébredő ölelése.

Nem messze esett az alma a fájától,Mit örököltem én az apámtól?Emberséget, vagy fukar tudományt,Vagy, valami különleges adományt,Talán, víg természetet hagyott rám?Remélve, hogy a bánatot elhagyom?Tény, hogy nem volt gazdag az én jó apám,Nincsen tőle ruhám, sem szárnyaló palotám,Talán azt akarta, hogy szeressem az életetMegszerezzem a leggyönyörűségesebb két szemet?Őrizzem a legféltettebb kincsemet?Ki, mindennél jobban szeret engemet,Apám, ritka példás férfi hírében állt,Szeretetre méltó volt minden, amit csinált,Elszenvedte könnyezve, sokszor az életet,Sajnos, többé átölelnem már nem lehet,Meg tett mindent, mi tőle telhetett,A bajokon, engem vidítva, csak nevetett De mint, néma csend a kihalt utcán,Pihent meg néha a bú, kedves arcán,De erősítette hitemet önmagamban,Hogy éljem életemet, minél boldogabban,Megtanított elfogadni az őszinte szeretetet,Ennél többet értem, apám nem is tehetettMár tudom, hogy mi az mit rám hagyott,Örökre szívemben őrzöm, ő a keresztem ott,Nyílt, tiszta égen keresztül mosolyog rám,Emberi érzéseket hagyott örökül nekem, az én drága édes apám..

Anyámról álmodtam

Álmomban anyám láttam, ifjan, erősen.Nem volt ránc az arcán, sem könny a szemében.A konyhában szorgoskodott, ott serénykedett,mint ki bizton tudja, hogy arra tévedek.Szép volt ez az álom, tündérien szép,mert újra átélhettem az otthon melegét,és újra érezhettem azt a fahéjas kalács-illatot,mely ünnepivé tett sok múlt-pillanatot.Mikor anyámmal álmodom, boldogan kelek,mert tudom, van még hely, hová hazamehetekhisz amíg az álmok világában anyámra lelek,én sem lehetek elárvult gyerek.